Egytől egyig: Viktoria Plzeň – Real Madrid (0-5)

A Bajnokok Ligájában kötelező feladat várt a Real Madridra Csehországban, a Plzeň ellen Solarinak mindenképpen hoznia kellett a 3 pontot. Állandó rovatunk következik a játékosok és a mester szubjektív értékelésével.

Csapatok

Viktoria Plzeň (3)

Csekély mértékű ellenállást sem nagyon tudtak tanúsítani, habár 10 kapura lövésig így is eljutottak, ebből 2 alkalommal sikerült eltalálni Courtois portáját. Ha a Bernabéuban még nem is feltétlen, most megmutatkozott a minőségbeli különbség a két csapat között, ami ezúttal gólok számában is megnyilvánult. Ami érdekesebb, hogy Madridban közelebb álltak a pontszerzéshez pár héttel ezelőtt, mint ezúttal hazai pályán.

Real Madrid (9)

Végre egy meccs, amikor a szurkolók és a csapat is megkapta, amit már régóta vár. Sok gólos győzelem, magabiztos, habár néhol kissé bizonytalan védekezés, de az ellenfél kapuja előtt hallatlan hatékonyság. A 15 kapura lövés elmarad a csapat idei átlagától meccsenként (17,8), de az ebből 6-szor kaput találó lövésből 5 gólt szerzett a csapat, ami idén magasan a legjobb mutató. Solari egyelőre rendbe tette a fiúkat, nyilván nem voltak nehéz mérkőzései a csapatnak azóta, de Lopetegui agóniájának végén már ezek az összecsapások is sokszor katasztrófába fordultak. Az 5 rúgott gól reméljük visszaadja a játékosok önbizalmát is, ezen felül pedig csak bizakodhatunk a hasonló folytatásban.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Toni Kroos (10)

A precizitás mintapéldája ezúttal nem szürkült bele a mezőnybe, hanem csapata legjobbja volt. Teljes mértékben uralta a középpályát, gólja és 2 gólpassza mellett magasan a legtöbb kulcspassz (6) fűződik a nevéhez a mérkőzésen. Szépen mozgatta mélységből a csapatot, Modric hiányában neki kellett elvégeznie ezt a feladatot egyedül. A madridi domináns labdabirtoklás elengedhetetlen összetevője továbbra is, az ő labdabiztossága a csapat felé is nyugalmat sugároz. A védekező munkából is kivette a részét, 3 sikeres szerelést bemutatva.

Thibaut Courtois (7)

A madridi kapusháború jelenlegi haszonélvezője lehozta kapott gól nélkül a meccset, bemutatott pár védést, de alapvetően nem most állították nehéz feladat elé az ellenfél játékosai. Érdekes a jelenlegi rivalizálása Navasszal, eddig a Costa Rica-i védett a BL-meccseken, a következő bajnoki összecsapáson kérdés, ki fogja védeni a Real Madrid kapuját a Celta Vigo ellen.

Álvaro Odriozola (7)

Ezúttal visszafogottabb teljesített a fiatal spanyol jobbhátvéd, de még így is jobb teljesítményt nyújtott a többi védőnél. Jól támogatta a támadásokat, védekezésben magabiztos volt, Carvajal hiányában egyelőre jól kihasználja a játékperceit bizonyításra.

Sergio Ramos (6)

A kapitánynak ma sem a futballtudása kapcsán hangos a sajtó, hanem hogy megint megpróbálta aljas módon likvidálni az ellenfél játékosát. Sajnos vele kapcsolatban mindig hangosabbak ezek a hangok, de ezúttal nem is volt annyira vezére a védelemnek, mint kellett volna, bő egy óra után le is cserélte Solari. Neki ez az év egyelőre gyengébb, mert általában képes vezetni a csapatot úgy, hogy közben tanárian védekezik, viszont mentálisan vannak bőven problémák nála. Nagyon fontos része lesz abban, hogy kikecmeregjen a Madrid a gödörből, ehhez pedig néha félre kell tenni saját egóját – reméljük, hátára veszi az öltözőt és újra régi formájában láthatjuk a csapatot, de Ramost is.

Nacho (6,5)

Ezúttal több hibával játszott, szerencséjére ezeket nem tudta kihasználni a Plzeň. Végigjátszotta a mérkőzést, viszont az ő nevéhez fűződik a legtöbb labdaszerzés, szám szerint 5, amivel jócskán kitűnt a védelemből.

Sergio Reguilón (6,5)

Jó teljesítményt nyújtott, habár láttunk tőle jobbat is az utóbbi hetekben. A meccs elején kicsit szenvedett, amikor az ellenfél többet támadott az ő oldalán, de aztán belelendült és felvette a mérkőzés ritmusát. Több veszélyes beadása volt, jól segítette a támadásokat, Bale gólja előtt szépen tette be a labdát középre .

Casemiro (7,5)

Volt néhány hibája, de alapvetően jól játszott. Góljánál az ellenfél védői teljesen elváltották egymást, ő pedig köszönte szépen és bebólintotta, ahogy kell. 3 sikeres szerelést mutatott be a csapat bástyája, de több jó passzal vetette észre magát a támadó harmadban is.

Dani Ceballos (6)

Kicsit beleszürkült a meccsbe néha, bár több alkalommal is bemutatta, hogy van benne potenciál. Továbbra is ragad hozzá a labda, csak arra kell ügyelnie, hogy ne bonyolítsa túl a dolgokat, válassza az egyszerűbb, de nagyszerűbb megoldásokat.

Gareth Bale (7,5)

Bale is megtalálta a góllövő cipőjét végre, valamint adott fejjel egy szép gólpasszt Benzemának. Már-már megszokott, hogy ő próbálkozik a legtöbb lövéssel meccsről-meccsre, ezúttal 4 alkalommal vette célba az ellenfél kapuját – ebben az idényben meccsenkénti átlaga 4,67. Kicsit többet várok el tőle a továbbiakban, nagyobb fokú kreativitással kellene játszania, hogy fel tudja törni az ellenfelek védelmét, főleg most, hogy Isco vagy Asensio nem igazán vannak formában. Nem volt rossz ez a walesitől, neki már csak állandósítania kellene ezt a teljesítményt.

Lucas Vázquez (6)

Egyszer fent, egyszer lent. Nagyjából így tudnám megfogalmazni Lucas idei produkcióit, ezúttal ez inkább lentebb volt. Volt több nagyon szép labdaérintése, könnyen gólt is szerezhetett volna, néha viszont nagyon rossz döntéseket hozott a labdával, könnyen eladta a játékszert. Ha ezeket elhagyná, nagyon hasznos tagja lehetne újra a csapatnak.

Karim Benzema (8,5)

Mindenki kedvence neve mellett 2 gól és egy gólpassz áll, mindezt 2 kapura lövésből, valamint kiosztott egy kulcspasszt is. Első gólja parádésra sikeredett, a védők azóta is próbálják összeszedni magukat. Nagyon szeretném, ha feltámadna ő is, mivel a szezon elején bőven mutatott bíztató jeleket, az utóbbi évekhez képest idén több nagyon jó teljesítménye volt. Az utóbbi bő egy hónapot neki is el kell felejtenie, és folytatni a gólgyártást.

Cserejátékosok

Javi Sánchez (5,5)

Solari mester bőkezűen mérte a játékperceket Sáncheznek, jó fél óra jutott neki Sergio Ramos helyén. A játék képéből adódva sokat nem tudott mutatni, de nem véletlenül kap egyre több lehetőséget ő is.

Vinícius Junior (6)

Benzemát váltotta a második félidőben, felemás teljesítménnyel. Alapvetően hasznos tud lenni az előre játékban, egy gólpasszt megint bemutatott, ezúttal Kroos szolgálta ki, valamint 2 kulcspasszt is odapakolt a pályára. 74 százalékos pontossággal passzolt, ami a csapat leggyengébb mutatója, ez is azt mutatja, hogy nem feltétlen hoz mindig jó döntéseket a pályán, legalábbis egyelőre. Csiszolódnia kell még, de eddigi szereplései során mindig sikerült lendítenie a támadójátékon, ami mindenképp nagyon biztató.

Isco (–)

Nagyjából 20 percet kapott, de nem igazán tudott belelendülni a spanyol, reméljük, Solarival ő is jobb formába kerül a következő hetekben.

Edzői teljesítmény

Santiago Solari (9)

Ezt most nagyon eltalálta, a kezdőcsapat összetétele, valamint a mutatott játék is össze volt rakva, még ha gyengébb képességű is volt az ellenfél. Az mindenképp pozitívum, hogy a csapat egy kis önbizalom építő játékon van túl, viszont a következő feladat már jóval nehezebb lesz hétvégén a bajnokságban. A Celta ellen idegenben már igazi erőfelmérő lesz, gyakorlatilag az első Solari irányítása alatt, azon a meccsen még valószínűleg sok mindenre választ fogunk kapni.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK