Solari: Ez Modrić éve

Santiago Solari a Melilla elleni mérkőzés előtt is a sajtó rendelkezésére állt. A menetrendszerű beszélgetés során a találkozó mellett többek között szóba jött az Aranylabda-szavazás, a téli átigazolási piac, Isco, Bale, de az utánpótlás helyzete is.

A mérkőzésről: „Az első meccs nagyon jól sikerült, hiszen jó teljesítményt nyújtottunk, megfelelő hozzáállással és intenzitással, egy olyan csapat ellen, amely nagyon jól játszik.  A Melilla vezeti a csoportját a harmadosztályban, amit egyébként sokszor alulértékelnek, pedig vannak ott csapatok, amelyek nagyon jó focit játszanak.”

„A keret minden játékosa, és a srácok a Castillából nagy intenzitással és lelkesedéssel dolgoznak, nagyon izgatottak. Ez a csütörtök ünnepnap, sok ember érkezik majd a meccsre. Szeretnénk néhány olyan játékost is látni a pályán, akiket eddig nem láthattunk.”

Aranylabda: „Szeretem, tisztelem és csodálom Simeonét, az edzőm is volt és egy fantasztikus szakember. [Simeone gratulált Luka győzelméhez, de elmondta, hogy szerinte Griezmann és Varane voltak a legjobbak. – a szerz. kieg.] De ez Modrić éve. A figyelemnek rá kell irányulnia. Csodás éve volt, mindent megadott a Real Madridnak és a horvát válogatottnak is. Ez az elismerés karrierjének érett szakaszában érkezett. Úgy tűnik, hogy ebben a korban ez még csodásabb, mivel így igazán tudja értékelni. Mind örülünk a díjának.”

Solari

Téli átigazolások: „Nem tudok erről semmit, ez nem az én terepem.”

Utánpótlás: „Vannak mérkőzések, amelyeken lehetőséget tudunk adni a fiataloknak, akik alulról kopogtatnak a helyekért. Ennél a klubnál a történelme során mindig voltak az utánpótlásbázisról érkező játékosok. 2000 óta, amikor én érkeztem, nagy figyelem irányul az akadémiára, a létesítményeire és az emberekre, akik a fiatalok fejlesztésén dolgoznak. Volt szerencsém nekem is foglalkozni ezzel, nagyon nehéz feladat, hiszen egy olyan munkát végzel lényegében névtelenül, amit nem igazán értékelnek az emberek, mert az eredménye nem azonnal látszik. Az eredményeket ennél a klubnál a számok jelentik. A keretben 11, a ligában és a másodosztályban összesen 90, a világ egyéb tájain pedig még 60 olyan futballista van, akik megfordultak az akadémián. Ez mutatja, hogy milyen sok ember milyen jól dolgozik. Sok ember, akinek a nevét nem tudjátok, de itt dolgoznak azért, hogy ez az egész megtörténhessen.”

Isco: „Nem vagyok a közösségi oldalakon, nem láttam Isco fotóját. Korábban már elmondtam nektek, hogy a futballban nincsenek megkérdőjelezhetetlen játékosok. Akkor sem voltak, amikor én játszottam. A ti munkátok az, hogy azokról beszéljetek, akik játszanak és akik nem, meg persze az edzőkről. Mindenen lehet vitatkozni, de a játékosoknak a legjobbjukat kell adniuk hogy bevethetők legyenek, aztán pedig a legtöbbet kell kihozniuk magukból, ha játszanak. Aztán ott a formaingadozás, a sérülések, a fizikai állapot is, ez mind létező jelenség. Az edző dolga az, hogy megpróbáljon jól választani és próbálja elkerülni a hibákat. Vannak játékosok, akik jól játszanak és vannak, akik folyamatosan jól játszanak, ezért is kezdőjátékosok 10-12 éven át, de soha senki nem játszik a végtelenségig, csak azért, mert úgy hívják, ahogy. Diego Maradona már edző, Pelé pedig a FIFA-nál dolgozik.”

Solari

Keylor helyzete: „Mindenkire nagy szükség van, fontos, hogy a tehetségüket a csapat szolgálatába állítsák. A legfontosabb az, hogy csapatként hogy haladunk. Ez az egyének munkájából áll össze.”

Edzőség: „A labdarúgásban manapság játszol egy meccset holnap, de már jön a következő. A legfontosabb, hogy minden játékos kivegye a részét. Csak 11 ember kezdhet, és ott vannak a cserék. Ha valakik játszanak, akkor valaki mások kevesebb percet kapnak. Ez matematikai kérdés. Ha állandóan azokkal foglalkoztok, akik nem játszanak, akkor mindig tudtok mit kérdezni.”

Spanyol és argentin futball hasonlósága: „Kettős állampolgárként argentin és spanyol is vagyok. A nagymamám Vigóból származik, mindkét ország iránt táplálok érzelmeket. Voltam olyan szerencsés, hogy sok helyen játszhattam, minden országnak megvan a saját identitása. Spanyolországban a labdával való kapcsolat, Olaszországban a taktika és a komolyság, Mexikóban a labda és a szórakozás, Uruguayban a karmolás… Argentinában ezek egyvelege van meg. Spanyol, olasz… Mivel a gyökereink onnan vannak, egy kicsit mindegyik megtalálható nálunk.”

Forrás: realmadrid.com, MARCA, AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK