Solari: Mindig szerettem ezt a tornát

A klubvilágbajnokság elődöntőjében a Real Madrid a Kashima Antlers együttesével mérkőzik meg. A találkozó előtt Santiago Solari is az újságírók rendelkezésére állt, hogy elmondja gondolatait a tornáról, a mérkőzésről, néhány játékosáról és további aktuális témákról.

„A maximális fontosságot tulajdonítjuk ennek a tornának, hiszen nagyon hosszú utat kellett bejárnunk, amíg eljutottunk ide. A Madridnak meg kellett nyernie a Bajnokok Ligáját, ez a csapat pedig elvégezte ezt a rendkívül nehéz feladatot. Meg kell köszönnünk nekik és meg kell próbálunk megvédeni a címünket.”

„Úgy látom, hogy a játékosaim boldogok és a tornára koncentrálnak. Különleges volt a hangulat az utazás alatt. Már többen megtapasztalták ezt az érzést, tudják, hogy ez a BL-győzelem jutalma. Három BL-t is megnyertek egymás után, öt év alatt négyet, ez pedig példátlan eredmény, amit nagyon nehéz lesz megismételni. Bár ha van csapat, ami arra termett, hogy ezt megtegye, az a Madrid.”

Solari

„Köszönöm a fogadtatást és a házigazda szerepének betöltését Abu-Dzabinak, ez egy olyan torna, amit nagyon kedvelek. Lehetővé teszi, hogy a különböző szövetségek bajnokai megküzdjenek a világbajnoki trófeáért, a világfutball figyelme ilyenkor ide irányul.”

„Ahhoz, hogy jelentéktelennek tituláljuk a tornát, európai szemmel kell néznünk. Én már ismerem ezt a sorozatot CONMEBOL, UEFA és CONCACAF irányból is. A játékosok, akik itt vannak, egytől egyig saját szövetségük top bajnokságának győztesei, ez pedig nem kis dolog. Mindig követtem a torna történéseit és mindig kedveltem is, amit látok. Már fiatal koromban is néztem ezeket a meccseket. Amikor 13-14 éves lehettem és Tokióban játszották, kilógtam a suliból, hogy nézhessem az összecsapásokat. Nem becsülöm le egyik ellenfelünket sem, remélem, hogy élvezni fogjuk a tornát, hiszen ez a világfutball egy különleges színpada.”

Marcelo mérkőzés előtti nyilatkozatát ide kattintva elolvashatod!

„Imádom Iscót. A munkám az, hogy biztosítsam, hogy minden játékos a legjobbját nyújtsa, felhúzzam azokat, akik épp nem tudják ezt megtenni, illetve akik így teljesítenek, azokat meg kell próbálnom szinten tartani. Az egyik legnehezebb feladatom a kezdőcsapat felállítása.”

„A Kashima elleni mérkőzésre koncentrálunk, minden játékosom erre figyel. Nagyon izgatottan és lelkesen várják a tornát, amelyre kiérdemelték a szereplés jogát. Mindegyik játékosom meghatározó lehet a döntőbejutás kapcsán.”

„A Kashima egy sokkal tapasztaltabb csapat, mint két évvel ezelőtt. Akkor ők voltak a vendéglátóink, most pedig Ázsia bajnokaként érkeztek ide. A csapat magja ugyanaz maradt, azóta pedig bővültek néhány minőségi külföldi játékossal is. Gyorsak, dinamikusak, határozott játékot játszanak, elől pedig nagy sebességet diktálnak. Tisztességes ellenfél lesznek, különleges összecsapásra számítok.”

„Mourinho? Minden kollégámat maximálisan tisztelem és szeretem, a profi és amatőr szinten dolgozókat egyaránt. Ez azokra is igaz, akik valaha is a klubunknál dolgoztak és örömet okoztak nekünk. Hogy zavarhatna, hogy pletykálnak róla a Real Madrid kapcsán? Ez egy napi szintű dolog, ez is a munkám része.”

Solari

„Elég hasonlóan látom a dolgokat, mint amikor kineveztek az első csapat edzőjévé, a Castilla élére vagy amikor játékosként csatlakoztam a klubhoz. Mindenben a maximumot nyújtom, minden egyes nap. Ez a filozófiám és a hozzáállásom ehhez a különleges munkához.”

„Mourinho vagy Guardiola játéka? Minden olyan futballértéket és alapelvet támogatok, ami meghatározza a Real Madridot. A csapatomnak dominálnia kell a pályán, mindig a győzelemre kell törekednie, támadnia kell és gólokat kell szereznie. Emellett a játékosoknak sosem szabad feladniuk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, nagyon sok célt kell megfogalmazni, taktikán, elméleten és erőnléten egyaránt rengeteget kell dolgozni. Én a Real Madrid futballfilozófiájával azonosulok.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK