Nacho: Én minden mérkőzéshez úgy állok hozzá, mintha karrierem legfontosabb összecsapása következne

A saját nevelésű hátvéd is nyilatkozott a Viktoria Plzeň elleni csehországi mérkőzés előtt.

A mérkőzés: „A Real Madridnál kizárólag a győzelem elfogadható. Az elmúlt két mérkőzés jól sikerült, de most újabb sikerre van szükségünk, hogy tovább növeljük az önbizalmunkat. Meg kell találnunk a kiegyensúlyozottságot a játékunkban és az eredményeinkben, ez nagyon fontos. A holnapi összecsapás kiváló alkalom lesz minderre, és egyben arra is, hogy jelentős lépéseket tegyünk a továbbjutás felé. A csoportban még semmi sem dőlt el. Nem becsülhetjük le az ellenfelüket, már csak azért sem, mert a Bernabéuban is megszenvedtünk ellenük. Ha ki kellene emelnem egy játékost tőlük, akkor Krmenčík nevét mondanám, aki holnapi nem fog játszani a sérülése miatt, de egyébként kiváló labdarúgó.”

BL-tapasztalat: „Nem elhanyagolható ez a szempont sem. A csapatunk magját olyan játékosok alkotják, akik már többször is felülhettek Európa trónjára. Mint minden évben, most is a legnagyobb elszántsággal várjuk a Bajnokok Ligája-meccseket. Ez a sorozat nagyon sokat jelent számunkra.”

Motiváció: „A címer jelentette felelősségérzet már önmagában is elég motiváció. Én minden mérkőzéshez úgy állok hozzá, mintha karrierem legfontosabb összecsapása következne.”

Solari: „Egy olyan edzőnek sosincs könnyű dolga, aki szezon közben vesz át egy csapatot, de az mindenképpen Solari mellett szól, hogy házon belülről érkezik, és rendkívül felkészült. Ő az edzőnk, mi pedig mindenben mellette állunk. Az érkezése előtt rendkívül rossz sorozatban voltunk, de lépésről lépésre haladva újra elkezdtünk felépíteni az önbizalmunkat.”

Carvajal szavai Lopeteguiről: „Dani egy kényes dologról nyilatkozott, de ha valóban ezt gondolja, akkor nagyon helyesen tette, hogy elmondta az igazságot. Azt én is ki merem jelenteni, hogy Lopetegui a pályafutásom egyik legjobb edzője volt, és hogy minden jót kívánok neki a jövőben, akárhol is vállaljon munkát.”

Füttyszó a Bernabéuban: „A szurkolóknak joguk van véleményt nyilvánítani. Ha választhatnék, mindig hazai pályán szeretnék futballozni, mert tudom, hogy az emberek mögöttünk állnak.”

Vinícius Júnior: „Itt nagyon nehéz a kezdőcsapat tagjává válni, de Vinícius rendkívül tehetséges, fiatal és mentálisan erős. Mindannyiunk segítségével biztosan nagyszerű játékos válik majd belőle, idővel pedig megmutatja, hogy készen áll a Real Madrid szintjére.”

A csapat vezetőedzőjének, Santiago Solarinak a szavait itt tudod elolvasni!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK