Solari: Mindenkivel elégedett vagyok, aki pályára lépett

Santiago Solari a Melilla elleni győzelem után is a sajtó rendelkezésére állt. Az argentin szakember dicsérte játékosait, akik a bizalmat egy 6-1-es győzelemmel hálálták meg.

A meccsről: „A mai mérkőzés nagyon hasznos volt, láthattuk, hogy mennyi tehetséges, elkötelezett játékosunk van, akik erős képet mutattak és sziporkáztak a pályán.

Dicséret: „Nem számít, hogy az ellenfelünk hányadik osztályban játszik. Vezetik a csoportjukat a harmadosztályban. Két meccsen 10 gólt lőni nem könnyű, nagyon elégedett vagyok mindenkivel, aki ma pályára lépett, a veteránokkal, az utánpótlás játékosokkal, akik ma debütálhattak, név szerint Fidalgóval és Fran Garcíával. Nagyon kielégítő érzés ez, ahogy Javi Sánchez gólja is, amire biztosan emlékezni fog élete végéig.

Pozíciók: „Vinícius bal oldalon játszik, a pozíciókat ennek megfelelően alakítjuk a pozíciókat. Nincs gondom a váltogatással, ha azt rendezetten tesszük és a védekező munka is megfelelően társul hozzá. Szeretek a játékosaimnak szabadságot adni. Carvajal gyakrabban feltűnt bal oldalon, Odriozola kevésbé, mivel fiatalabb. Örülünk, hogy visszatért és úgy tűnik, hogy jól érzi magát.”

Solari

Isco és Asensio: „Örülök Iscónak, a két góljának, és nagy kár, hogy a kapus megakadályozta a harmadikat. Keményen edzünk, hogy mindenki a legjobb formáját tudja hozni és koncentrált legyen. Örülök neki és Asensiónak is, aki a saját góljain kívül kettőt még elő is készített, és ehhez is majdnem jött a harmadik.”

Asensio és Vinícius: „Mindenki úgy gondolja, hogy kezdhetnének, másképp nem lennének itt. 11 játékosra van szükség a pályán, az én feladatom pedig az, hogy kiválasszam, ki játsszon. Minden játékossal elégedett vagyok, aki játszott, Navastól Marianóig, de persze nem jó, hogy Mariano megsérült.”

Klubvilágbajnokság: „Nem most van itt az ideje, hogy erre gondoljunk. Még nem tudjuk, hogy ki lesz ott. A Libertadores-kupa döntőjét itt játszák vasárnap. Most a következő mérkőzéssel foglalkozunk, messze van még a torna. Van pár találkozónk azt megelőzően. Kettő bajnoki, amik nagyon fontosak számunkra, egy pedig a BL-ben. Ezek után lesz időnk a klubvilágbajnokságra gondolni. Ez egy olyan sorozat, amit nagyon kedvelek, úgy gondolom, hogy briliáns.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK