2019. September 23., Monday

Raphaël Varane - 2018 és az Aranylabda (I. rész)

  • M. László (mrazo)
  • Dec. 28, 2018, 2:01 p.m.
Világbajnoki elsőség a francia válogatottal és sorozatban harmadszor Európa trónján a Real Madriddal. A Lille-i születésű és a Lens csapatában nevelkedett védőt, Raphaël Varane-t – teljesen logikusan – óriási fölénnyel választotta a La Voix Du Nord szerkesztősége a régió legjobb sportolójának. Ennek apropóján készítettek vele egy hosszabb terjedelmű interjút a Real Madrid edzőközpontjában.

2018 egy fantasztikus év volt a számodra. Ezek után mit jelent ez az elismerés?

Nagyon is sokat. Ez az elismerés otthonról, a szülőföldemről érkezik, éppen ezért óriási jelentőséggel bír. Abban a régióban választottak az év sportolójának, ahol minden elkezdődött, s ahol olyan emberek élnek, akik sokat jelentenek számomra.

Térjünk vissza az idei év eseményeire: a világbajnokságra és a Bajnokok Ligájára. Kétségtelenül ezek a legkülönlegesebb versenysorozatok a labdarúgásban. Milyen élményeket őrzöl a két trófea elhódítása kapcsán?

Rendkívülieket. Már önmagában az is hihetetlen, hogy e két sorozatnak a részese lehettem, de hogy ugyanabban az évben sikerült elhódítani mindkettőt, az elképesztő. Nem sűrűn fordul elő az ilyesmi. Kicsit még mindig hitetlenkedem, hiszen álmodni sem mertem arról, hogy ez valaha megtörténik velem. Végül mégis valósággá vált. Felfoghatatlan.

És te vagy az egyetlen, akinek ez sikerült!

Nos, ez igaz. Meg is édesíti a történteket. Ahogy már mondtam, ritka az ilyesmi. Eddigi pályafutásom során számtalan trófeát nyertem, de hogy ezt a kettőt egyazon évben sikerült elhódítani, az elképesztő. Elmondható, hogy 2018 egy igazán komplett esztendő volt: kemény, megterhelő, munkával teli, de csodálatos és örömteli is. Rengeteg erőfeszítést, koncentrációt, áldozatot követelt, és nagyon sok mérkőzést jelentett. Minden áldott nap. Végezetül pedig egy emlékezetes év lett.

Már négy Bajnokok Ligája- és egy világbajnoki elsőséget tudhatsz a magadénak. Tisztában vagy vele, hogy futballtörténelmet írsz?

Hogyne, különösen akkor, amikor a francia labdarúgás vagy a nemzetközi kupasorozatok trófeáit kell összevetni e kettő jelentőségével. Nem könnyű ilyen rekordokat felállítani, vagy címeket elnyerni. Ezzel tisztában vagyok. Ugyanakkor a labdarúgás történelmére gyakorolt hatását csak évek múltán lehet realizálni. Példának okáért a világbajnokságon elért eredményeket csak sok-sok év távlatából értékeljük igazán. Próbálkozhatunk, de e trófeák jelentőségét csak évek múltán fogjuk fel igazán.

Tavaly márciusban azt mondtad, hogy „hinni kell az álmokban”. Utóbb ez a kijelentésed jóslatnak bizonyult. Tényleg ennyi lenne a titok nyitja?

Talán. Elképzelhető, hogy ez is egy a sok összetevő közül, talán ez a siker kulcsa. Azt hiszem, a világbajnokságot megelőzően, bár rengeteget kritizálták a francia csapatot, a védelmet, valójában minden rendben volt, s amikor eljött az idő, mi, játékosok megfeledkeztünk mindezekről, csak a végső cél elérésére összpontosítottunk. A 2018-as év ékes bizonyítéka, hogy működött a dolog. Mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy mit szeretnénk, és képesek voltunk a külvilágot kizárva csak erre koncentrálni. Keményen dolgoztunk és végül megtapasztaltuk, hogy a munka gyümölcse miként érik be. Ez az út vezetett minket a világ tetejére. Mindvégig a pályán történtekre fókuszáltunk. Amint véget ért az egyik mérkőzés már a következőre készültünk. Csupán ennyi történt. Így lett az idei egy nagyszerű év.

Bár te magad egy olyan játékos vagy, aki inkább a csapattal elért eredményekre, mintsem az egyéni elismerésekre koncentrál, azért az Aranylabda-szavazáson elért hetedik hely mégiscsak csalódás, nem?

Ahogy azt a kérdésben is jól megfogalmaztad, valóban az a fajta játékos vagyok, aki a kollektívában hisz, épp ezért igyekszem alkalmazkodni a csapattársaimhoz. Szeretek kommunikálni a pályán. Már gyermekként is a közös erőfeszítést, együttlétet szerettem a futballban… Valóban van valami a labdarúgásban, és általában a csapatsportokban, ami más sportágakban nem fellelhető. Nekem ilyen a gondolkodásmódom, ez a játékfilozófiám. Visszatérve az Aranylabdára, végül egy barátom, Modrić nyerte azt. Miért ne lehetnék boldog emiatt? Végül is a legjobbak vannak versenyben ezért az elismerésért. Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, csalódott leszek amiatt, hogy nem én nyertem az Aranylabdát, azonnal aláírtam volna. (nevet) Őszintén szólva, egy percig sem érzek szomorúságot, hiszen egy fantasztikus éven vagyok túl. Számomra a lehetséges elismerések közül a legértékesebbek mégis csak azok, melyekkel a labdarúgás nagyjai illettek.

Kétségtelen, Modrić azt mondta, hogy rád szavazott volna, míg Simeone, az Atlético edzője úgy nyilatkozott, te érdemelnéd az idei Aranylabdát… Azért ez hízelgő, nem?

Természetesen! Ráadásul nem csak ők nyilatkoztak ehhez hasonlókat. Michel Platini és még sokan mások is. Most nem sorolnám, de jó érzés, hogy ennyien támogattak, az pedig kiváltképp, amiket mondtak rólam. Igazán megható. Örülök ezeknek a visszajelzéseknek, hiszen a védők jellemzően nem sütkéreznek a rivaldafényben.

Nem rossz érzés, hogy a védőjátékosokkal általában mostohán bánnak az ilyen típusú díjak kapcsán? Leginkább a támadók azok, akik elsőként számításba jönnek…

Alapvetően nincs ezzel baj. Igaz, hogy a védők nincsenek annyira előtérben, de tisztában vagyunk azzal, hogy ez így működik. Amikor fiatal voltam, magam is arról álmodoztam, hogy egyszer kiváló csatár lesz belőlem. Ez teljesen normális. Ezt követően jön a valódi munka, amikor a védekezést, a megelőzést gyakorolod. Ez a munkánk lényege, a kulcs, amit kevesen vesznek tudomásul. Kivétel persze a játékosokat és a szakmai stáb tagjait. És ahogy azt már említettem, a labdarúgás világából érkezők elismerő szavai különösen sokat jelentenek.

Folytatjuk...


Hozzászólások

Tabella