2018. december 15., szombat

Lopetegui: Ceballos remek teljesítménnyel válaszol a játéklehetőségre, megszolgálja a bizalmunkat

  • É. Csongor (Veidt)
  • 2018.10.01. 19:31
A királyi gárda vezetőedzője tartotta meg szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját az idény második BL-meccsét megelőzően.

A találkozó: „A minta, amit követünk, nagyon egyszerű. Minden mérkőzésen a győzelemre játszunk, és az összes elérhető pontot meg akarjuk szerezni. Oroszország fantasztikusan szép, és biztos vagyok benne, hogy a találkozó hangulatára sem lesz panasz. Spanyol csapatok viszonylag ritkán jutnak el ebbe az országba, már csak emiatt is különleges lesz a holnapi összecsapás. Nagyszerű futballisták ellen kell megmérettetnünk magunkat, nem számítok könnyű meccsre. A csapat kiváló mentális állapotban van, és már nagyon izgatottak vagyunk, hogy ismét pályára léphetünk abban a sorozatban, amit zsinórban háromszor nyert meg a Real Madrid. Magabiztosan várjuk a holnapi napot, ami egy újabb remek lehetőség arra, hogy fejlődjünk.”

Az ellenfél: „Ahogy arra már utaltam, kemény mérkőzés lesz egy kiváló csapat ellen. Vannak nehézségeink, de a rendelkezésünkre álló erőforrások segítségével képesek vagyunk megoldani azokat. Ami az ellenfelet illeti, általában ötvédős rendszerben játszanak, és tele vannak magas játékosokkal, mint például Dzagoev. A képességeiket az is bizonyítja, hogy akár a győzelmet is megszerezhették volna a Viktoria Plzeň együttese ellen.”

Ramos: „125 perccel többet játszott, mint a második legtöbbet foglalkoztatott játékos, ezért úgy döntöttem, hogy most nem utazik el velünk erre a hosszú túrára. Minden ember testének szüksége van pihenésre.”

Ceballos: „Dani egy olyan srác, akit nagyon kedvelünk, és aki rengeteget tud segíteni a csapatnak. A játéklehetőségre remek teljesítménnyel válaszol, megszolgálja a bizalmunkat. Nagy dolgokat várunk tőle a jövőben.”

Odriozola és Vinícius: „Maximálisan bízunk Odriozolában, szó sincs az ellenkezőjéről. A felépülése után megkapta a játéklehetőséget, de sajnos újra megsérült. Most viszont itt van velünk, játékra készen, és előbb-utóbb eljön majd az ő ideje. Ami Viníciust illeti, az ő esetében egy rendkívül fiatal, még javában fejlődőben lévő labdarúgóról beszélünk, de ő is meg fogja kapni a lehetőséget, ha olyanok a körülmények.”


Hozzászólások

Tabella