Carvajal: Eljött a tettek ideje a szavak helyett

Santiago Solari mellett Dani Carvajal fejtette ki a véleményét a kedd esti találkozó előtt. A saját nevelésű jobbhátvéd beszélt a sérülés utáni állapotáról, de természetesen ő sem kerülhette ki a csapat formáját érintő kérdéseket.

A mérkőzésről: „Nehéz meccs vár ránk, egy újabb nagy csata. Az első helyen szeretnénk zárni a csoportunkban, itt az ideje, hogy ezt bizonyítsuk. Ahogy a mester is mondta korábban, tökösnek kell lennünk. Nem szabad elveszítünk a fejünket, bizonyítanunk kell, hogy tudjuk irányítani a mérkőzéseket. Ezen faktorok együttese eredményezi a sikereket. A futballmeccsek mindig kemény csaták, melyeken ha nem adsz bele mindent, akkor bárki le tud győzni. Tisztában vagyunk vele, hogy nem a legjobb eredményeket szállítjuk, de ez itt most nem a szavak, hanem a tettek mezeje. November van, itt az ideje, hogy reagáljunk az eddigi eredményekre és harcoljunk. Ez az út veszi kezdetét a Roma ellen. Nyernünk kell, el kell kezdenünk jó eredményeket elérni.”

Saját erőnléte: „Sajnos az Eibar ellen azért kellett pályára lépnem, mert egy társam megsérült. Annak ellenére, hogy kellő bemelegítés nélkül léptem pályára, jól éreztem magam. Nem az volt a legjobb meccsünk, de jól éreztem magam, hiszen újra ott lehettem a pályán, és hát ott vagyok a legboldogabb.”

Kíváncsi vagy Santiago Solari szavaira is? Itt elolvashatod a mesterrel készült interjút!

Az AS Roma csapatáról: „Kemény meccs lesz. Láttuk, hogy a Roma milyen jól teljesített a Bajnokok Ligájában tavaly, egészen az elődöntőig menetelt. Nehéz mérkőzés vár ránk egy olyan csapat ellenfeleként, amely jó futballt játszik, sokszor íveli középre a labdát, de nem mutathatunk félelmet. Ki kell menni a pályára és meg kell nyerni a meccset. Úgy vélem, a saját szurkolóik előtt nagy nyomást fognak majd gyakorolni, magas presszinggel, és megpróbálják majd meggátolni, hogy mélységből építsük a támadásainkat. Nem tudom, hogy mi lesz a mérkőzés kulcsa, de tisztában vagyunk a saját fegyvereinkkel, hiszen ezeken dolgozunk Solari érkezése óta.”

A pálya állapota: „Nem láttam, hogy milyen állapotban van a pálya. Ha a gyep nincs jó állapotban, az sérülésekhez vezethet mindkét oldalon, ezért remélem, hogy holnap estére minden a lehető legjobb kondícióba kerül.”

Az idény eddigi része: „Minden egyes mérkőzést meg szeretnénk nyerni, de a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy azt elképzeljük. Nem könnyű ebben a klubban játszani, óriási elvárásokat támasztanak velünk szemben, és minden egyes csapat a Real Madrid elleni mérkőzésére koncentrál a leginkább. Csak néhány ponttal vagyunk lemaradva az éllovasok mögött a bajnokságban, és úgy vélem, hogy vannak még nagy dolgok a tarsolyunkban.”

Edző: „Az ilyen megjegyzések mindig egyéni véleményeket tükröznek, a véleményéhez pedig mindenkinek joga van. A siker nem mindig arról szól, hogy a legjobbnak vagy legrosszabbnak lenni. Julen azért nincs itt, mert az eredmények nem úgy jöttek, ahogy azt szerettük volna. Most Solari az edzőnk, de még csak most érkezett. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nagy dolgokat fogunk elérni együtt.”

Az AS Roma elleni utazókeretet itt találjátok!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK