Isco, a kegyvesztett

Az AS főszerkesztője, Alfredo Relano vetette papírra gondolatait Isco jelenlegi helyzetével kapcsolatban.

Van egy sanda gyanúm, hogy amikor Isco azt mondta, hogy „ha kirúgják Lopeteguit, akkor tőlünk is meg kell szabadulniuk”, az volt az első szeg a koporsóban, már ami a saját madridi karrierjét illeti. Persze ez egyúttal egy nemes gesztus is volt a tűz alatt álló baszk edző irányába, aki a játékosra kulcsszereplőként számított a válogatottban és a Real Madridban egyaránt. Az időzítés persze nem volt a legjobb, hiszen Florentino Pérez akkorra már meghozta a döntését, ha pedig a „császár” egyszer a fejébe vesz valamit… Nem mindenki volt ilyen beszédes Lopetegui védelmében, és nincs kétségem afelől, hogy Isco szavai a kollektív bűnösségről nem nyerték el minden csapattárs tetszését az öltözőben.

Isco

Nyilatkozatok

Marcelo az egyik ilyen játékos, aki egyébként ennek többször hangot is adott. Egyik nyilatkozatában arról beszélt, hogy Isco dolgozhatna keményebben az edzéseken, de a CSZKA elleni vereséget követő szavai, amikor arról beszélt, hogy fogalma sincs, Isco miért utasította vissza tőle a kapitányi karszalagot, talán még ennél is keményebben betaláltak. Ekkor sokan megemelték a szemöldöküket. Eleve onnan tudunk a történtekről, hogy Marcelo a mérkőzés után elmondta az újságíróknak. Ha ő nem teszi meg ezt, akkor sosem tudjuk meg, hogy egyáltalán történt egy ilyen eset, de a brazil nyilatkozata után Isco kapott hideget-meleget. Azóta, hogy a játékos visszautasította René Ramos ügynöki szolgálatait, aki ugye Sergio Ramos testvére, azóta magára maradt a keretben.

Marcelo és Carvajal

Méreg

A Real Madridban való szereplésnek megvannak a nehézségei. Ez a jéghegy csúcsa a labdarúgásban, de ilyen magaslatokban sokszor van nagyon hideg… Profi játékosnak lenni azt jelenti, hogy az eredményeknek megfelelően élsz. Ez határozza meg a körülményeket, mint például a csapattársakkal, edzőkkel, alkalmazottakkal való napi kapcsolat minőségét. Marcos Llorente és Dani Ceballos volt az a két játékos, akikkel kapcsolatban Zidane nem érezte, hogy illenének az elképzelésébe, így alig adott nekik lehetőséget. Ma még mindig a keret tagjai, egyre több játéklehetőséggel. Isco kulcsjátékos volt Lopetegui csapatában, most pedig parkoló pályán van és az eredmények miatt frusztrált szurkolók első számú célpontjává vált. A kapitányi karszalagos ügy pedig nem segített a helyzetén. Valami megmérgezte ezt a madridi keretet, jelenleg pedig nagyon nehéz elhinni, hogy nem is olyan rég ez a csapat sorozatban nyerte meg az elmúlt három Bajnokok Ligáját.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK