Isco-ügy: kérdések és válaszok a játékos madridi helyzetéről

Ahogy telnek a napok, úgy Isco ügye egyre tovább dagad, és felvetődik néhány égető kérdés. Solari nagyon is jól tudta, hogy ha Iscót kispadra teszi, azzal krízist idéz elő, és nem is játszatta őt a Celta Vigo elleni meccsen. Solari a keményebb fellépést választotta, és most a reakciókra vár.

Milyen viszonyban áll egymással Isco és Solari?

Isco tisztában volt vele, hogy ő vesztett a legtöbbet Lopetegui távozásával. Isco vette eddig legkeményebben a védelmébe Lopeteguit, amikor kijelentette, hogy ha kirúgják az edzőt, akkor az összes játékost is rúgják ki.

Az első edzések egyikén Solari azt kérte a játékosoktól, hogy az egyik feladatnál számolják a passzokat, mire Isco azt válaszolta, hogy nem számolgatni vannak ott, hanem ez azoknak a feladata lenne, akik nem részesei a feladatnak.

Aztán jött a rendszeres kispadoztatás, amelyek közül a legkomolyabb figyelmeztetés a Celta Vigo elleni volt. A nemzetközi meccsek miatti szünetet követően Isco újra kispadra került, a meccs végeredménye pedig 3-0 lett. Ezt követően az öltözőben nem fogott kezett Solarival, ami szintén jelzi, hogy Isco mennyire ingerült és feszült. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a Roma ellen sem játszhatott.

Isco és Solari

Pusztán sportszakmai döntés, vagy valami más is áll a háttérben?

Solari számára ismerős terep a Real Madrid, de sosem volt visszahúzódó, félénk típus. Sem edzőként, sem pedig játékosként, annak ellenére, hogy a galaktikusok árnyékában játszott. Bármit is tesz Isco, nem fogja őt megrengetni, mert erős egyéniség.

Isco a vártnál hamarabb felépült a vakbélgyulladásból, amit Loptegui díjazott is, ám alulteljesített. Nem brillírozott azon a három meccsen sem, amikor Solari játszatta (Valladolid, Plzeň és Eibar ellen) és az edzéseken sem. A Roma elleni mérkőzés előtt pedig megtudta, hogy nemhogy a kezdőcsapatba, de még a kispadra se lett beválogatva.

Hogyan edz Isco?

Isco általában nem arról híres, hogy 100%-ot nyújt edzésen, sem a Realnál, sem a válogatottnál. Vannak más játékosok is, akik nem teljes erőbedobással edzenek, hogy tartalékolják magukat a meccsekre (például Marcelo és Bale), de egyes valdebebasi források szerint Isco most a szokásosnál is gyengébben teljesít a tréningeken.

Mivel nem kap elég játékidőt, ezért panaszkodni szokott az edzéseken, ami szintén nem segít a helyzetén, ráadásul ezzel mérgezi a hangulatot is.

Isco

Milyen a helyzete az öltözőben?

Isco különleges helyzetét az öltözőben is érzékelték. Nem tartozik egy klikkhez sem, és nem áll annyira közel az olyan „nagyágyúkhoz”, mint Ramos, Marcelo vagy Modrić, ráadásul a csapatkapitánnyal sem felhőtlen a viszonya. Még Marcelo is üzent neki: „felnőttek vagyunk, családapák, tudjuk mit kell tennünk”. A csapatban Morata volt a legjobb barátja, akivel a válogatottban szoktak összefutni. Jóban van még Asensióval, Nachóval és Carvajallal. Isco labdarúgóként kétségkívül különleges, ezért is becézik Varázslónak.

Támogatja-e őt a klub?

Isco sosem élvezte a klub abszolút támogatását, és bár a szurkolókkal mindig jó volt a kapcsolata, a vezetőséggel már kevésbé. A szerződése megújítása előtti tárgyalások a vártnál tovább húzódtak, míg végül tavaly nyáron sikerült megállapodniuk. 2016 októberében, amikor kevesebb, mint két év volt hátra a szerződéséből, azt mondta, hogy kicsit furcsának találja, hogy nem hívták még őt tárgyalni az új szerződéséről. Mivel akkoriban jól teljesített a szezonban, meghosszabbították a szerződését és megemelték a fizetését is, ám egyes nem hivatalos csatornák – viszont hivatalos kapcsolatokkal – már nem támogatják a játékost.

Isco

Ki fog-e ez hatni a jövőjére?

Isco mindig jól érezte magát Madridban, és amikor a szerződése lejártakor lehetősége nyílt a távozásra, akkor is maradni akart. Bár a szerződése 2022-ig szól, a pozíciója nem érinthetetlen a mostani történéseket tekintve. A helyzete most nem áll valami jól, de mivel még jó a piaci értéke, talán most jött el a megfelelő idő a távozásra.

Vajon Solari megbocsát neki a Valencia elleni meccsen?

Ha tovább folytatódik a büntetése, és nem játszhat a Valencia ellen, az egyik félnek sem lenne célszerű. Tovább fokozódna köztük a feszültség, és Isco ráadásul kulcsjátékos a Realnál. Arra viszont ne nagyon számítsunk, hogy kezdő lesz, mivel elég éles váltás lenne, ha most mellőzött játékosból egyből kezdő lenne.

Isco

Hogy látja őt a Bernabéu közönsége?

A közönség nagy része támogatja Iscót, az ő meze az egyik legnagyobb mennyiségben eladott mez a Realnál, és nem fütyülték még ki, de majd kiderül, hogy a szurkolók meddig állnak az ő oldalán.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK