Vinícius: Mindent beleadunk, hogy megnyerjük ezt a trófeát

Öt további játékos nyilatkozott a keretből a FIFA-klubvilágbajnokság elődöntője előtt.

Vinícius Júnior
„Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy az összes hátralévő meccsünket megnyerjük a szezonban. A beilleszkedésem? Marcelo és Casemiro rengeteg tanáccsal segít. Ez az egész egy valóra vált álom számomra, hiszen gyermekkorom óta erre vágyom. Most itt, az elődöntőben kell bizonyítanunk. Örülünk, hogy itt lehetünk, és mindent meg fogunk tenni a trófea elhódításának érdekében.”

Sergio Reguilón
„Egyre inkább sikerül hozzászoknunk az itteni klímához és hőmérsékleti viszonyokhoz. Ami a mérkőzést illeti, egyszerűen nincs helye hibának. Kimegyünk a pályára, és 100%-ot kell nyújtanunk. Ennél a klubnál a legkisebb baki sem fér bele, folyamatosan koncentrálnod kell. A tény, hogy a Bajnokok Ligája megnyerése miatt itt lehetünk, büszkeséggel és felelősségérzettel tölt el minket. Ez a trófea nagyon fontos számunkra.”

„Amikor kicsik voltunk, a Valdebebasban mindig azt kérdezgették tőlünk, hogy ki a kedvencünk. Én valamennyiszer Roberto Carlost mondtam. Az elmúlt években rengeteg hasznos tanáccsal segítette a pályafutásomat és a fejlődésemet, ahogy Marcelo is. Nem is kívánhattam volna náluk jobb mentorokat.”

Érdekel a klubvilágbajnokság menetrendje? Ide kattintva megtekintheted!

Luka Modrić
„Ez egy nagyon fontos kihívás számunkra. Ebben a csapatban megvan a sikerhez szükséges minőség és karakter, ahogy azt már számtalanszor bebizonyítottuk. Az elmúlt szezonokban sokszor kellett komoly nehézségekkel szembenéznünk, de mindig sikerült legyőznünk őket, és továbblépnünk. Készen állunk arra, hogy a lehető legjobban zárjuk a 2018-as évet. A Bajnokok Ligáját zsinórban háromszor nyertük meg, és ugyanez a célunk a FIFA-klubvilágbajnokság esetében is. Aranylabda? Számomra mindig a csapat segítése áll az első helyen, nem igazán foglalkoztatnak az egyéni statisztikák, de természetesen nagyon örülök, hogy engem választottak az esztendő legjobbjának. Ugyanakkor ezt a trófeát, ahogy mindegyiket, csak akkor fogjuk tudni elhódítani, ha csapatként nézünk szembe az előttünk álló feladatokkal. Persze a szurkolóknak is fontos feladata van ebben a folyamatban, hiszen szükségünk van a támogatásra.”

Álvaro Odriozola
„Nagyon izgatottak vagyunk, én különösen, hiszen most megnyerhetem az első címemet a Real Madriddal. Amikor ilyen elérhető közelségben van egy trófea, az hatalmas motiváció a játékosok számára, különösen a Madridnál, ahol minden a győzelemről és a sikeréhségről szól. Az már csak hab a tortán, hogy egy egész kontinenst képviselünk itt, hiszen mi vagyunk a BL-címvédők. Nem minden futballistának adatik meg a lehetőség, hogy pályára lépjen ebben a sorozatban.”

Ha érdekel Bale, Lucas és Carvajal nyilatkozata, kattints ide!

Federico Valverde
„Megérdemeljük, hogy itt vagyunk, a Bajnokok Ligája megnyerésével vívtuk ki magunknak ezt a lehetőséget. Fantasztikus lenne, ha a világbajnokságon is tudnánk zsinórban háromszor győzelmet aratni, s a magasba emelni a trófeát. A csapat? Nincs miért panaszkodnom. Nagyon keményen kell dolgoznom, de ez minden fiatal játékos esetében így van, aki ki akarja harcolni a helyét az első csapatban. Ha az edző lehetőséget ad nekem az elkövetkezendő napokban, akkor megpróbálom a maximumot nyújtani, és remélem, hogy ismét mi leszünk a végső győztesek.”

„Az ambícióim? Egy olyan fiatal játékosnak, mint én, hatalmas örömforrás lenne megnyernie az első trófeáját a világ legnagyobb klubjában. Köszönöm a szurkolóknak, hogy mérkőzésről mérkőzésre támogatnak minket, s remélem, hogy most is mögöttünk állnak majd. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK