2018. december 12., szerda

Odriozola: Nem mi döntünk az edzőkérdésben, de támogatjuk Solarit

  • É. Csongor (Veidt)
  • 2018.11.12. 02:38
Három madridi játékos nyilatkozott a Celta Vigo elleni győztes bajnoki lefújását követően.

Álvaro Odriozola
A meccs értékelése: „Jó érzés, hogy győzelemmel megyünk el a válogatott szünetre. A Celta egy nagyon kemény ellenfél, amely magasan védekezik, keményen letámad és remekül kontrázik. Az elmúlt hetek elég rossz hangulatban teltek, mert nem jöttek az eredmények, de úgy gondolom, hogy sikerült magunk mögött hagynunk a nehézségeket. Ma minden okunk megvan az örömre, nem is lehetnénk ennél boldogabbak. Ez volt zsinórban a negyedik győzelmünk.”

A sérülések: „A futball egy kontakt alapú sport, előfordulnak az ilyesmik.”

Edzőkérdés: „Ebben az ügyben nem mi döntünk, de a legvégsőkig támogatjuk Solarit.”

Thibaut Courtois
Öröm: „Nagyon boldogok vagyunk. A Barcelona vereségéből kifolyólag hatalmas elszalasztott lehetőség lett volna, ha ma nem sikerül győznünk ebben a stadionban. A csapat remek munkát végzett, dominánsak voltunk, különösen az első félidőben. Az is örömmel tölt el, hogy 2-1-es állásnál egy fontos védéssel tudtam segíteni a csapatot. Végül a Celta lőtt még egy gólt, de ez nem számít, miénk a három pont. Nem mostanában volt, hogy sikerült megnyernünk egy idegenbeli ligameccset, így tényleg elégedettek lehetünk a mai nappal. Az ilyen mérkőzéseken aratott győzelmek teremtik meg a különbséget a szezon végén.”

Lucas Vázquez
Karakter: „Tudtuk, hogy mindenképpen győznünk kell ma, ha tartani akarjuk a lépést a tabella élén állókkal. A csapat ma rendkívüli karakterről tett tanúbizonyságot, minden nehézséget legyőztünk. Elégedettek lehetünk a mai mérkőzéssel, és ami fontos, hogy már csak négy pontra vagyunk a Barcelonától. A célunk természetesen az, hogy tovább csökkentsük ezt a különbséget.”

„Az edzőváltás elérte a célját, hiszen feljavult a játékunk, újra van önbizalmunk, és sorra nyerjük a mérkőzéseket. A klub elégedett lehet a dolgok alakulásával és Solari eddigi munkájával, ahogy mi is. Rotáció? A szezon során egyes játékosok mindig többet fognak játszani, mint mások, de mindenkinél a csapatérdek áll az első helyen. Közösen akarunk sikeresek lenni, ez a legfontosabb.”


Hozzászólások

Tabella