Luka Modrić: A futballban semmi sem lehetetlen, különösen, ha a Real Madridról van szó

A horvát játékos a Real Madrid edzőközpontjában vehette át a GOAL50-díjat, amelyet harminckilenc újság közel ötszáz újságírójának szavazatai alapján ítéltek oda neki a 2017/2018-as idényben nyújtott teljesítménye elismeréseképpen. Mindemellett Luka Modrićot választották a spanyol bajnokság tavalyi idénye legjobb játékosának is.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam e díjat. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik rám szavaztak. Ez nagy megtiszteltetés a számomra.”

A Real Madrid jelenlegi helyzetéről

„Szeretnénk javítani, hiszen nem kezdtük jól a szezont, de mindannyian arra törekszünk, hogy minél jobban fejezzük be. Egy biztos, keményen fogunk dolgozni. El akarjuk érni mindazon célokat, melyeket a klub évről évre kitűz maga elé. Ennek megfelelően remélem, hogy sikerül bezsebelni néhány trófeát, mindenekelőtt azonban a játékunkon kell javítanunk. Biztos vagyok abban, hogy az új edzővel jó szezonunk lehet, és tovább tudunk haladni a megkezdett úton.”

Sorozatban a negyedik Bajnokok Ligája-címről

„A futballban semmi sem lehetetlen, különösen, ha a Real Madridról van szó. Az előző három alkalommal sem hitte senki, hogy véghezvihetjük az elképzelhetetlent, mégis megtettük. Mindent elkövetünk a győzelem érdekében, ugyanakkor alázatosnak kell lennünk, keményen kell dolgoznunk, és tisztelnünk kell az ellenfeleinket, hiszen remek csapatok alkotják a mezőnyt. Minden évben egyre nehezebb megnyerni a Bajnokok Ligája-trófeát. De ahogy mondtam, mi mindent meg fogunk tenni. Már többször megmutattuk, hogy ennek a csapatnak semmi sem lehetetlen.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK