Lopetegui: Én vagyok az edző, tehát vállalnom kell a felelősséget a gyenge teljesítményekért

A Real Madrid trénere őszintén értékelte az Alavés elleni bajnoki vereséget.

A mérkőzés: „Jól, rengeteg gólszerzési lehetőségeket kialakítva kezdtük a találkozót, de ismét az a helyzet állt elő, hogy nem használtuk ki a helyzeteinket. Ez nem megengedhető egy olyan csapatnál, amely a bajnoki trófea megnyeréséről álmodozik. Megfizettük az árat a hibáinkért. Még csak szerencsénk sem volt, gondolok itt például a két játékosra, akik megsérültek. Meg kell találnunk azt az energiát és nyugodtságot, ami a szezon elején jellemezte a játékunkat. Most ez a legfontosabb. A válogatott szünet remek lehetőséget nyújt arra, hogy változtassunk a dolgokon.”

„Karim és Gareth is fájdalomra panaszkodott, úgyhogy mindenképpen le kellett cserélnünk őket.”

Nyugodtság: „Ez egy öngerjesztő folyamat. Ahhoz, hogy változtassunk a negatív sorozaton, győzelmekre van szükségünk, a győzelmekhez pedig arra, hogy sokkal több gólt szerezzünk. Ma is megvoltak a helyzeteink, de nem tudtunk élni velük, az ellenfél pedig büntetett. Úgy gondolom, hogy nem volt gond a játékosaim hozzáállásával, de az a mentális teher, hogy már gólképtelenek vagyunk egy ideje, talán túlságosan letaglózta őket, és nem tudtak százszázalékosan a mérkőzésre koncentrálni. A másik nehezítő tényező pedig a sok sérült.”

A csapat játéka: „A játékosaim az edzéseken begyakorolt dolgokat próbálják megvalósítani a pályán, de nagyban megnehezíti a dolgunkat, hogy kulcsjátékosukat kell nélkülöznünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy elfogadható lenne ez a széria. El kell kezdenünk gólokat lőni. Én vagyok az edző, tehát vállalnom kell a felelősséget a gyenge teljesítményekért.”

Üzenet a szurkolóknak: „Csupán annyit szeretnék mondani, hogy az érkezésem óta, azaz az elmúlt három hónapban a csapat brutálisan keményen dolgozik, és biztos vagyok abban, hogy hamarosan ismét sikeresek leszünk. Megértem a csalódottságot, de még csak októberben járunk, még semmi sem veszett el. Van időnk arra, hogy változtassunk a helyzeten.”

Pletykák: „Nem foglalkozom az esetleges kirúgásomról szóló pletykákkal. Az újságírók ezért kapják a fizetésüket, ez mindig is így volt, és a jövőben sem fog megváltozni. Én csak a saját feladataimra koncentrálok és próbálom távol tartani magamat a zavaró tényezőktől. A helyzetünk negatív, de pont emiatt kell megőriznünk a hidegvérünket.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK