Lopetegui: Ideje volt megszakítani a rossz sorozatunkat

A csapat trénere, Julen Lopetegui nyilatkozott a Viktoria Plzeň legyőzését követően.

A mérkőzés: „Kulcsfontosságú mérkőzést nyertünk meg a Bajnokok Ligájában, amellyel sikerült megtörnünk a rossz szériánkat. Lassan kezd belejönni a csapat, és remélhetőleg ha többször sikerül majd nyernünk, a dolgok visszatérnek a rendes kerékvágásba. Ma este az volt a célunk, hogy győzelemmel térjünk vissza ebbe a versenysorozatba, amely nem volt könnyű. Még mindig sok helyzetet hagyunk kihasználatlanul, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.”

„Amikor nehéz pillanatokon megyünk keresztül a gyengébb eredmények miatt, természetes, hogy érzékenyebben reagálunk bizonyos szituációkban. Ezért olyan fontos a győzelem maga. Ezt is észben tartom a ma látott pozitív dolgok mellett. Összességében jó érzéseim vannak, mivel megszereztük a három pontot. Ez létfontosságú volt a számunkra ma este. A Bajnokok Ligájában minden mérkőzés kihívás, és eddig összesen egy olyan mérkőzésünk volt, amikor nem érdemeltünk győzelmet, Sevillában. A dolgok változnak, ahogyan a mérkőzés halad előre. A nyertes mérkőzések adnak egyfajta biztonságérzetet, megkönnyebbülést, hiszen visszaigazolást kapunk arról, hogy igenis tudunk jól teljesíteni.”

A szurkolók reakciója: „Ma mindenekelőtt a győzelem volt a legfontosabb célunk. Megérdemelten nyertünk, és a helyzeteink alapján még több gólt kellett volna szereznünk. A szurkolók mindig hangot adnak a véleményüknek, és ha épp nem játszunk olyan jól, ki tudja, mi lesz a reakciójuk. Meg kellett szakítanunk az eddigi rossz sorozatunkat, de most már a pozitívumokra összpontosítok.”

Védekezés: „Nézem más csapatok játékát is, ők többször kísérleteznek kapuralövéssel, mint mi. Nem hinném, hogy az ellenfelünknek túl sok helyzete lett volna, miközben mi ordító gólhelyzeteket hagytunk ki. Képesek vagyunk arra, hogy változtassunk a kapu előtti határozottságunkon.”

A csapat irányítása az El Clásicón: „Nem gondolkodom ezen, nem ez tölti ki a napomat. Az a fontos, hogy ma győztünk. A körülmények kihívás elé állítottak bennünket, és változtatnunk kellett a dolgok menetén. Ez egy fordulópont a számunkra. Nagyobb különbséggel akartunk nyerni. Ezt még úgy is megtehettük volna, hogy nem játszottunk briliánsan.”

„Vasárnap egy nagyon különleges mérkőzés következik, és a lehető legjobban fel fogunk rá készülni. Marcelo nagyon kemény rúgást kapott, de nem tűnik izomsérülésnek, így reméljük, hogy számíthatunk rá a Barcelona ellen.”

Ceballos kihagyása és Lucas kezdőcsapatba jelölése: „Ceballost kihagytam a keretből, hogy lehetőséget adhassak Valverdének. Elégedettek vagyunk Danival, de kedveljük Valverde játékát is, olyan játékosunk ő, akinek látni akarjuk a fejlődését. Bízunk benne, hogy fontos tagjává válik a csapatnak a jövőben. Lucasra azért esett a választásunk, mert úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan mérkőzés lesz, amikor egy támadó szellemű labdarúgóra van szükségünk ezen a poszton, aki ki tudja használni a rendelkezésére álló területeket. Remekül bejátszotta a jobb oldalt.”

Saját hangulata: „Jól vagyok, köszönöm az aggódást. Sokkal boldogabb vagyok, mint voltam a Levante elleni mérkőzést követően, ugyanis végre sikerült nyernünk, melyet nagyobb különbséggel is megtehettünk volna. Sok helyzetet alakítottunk ki, a csapat pedig fejlődni fog a győzelemnek köszönhetően nyugodtabb légkörben.”

Isco lecserélése: „Már volt egy sárga lapja, és két mérkőzésen játszott az operációját követően. Úgy gondoltuk, hogy emiatt változtatnunk kell. Nem volt dühös emiatt.”

Teljesítmény: „Nem kérdés, tudunk ennél jobban játszani. A labdarúgás sava-borsa a góllövés. Ha kihasználod a lehetőségeidet, az növeli az önbizalmadat is. Úgy gondolom, hogy rengeteg helyzetet alakítottunk ki.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK