Egytől egyig: Huesca – Real Madrid (0-1)

Egy újabb nyögvenyelős mérkőzés, mely közben a sört kénytelen az ember kávéra vagy energiaitalra cserélni, ha ébren szeretne maradni. Pedig ez most nem is este, hanem délután volt. A lényeg persze a három pont, de azért többet vár az ember a tök utolsó ellen. Most viszont jöjjön az érdekesebb és viccesebb része a dolognak, a látottak értékelése… nem lesz egyszerű.

Csapatok

Huesca (7)
Harcosan küzdött a tabella legutolsó helyén 7 ponttal tanyázó kiscsapat, szégyenkeznivalójuk egy cseppnyi sincs, még akkor sem, ha mindannyian tudjuk, hogy a szél is velük volt, ezt több madridi is elmondta. Ez utóbbit félretéve viszont tényleg jár a kalapemelés nekik, hiszen a játék több aspektusában is ellenfelük fölé tudtak emelkedni, ami azért nagy szó. Így például az eladott labdák számában (úgy értve, hogy nekik volt kevesebb eladott labdájuk), vagy a kapura lövésekben, amiből dupla annyit sikerült szolgáltatniuk, mint sokkal magasabban jegyzett ellenfelüknek. A szurkolóik büszkék lehetnek rájuk, a hozzáállásukra.

Real Madrid (5,5)
Csak a szokásos – egy fekete, egy fehér. Ilyen hullámvasúton nem ültem még, mint amin szeretett csapatom utaztat a jelenlegi idényben. Valahogy minden jó meccsre jut egy rossz is, vagy inkább kettő. Azt pedig egyszerűen nem tudom elfogadni mentségként a világ legjobbjai között emlegetett játékosoktól, hogy szembeszél fújt, ami miatt nem lehetett jó futballt játszani. Jó, nyilván, szembeszélben férfiként vizelni is nehéz, de azért futballozni még meg lehet próbálni. Számomra nem lehet a szembeszél az oka annak, hogy összesen 5 (!) kapura lövési kísérletet mutatott fel a csapat. Elhiszem, hogy hideg volt, azt is, hogy ilyenkor nagyon kellemetlen és kényelmetlen a pályán futkározni, de ha ez gondot okoz, akkor balerinának kell menni a négy fal közé. Csalódott vagyok, idén már nem először és valószínűleg nem is utoljára, de azt továbbra is tartom – és ezek a nyilatkozatok ebben csak megerősítenek –, hogy jelenleg a problémák forrása nem a mágnestáblán, hanem a fejekben keresendő. Szélcsendben ugyan, de ugyanennek a csapatnak a Barcelona 8-at vágott három hónapja. A mi Madridunknak ennyi kapura lövése sem volt, nem hogy gólja. De legalább a védekező szellemű játékosok jól teljesítettek, ez is valami.

Játékosok

A Real Madrid legjobbja – Gareth Bale (8)
Istenigazából ő sem játszott kifejezetten jól, saját magához képest még mindig alulteljesített (például rendkívül pontatlan volt), de így is sikerült kiemelkednie a csapatból. Mi mással támaszthatnám ezt jobban alá, mint azzal, hogy a csapat 5 kapura lövéséből 4-et magára vállalt?! A hazaiak hálóőrének több ízben is bravúrra volt szüksége Gareth lövéseinek hárításához, emellett persze az sem elhanyagolható tény, hogy a walesi szerezte meg a mérkőzés egyetlen gólját, megszakítva ezzel hosszan tartó impotenciáját a bajnokságban.  

Thibaut Courtois (8)
Gareth mellett a másik játékos, akinek sikerült a társai fölé emelkednie – pedig ha valakiről elhiszem, hogy zavarta a szél, az ő. A magas labdák esetében egy kapus számára rendkívül zavaró lehet, ha a szél alá kap a labdának, ám Tibó jól állta a sarat. Többször is bravúrt bemutatva védte meg csapatának kapuját a góltól, lehozva ezzel egy újabb clean sheetet. Amit negatívumként említenék meg vele kapcsolatban, az a labda játékba hozatala – a legtöbb esetben olyankor is előre vágja a bogyót a vakvilágba, amikor egyébként simán meg lehetne azt játszani.

Álvaro Odriozola (7)
Imádom a kis baszk harcosságát és azt, hogy folyamatosan viszi előre a szíve. Az már más kérdés, hogy egyelőre még sokszor túlpörgi a dolgokat, de ez is változni fog a jövőben, ha rutinosabbá válik. A tegnapi meccsen is fáradhatatlanul robotolt a jobb oldalon, és bár voltak pontatlanságai, Bale gólját mégis ő készítette elő egy tűpontos beadással (vagy csak alákapott volna a szél a labdának?! Nehéz megmondani J).

Sergio Ramos (7,5)
Kellően kemény és határozott volta tegnap a kapitány, aki sallangmentesen tette a dolgát. A levegőben rendre nyerte meg a párharcokat – egyet kivéve, amikor ő és Varane is lemaradt –, emellett több fontos megelőző szerelést és labdaszerzést is bemutatott a középpályán, megelőzve ezzel a hazaiak kontratámadásait.

Raphaël Varane (8)
Kollégájához hasonlóan rendkívül határozott és érett játékot mutatott, pedig nem egyszer hozták zavarba a társak egy-egy rövid visszapasszal. Varane viszont kiválóan kamatoztatta sebességét és technikai tudását, így mindig kimászott a kutyaszorítóból. A Ramos esetében már említett helyzetet kivéve minden egyes fejpárbaját megnyerte, ráadásképp pedig 9 alkalommal takarított a kapu előterében. Világbajnokhoz méltó teljesítmény volt, amit rutinból lehozott.

Dani Carvajal (7)
A sérülések következtében nem a saját posztján, hanem a bal oldalon kapott lehetőséget, ám nem igazán jött zavarba. Támadásban ugyan visszafogottabb volt, mint a saját pozíciójában, de védekezésben meglehetősen szilárd teljesítményt nyújtott. Volt néhány szép csörtéje emberével, de szerencsére egyikőjük sem tett kárt a másikban. A legnagyobb jelenetét azonban a meccs utolsó pillanata hozta el, amikor a gólvonalról mentett fejjel. Nem kell megmagyarázni, hogy az mennyire fontos mozzanat volt.

Marcos Llorente (7,5)
Üde színfoltja ő hetek óta imádott klubunknak – Solari néhány hete összeszedte a Bernabéu büféjéből, majd csatasorba állította, ő pedig rendre igazolja, hogy nem véletlen, és nem felmenői miatt van a klubnál. Mindig a legjobbkor volt a legjobb helyen, csírájában elfojtva a hazaiak kontratámadásait. A védekező munkája mellett (8 alkalommal tisztázott!) kiváló passzpontossággal játszott, ráadásul ő volt az, aki kiugratta Odriozolát Bale találata előtt.

Luka Modrić (5)
Ami engem illet, én még mindig várok az én kis Lukitámra, a varázslóra, aki a nyár folyamán Oroszországban maradta. Lassan visszajöhetne, mert Spanyolországban még akkor sincs olyan cudar idő, mint orosz honban, amikor kíméletlenül fúj a szél. Nem sokat volt játékban, de legalább passzai nem tévesztettek célt. Lecserélése indokolt volt, az ovációt viszont megérdemelte, amit kapott a hazaiak szurkolóitól. No persze nem a tegnapi teljesítménye miatt.

Dani Ceballos (4,5)
A középpálya leggyengébb láncszeme volt tegnap. Még annyit sem volt játékban, mint Lukita, ám passzainak csak 72 százaléka volt pontos. Ezzel a középpályás trió tagjai közül messze övé volt a leggyengébb mutató, de egyébként sem tudott lendíteni sem a támadásépítéseken, sem a védekezésen. Nem véletlen, hogy 57 perc után lekapta őt Solari a pályáról.

Karim Benzema (4)
Az egyetlen játékos, akit nem zavart a szél – nála ugyanis már évek óta orkán fúj.

Lucas Vázquez (5)
Az elmúlt hetek jó teljesítményeit nem sikerült megismételnie – nagyon keveset tudott hozzátenni az amúgy is kevés madridi támadáshoz. Pontatlanságaival ő is hozzájárult ahhoz, hogy a vendégek ilyen kevésszer jutottak el az Huesca kapujáig.

Cserejátékosok

Fede Valverde (5)
Valószínűleg fizikai felépítése és képességei miatt szavazott neki bizalmat Santiago Solari, amikor lekapta Ceballost a pályáról, ám semmivel sem tudott többet nyújtani, mint spanyol kollégája.

Isco (5)
A 10-es pozíciójában kapott lehetőséget Lukita cseréjét követően, ám a világot ő sem váltotta meg. Legalább volt olyan játékos a pályán, akit rúghattak a hazaiak.

Marco Asensio (-)
Szépen lassan teljesen kiírja a nevét Európa legnagyobb tehetségei közül. A legnagyobb mozzanata egy, az amatőr ligákban is ritkán látott eladott labda volt.

Edzői teljesítmény

Santiago Solari (5)
Ha valamiről, akkor a taktikáról biztosan nem szólt ez a meccs, de azt sem mondhatjuk, hogy kellőképp fel tudta volna tüzelni játékosait az utolsó helyett elleni mérkőzésre. A lényeg persze a győzelem, de azért az ember többet vár egy ilyen meccstől. Ami a kezdőt és a cseréket illeti, abba nem tudok belekötni – a meccs előtt úgy gondoltam, hogy egy ilyen ellenféllel szemben semmi szükség védekező középpályásra, de Llorente szépen megcáfolta ezen állításomat. Az már más kérdés, hogy alapesetben egy Real Madrid tényleg le kellene hogy dózerolja az Huesca csapatát. Azt viszont már nehéz a véletlen számlájára írni, hogy ismét sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset, mert bár vannak kisebb-nagyobb zavarok a hátsó alakzatban, Solari irányítása alatt azért nagyot lépett előre a csapat a kapott gólok tekintetében.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK