2018. december 12., szerda

Generációváltás a Real Madridnál

  • B. Dániel
  • 2018.11.21. 14:11
Az alábbiakban az AS cikkét olvashatjátok a Real Madrid – az utóbbi időben megváltozott – játékospolitikájával kapcsolatban.

A Real Madrid minden erővel igyekszik meggyőzni Brahim Díazt, hogy ne újítsa meg a nyáron lejáró szerződését a Manchester Cityvel, és szabadon igazolható játékosként térjen vissza Spanyolországba. Ezenfelül a habfehérek szintén versenyben vannak a Cityvel és a Barcelonával a 21 éves holland Frenkie de Jong játékjogának megszerzéséért, miközben a 20 éves Exequiel Palacios átigazolása tulajdonképpen már biztosra vehető, illetve a brit sajtó információi szerint a királyi gárda mérlegeli a 21 éves Marcus Rashford és a 26 éves Christian Eriksen leigazolásának lehetőségét. Ez öt olyan név, melyek a madridiak generációváltással kapcsolatos terveiben szerepelnek. Ez a folyamat Marco Asensio, Fede Valverde, Álvaro Odriozola, Andriy Lunin, Vinícius és Rodrygo Goes leigazolásával kezdődött.

A Real Madrid átigazolási politikája megváltozott az elmúlt években. Az utolsó csillagászati összegű átigazolás Gareth Bale volt 2013-ban a maga 101 millió eurós vételárával. Florentino Pérez sziklaszilárd elhatározása, mely a Bernabéu modernizálását célozza meg, az egyéb kiadások csökkentését vonja maga után. Ez törvényszerűen a keret meggyengülésével járt, mivel a klub már nem a szalagcímeket vonzó, galaktikus igazolásokra törekedett; ehelyett olyan fiatal tehetségeket próbált meg igazolni, akiknek az ára még nem szökött fel az egekbe. Ez a kitétel nem vonatkozik Eriksenre, aki a húszas éveinek közepén jár, és a Premier League befutott sztárjának minősül. Más szempontok szerint azonban mégis illeszkedik a madridiak stratégiájába: ha egy játékosnak ugyanis csak egy éve van hátra az élő szerződéséből, megpróbálják megfizethető áron a spanyol fővárosba hozni a futballistát. Így került Madridba Thibaut Courtois is az elmúlt nyáron, most pedig hasonlóan kívánnak lecsapni a dán játékosra, akinek a szerződése 2020-ig szól.

Ezzel a kétirányú cselekvési tervvel a Real Madrid a kellős közepén van a csapat rövid- és középtávú átalakításának. Annak a csapaténak, amely a Bajnokok Ligája előző öt kiírásából négyet megnyert. A csapat gerincét alkotó játékosok (Keylor Navas, Sergio Ramos, Luka Modrić, Gareth Bale, Karim Benzema…) már mindannyian betöltötték a harmincat, vagy legalábbis közel állnak hozzá. A klub tehát szem előtt tartja a jövőt is, jelenleg hét olyan játékos található a keretben, akik még nem töltötték be a huszonharmadik életévüket.

Kapusok

A Real Madrid bebiztosította a kapusposztot az elkövetkezendő évtizedre. Navas, aki tevékeny szerepet játszott a klub elmúlt három Bajnokok Ligája elsőségében, 32 éves lesz, a klub pedig a 26 éves Courtois személyében új kapust igazolt az elmúlt nyáron. A belga hálóőr mindenképpen vissza akart térni Spanyolországba, miközben a Chelsea együttesénél már szerződésének utolsó évébe lépett, melyet nem is akart megújítani. A királyi gárda ennek a helyzetnek minden előnyét kihasználva mindössze 35 millió euróért szerezte meg azt a játékost, akit az előző világbajnokság legjobb kapusának választottak. Courtois arra hivatott, hogy legalább az elkövetkezendő öt évben a csapat első számú hálóőre legyen. A klub azonban még ennél is messzebb tekintett, amikor leigazolták a még tinédzser Lunint 8 és fél millió euró ellenében. A 191 cm magas ukránban hatalmas potenciál rejtőzik, és jó benyomást is tett az előszezonban, folyamatos fejlődésének biztosítása érdekében azonban kölcsönbe a Leganés együtteséhez került. A közeli kiscsapat színeiben eddig mindössze kétszer lépett pályára, ez a kiegészítő szerep pedig arra ösztönözte a királyi gárdát, hogy megfontolja a visszahívásának a lehetőségét, hogy a télen máshova adhassák kölcsön.

Védelem

2011-ben az akkor mindössze 18 éves Raphaël Varane érkezése 10 millió euróért jelképezi azt, hogy a Real Madrid jelenleg milyen módon is kívánja megújítani a hátsó alakzatát. A francia védő akkor olyan játékosokhoz csatlakozott, mint Ramos, Pepe, Ricardo Carvalho és Raúl Albiol. Azóta a tizenháromszoros BEK/BL-győztes csapat a jövőt szem előtt tartva folyamatosan frissíti a védelmét. Ennek keretében olyan játékosok érkeztek vagy tértek vissza, mint Dani Carvajal (6 és fél millió euróért vásárolták vissza), Nacho Fernández (a Castillából került fel az első csapathoz), Theo Hernández (30 millió eurós vételár), Odriozola (szintén 30 millió euróba került), Jesús Vallejo (5 millió euróért jöhetett vissza), valamint Sergio Reguilón (a Castillából került fel). Jelenleg a maga 32 esztendejével Sergio Ramos a csapat egyetlen harminc év feletti védője. A 25 éves Varane és a 28 éves Nacho lesz az, akikre majd a rutinos vezér szerepe hárul, hogy biztosítsák a generációk közötti zökkenőmentes átmenetet, amikor a jelenlegi kapitány pályafutása a végső fázisához ér. Vallejo folyamatos egészségügyi problémái arra ösztönözték a vezetőséget, hogy igazoljanak egy újabb belső védőt. A kívánságlista tetején a klub utánpótlásának egykori játékosa, Mario Hermoso áll, akinek a fejlődése az Espanyol csapatánál válogatott meghívót és debütálást eredményezett. A 23 éves játékos 7 és fél millió euróért visszavásárolható, azonban ő csak abban az esetben akar visszatérni a Bernabéuba, amennyiben kezdőjátékos lesz.

Középpálya

A Real Madrid középpályája Florentino Pérez 2009-es újraválasztását követően – mely a támadósor egyértelmű megerősítését célozta – az akkori alárendelt szerepből egy világviszonylatban domináns csapatrésszé fejlődött. Mivel ebbe a sorba több sikeres igazolás érkezett (Luka Modrić, Toni Kroos, Casemiro, Isco), mint sikertelen (Nuri Şahin, Lucas Silva, Asier Illarramendi), a csapat tendenciózusan egyre inkább magához ragadta a kezdeményezést a mérkőzéseken, és a türelmesebb pozíciós játék alkalmazása kiváló eredményekkel párosult, főleg a nemzetközi színtéren. Modrić mozgatta a szálakat a középpálya motorjaként, a Real Madrid pedig öt kiírásból négyet megnyert a Bajnokok Ligájában, de 33 évesen a horvát játékmester a fizikális követelményeknek egyre nehezebben tud megfelelni, és középpályás társa, a januárban a 29. életévét betöltő Toni Kroos sem lesz fiatalabb. Miután saját szemünkkel láttuk, hogy a Barcelona milyen nehézségekkel küzdött Xavi és Iniesta pótlásakor, a Madrid nem akar ugyanabba a folyóba lépni. Ennek érdekében a klub előre gondolkodva igazolt néhány olyan fiatal reménységet, akikben megvan a potenciál ahhoz, hogy topjátékossá fejlődjenek, és csatlakozzanak az olyan, már kipróbált játékosokhoz, mint Casemiro, Isco, és Lucas Vázquez. Az elmúlt négy szezonban a csapathoz került Martin Ødegaard (16 évesen, 10 és fél millió euróért), Valverde (17 évesen, 5 millió euró), Lucas Silva (21 évesen, 18,9 millió euró), illetve visszahozták kölcsönből 22 évesen Marcos Llorentét. És ott van még Dani Ceballos, aki 16 és fél millió euróba került. Néhányan nem tudtak megfelelni az elvárásoknak (pl. Lucas Silva), mások nem fejlődtek az elvárt mértékben (Llorente), vagy egyszerűen nem is fejlődtek (Ødegaard). Éppen ezért a királyi gárda a középpálya további megerősítésén fáradozik, és dolgoznak Palacios leigazolásán, aki egyszer majd Kroos utóda lehet; De Jongot is folyamatosan monitorozzák, akit Casemiro vetélytársának szánnak; Eriksenben pedig Modrić örökösét látják.

Csatársor

Asensio a tökéletes példája annak, hogy a klub milyen módon is törekszik a jövő folyamatos biztosítására. A klub 2014 decemberében okosan, mindössze 3,9 millió euróért leigazolta a Real Mallorca fiatalját, aki akkoriban 18 éves volt. A támadó a Mallorcánál maradt kölcsönben, hogy aztán az Espanyol kölcsönjátékosaként mutassa meg oroszlánkörmeit az első osztályban. 2016 nyarán pedig csatlakozhatott Zinédine Zidane csapatának keretéhez. Egy olyan játékosról beszélünk, akit kellő merészséggel, technikai tudással és félelmetes labdaérzékkel áldott meg a sors, Zidane pedig az elejétől kezdve bízott Asensióban, akit a kezdetektől Cristiano Ronaldo örökösének szántak. A portugál távozását követően minden sem Asensióra szegeződött, mint a támadószekció csúcsára, de az eddigiekben nem tudott megfelelni a kihívásoknak. Azonban ne feledjük, még mindig csak 22 éves…

Az Asensio leigazolása mögött álló stratégiai irányvonal mentén került azóta a csapathoz Vinícius és Rodrygo is, mindkettejükért 45 millió eurót fizettek, 17 évesen. Vinícius a nyáron érkezett meg Spanyolországba, és már nem egyszer hozta lázba a szurkolókat, míg az utóbbi várhatóan 2019 nyarán költözik Madridba. A királyi gárda követni igyekszik ezt az átigazolási politikát Brahim Díaz megkörnyékezésével, aki már meghozta a döntését, hogy elhagyja Manchestert. Az andalúz játékos tökéletesen illeszkedik a Real Madrid által előtérbe helyezett generációváltás tervébe. Ez igaz a Fluminense csatárára, Pedróra is, akin a Madrid szintén rajta tartja a szemét, annak súlyos sérülése ellenére is.


Hozzászólások

Tabella