Benzema visszatért: A francia a lyoni időket idézi

Karim Benzema az elmúlt időszakban újra formába lendült, a MARCA ezzel kapcsolatban beszélgetett Bernard Lacombe-bal, egykori mentorával.

Karim Benzema mindössze 19 éves volt, amikor a Bajnokok Ligájában mindenkit lenyűgözött a Rangers elleni duplájával, amelyek közül az egyik nagyon hasonló volt a Celta elleni szépségdíjas találatához.

Tizenegy évvel később második fiatalságát éli.

Az elmúlt hetekben Benzema visszatért lyoni önmagához és ugyanazt a pontosságot, robbanékonyságot és merészséget láthatjuk rajta, amik Európa egyik legjobban rettegett támadójává tették őt annak idején, amikor példaképe, Ronaldo nyomdokaiba lépett.

„Az egyik edzője azt mondta nekem, hogy muszáj lesz megnéznem ezt az U15-ös srácot” – emlékezett vissza Bernard Lacombe, a Lyon akkori sportigazgatója.

„Amit láttam, az valami csoda volt, és úgy gondolom, hogy most is hasonlóan játszik. Ugyanazok a mozdulatok, folyamatos kapu felé mozgás, amit akkor is láthattam tőle.”

Benzema

A kérdés az, hogy miként tudott visszatérni a gyökereihez, Lacombe erre is tudja a választ.

„Nálunk tízből hét támadás rajta keresztül ment. Most, hogy Cristiano Ronaldo távozott, valami hasonló történik Madridban is.”

„Az első gólnál Modrić bejátszotta a labdát üres területre, Karimban pedig megvan a tehetség ahhoz, hogy könnyedén megoldja az ilyen dolgokat.”

„Annak idején ezt sokszor csinálta, Lyonban ő volt a referenciapont, de most, Madridban még jobb lett. Boldog, ez pedig látszik rajta.”

Pályán kívüli események szép számmal kísérték Benzema karrierjét, de Lacombe védelmébe vette őt.

„Ő egy jó srác, jó ember. Madridban nincs bocsánat, ő pedig nem ok nélkül van ott tíz éve.”

„Ott aztán semmi nem hullik az öledbe csak úgy, ezt pedig meg kell értened.”

Benzema sokkal magabiztosabbá vált a Viktoria Plzeň elleni gólja óta, tíz évvel ezelőtti emlékeket ébreszt. Cristiano nélkül most ő a kiindulópont, egy referencia, élvezi a bizalmat és érettségről tesz tanúbizonyságot.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK