2019. June 25., Tuesday

André Onana: Nincs vesztenivalónk

  • Gy. András
  • Dec. 26, 2018, 6:09 p.m.
A MARCA újságírója André Onanával, az Ajax kapusával beszélgetett a holland együttes Real Madrid elleni BL-párharca kapcsán. A Barcelonában nevelkedett kameruni játékos a párharccal, az ellenféllel és saját csapatával kapcsolatos kérdésekre is válaszolt.

Miért ünnepelte meg az öltöző, hogy a Real Madrid lett az ellenfeletek?
Jó hír volt számunkra, hiszen ők egy óriási klub. Tudjuk, hogy idén nem annyira megy nekik a játék, mint a korábbi években, de persze azt nem felejthetjük el, hogy ők a Real Madrid.

Vagyis azért örültetek, mert egy nagy csapatot kaptatok ellenfélnek, vagy azért, mert most nem olyan jók és jobb eséllyel juthattok tovább?
Mindkettő.

Azt mondják, hogy a modern futballban jobb idegenben játszani a második meccset. Egyetértesz ezzel, vagy nincs jelentősége?
Egyáltalán nem. Mindig jobb, ha a második meccset hazai pályán játszhatod, a saját közönséged előtt. Bár mind tudjuk, hogy egy olyan csapat ellen játszunk, amelynek teljesen mindegy, hogy idegenben vagy hazai pályán lép-e pályára, mindenhol egyformán veszélyesek. Ráadásul hozzá vannak már szokva ehhez.

Az Ajax játékát az öröm határozza meg. Ugyanúgy fogtok játszani a Real Madrid ellen is, ahogy szoktatok, vagy valamennyire visszahúzódtok majd?
Nem ígérhetjük meg, hogy nem fogunk visszazárni. A saját játékunkat kell játszanunk, a saját ötleteinket kell megvalósítanunk akkor, ha nyerni akarunk. Ahogy mindig mondom, veszíthetsz úgy, ha az ellenfél jobb nálad, de ha félsz a saját játékodat játszani és támadni, úgy nem. Az első pillanattól fogva a győzelemre fogunk törekedni. Nincs vesztenivalónk.

Onana

Korábban mégis azt mondtad nekünk, hogy úgy gondolod, az Ajax azért veszítette el az Európa-liga döntőjét, mert tapasztalatlan volt.
Igen, azért. Fiatalok voltunk, de az a meccs is segített, hogy tanuljunk. Annak a vereségnek köszönhetően most már teljesen máshogy közelítjük meg az igazán fontos meccseket. Az ilyen mérkőzések jobbá tesznek. Most már nem fogunk ugyanúgy pályára lépni a Real Madrid ellen. Még mindig fiatalok vagyunk, de már sok tapasztalatot szereztünk azóta. Nem érdekel minket, hogy a Real Madrid, a Bayern München vagy a Barcelona az ellenfél. Készen állunk ölre menni bárkivel. Meglátjuk, hogy ki kerül ki győztesen a párharcból, de ugyanúgy szeretnénk nyomást gyakorolni az ellenfelünkre, mint mindig.

Megijeszt titeket a Real Madrid kiváló fejjátéka?
Nem félünk, de tiszteljük őket. Top játékosaik vannak, bárkinek képesek gondot okozni. Mindenféle gólokat szereznek, néha a levegőből. De szerintem mi is javultunk a játék ezen elemében. Idén nagyon tetszik a fiúk védekező munkája. Én is javultam ebben.

Mit tisztelsz leginkább a Real Madridban?
A szupersztárjaik mellett a mentalitásukat. Nagyon erősek. Például most nem mennek valami jól a dolgaik a bajnokságban, de képesek nagyon jó dolgokat véghez vinni a BL-ben. Tavaly is láthattuk ezt, amikor hasonló volt a helyzet. Úgy ültek fel Európa trónjára, hogy nem ők voltak a legjobbak Spanyolországban. Ez a hozzáállás és mentális erő az, amit irigylek.

Veszélyesebbek a BL-ben így, hogy a bajnokságban nem állnak olyan jól?
Igen, persze. Ez számukra a legjobb sorozat, ezt akarják a legjobban megnyerni. A bajnoki helyzetük még éhesebbé teszi őket a BL-ben. Mindenkinél jobban tudják, hogy hogyan versenyezzenek ebben a sorozatban. Ezért is domináltak az elmúlt három évben.

De negyedszer is nyerni sorozatban már igazi csoda lenne…
Az lenne, de ami tavaly történt, az is lehetetlennek tűnt és példátlan. Mégis megcsinálták.

Onana

Úgy tűnik, hogy az Ajax nehezebben védekezik a nagy csapatok ellen.
Nem értek egyet ezzel, szerintem nagyon koncentráltak vagyunk. Ha ezt a Bayern München elleni meccsünk miatt mondod, akkor igaz, hogy kaptunk három gólt, de jó meccset játszottunk. Tisztában kell lennünk az ellenfelünk minőségével. Egy 3-3-as döntetlen ellenük nem egy rossz eredmény. Kár, hogy nem zártuk le a meccset, amikor lehetőségünk volt rá, mert így a csoport élén végezhettünk volna. De az ilyen helyzetekből is lehet tanulni. A célunk az volt, hogy elsők legyünk a csoportban és elkerüljük az igazán nehéz ellenfeleket, de nincs semmi gond. A Real Madridot kaptuk, fel vagyunk készülve.

Thibaut Courtois átvette Keylor Navas helyét. Gondolod, hogy ez volt a jó döntés?
Nem szeretek ilyen dolgokról beszélni. Mindig azt mondom, hogy a futball nem néz a múltba. Egy kapusnak hat BL-címmel a zsebében nem kellene csak azért játszania egy fiatal helyett, mert a múlt ezt diktálja. A Real Madrid viszont szerencsés, mert mindig nagyszerű kapusuk lesz, bárki is álljon a kapuban.

Te mit gondolsz erről az összecsapásról?
Én nagyon szeretem nézni és tanulmányozni a futballt, de mindenek előtt élvezni. Ki kell élveznem a pályán töltött időt, 100%-os állapotban kell lennem. Tudom, hogy az ellenfélnek nehezebb dolga lesz, ha én jó formában leszek. Azt kell csinálnunk, amit mindig csinálunk, nem szabad változtatnunk semmin. Ugyanolyan komolysággal kell hozzáállnunk, mint amivel a legjobb 16 közé eljutottunk. Most miért változtatnánk? Be kell mennünk az öltözőbe, fel kell dobnunk valamilyen zenét és táncolnunk kell. Csak így tudunk majd felpörögve pályára lépni.

Ki az öltöző DJ-je?
Leginkább Dani de Wit. Mindenféle zenét hallgatunk, raggaetontól az afrikai zenén át a francia zenéig. Ez egy nagy keverék. Mint egy klub. Biztosítani fogom, hogy jó zenét hallgassunk a Real Madrid elleni meccs előtt.

Milyen az amszterdami hangulat?
A város nagyon izgatott, együtt él a futballal. Sok hagyomány van errefelé. Ez a meccs most kicsit olyan, mintha visszautaznánk az időbe oda, ahol még többször találkozott egymással a két csapat. A szurkolóink megérdemlik az ilyen párharcokat, remélem, hogy segítenek nekünk továbbjutni.

Ez a város a Real Madrid számára áldás, hiszen 32 év várakozás után itt nyerték meg a Hetediket 1998-ban.
Nem emlékeztem arra, hogy ez itt történt. Remélem, hogy most nem távoznak ilyen elégedetten.

Onana

Milyen módon fedezhető fel most Johan Cruyff filozófiája? Jelen van ez még?
Ő volt minden idők legnagyobbja, keveset mondhatnék, amit az emberek ne tudnának. Az ő filozófiája juttatott el minket ide. Örülünk, hogy egy olyan klubnál lehetünk, amit ő változtatott fontossá.

Az Ajax sok dicséretet kapott, de még mindig hiányzik egy cím, ami ezt a generációt fémjelezhetné. Idén ez eljöhet?
Igen, de ez a csapat megérdemli a dicséretet és jogosak az elvárások is. Egyet már előre léptünk idén. Erősebbek vagyunk, mint az elmúlt időszakban. Nagyon szeretnénk ezt a trófeát, amivel beírhatnánk magunkat a történelemkönyvekbe.

A játékrendszer 4-3-3-ról 4-2-3-1-re változott idén.
Gyakorlatias csapat vagyunk, amely megpróbál alkalmazkodni az ellenfelek játékához. A fő célunk a labdatartás, ennek megfelelően választunk játékrendszert. Ha nálunk van a labda, az ideális helyzet, különösen nagy csapatok ellen.

Mit adtak hozzá az új igazolások, Dušan Tadić és Mitchel Bakker?
Már most is láthatjátok, hogy sokat segítenek. A tény, hogy a BL-ben vagyunk és minden sorozatban állunk, nekik is köszönhető. Az új játékosok remekül teljesítenek, ha pedig ezt hozzátesszük ahhoz, ami eddig is megvolt, akkor lehetővé válik, hogy egy nagyon egységes és erős csapat legyünk.

Matthijs de Ligt és Frenkie de Jong lehet, hogy nem játszanak a legjobb 16 között, ha távoznak januárban. Gondolod, hogy tényleg elmennek?
Nem tudom. Nem akarok semmilyen vitát munícióval ellátni. Nem igazán tudom, hogy mi fog történni. Mindketten fiatalok, minden egyes nap jobbá teszik az életünket. Biztos vagyok benne, hogy fontos részei lesznek a Real Madrid elleni párharcnak. A jövőről nem nekem kellene beszélnem, de azt mondhatom, hogy amikor játszanak, akkor jól teljesítenek. Csak megerősíthetem, hogy remek játékosok és sokat segítenek nekünk. Számítunk rájuk.

A Barcelona állítólag visszavinne téged, ha Jasper Cillessen távozna. Tudsz erről valamit?
Nincs új információm. Néha beszélek Cillessennel, de nem tudom, hogy milyen döntést fog hozni. Ez az ő kezében van. Ő egy igazi hős Hollandiában. Csak az idő fogja megmondani, hogy mi történik. Én magam teljesen nyugodt vagyok. Csak arra koncentrálok, hogy jól végezzem a munkámat.

Samuel Eto’o az egyik példaképed, ő a Barcelonában és a Real Madridban is játszott. El tudnád képzelni magad a Real Madridban a barcelonai múltadat figyelembe véve?
Nem tudom. A futballban sok minden megtörténhet. Az idő majd megmondja, de jelenleg még az Ajax játékosa vagyok. Még fiatal vagyok. Tudom, hogy sok nagy csapattal szóba hoztak már, de most csak az Ajax érdekel.

Hogy állna fel a te álomtizenegyed?
Buffon; Marcelo, Sergio Ramos, Puyol, Dani Alves; Iniesta, Xavi, Modric; Leo Messi, Eto’o, Cristiano Ronaldo.

Onana


Hozzászólások

Tabella