2018. december 15., szombat

Lopetegui: Cristiano már az érkezésem előtt döntött a jövőjéről

  • Zs. Csaba
  • 2018.09.04. 11:38
A Real Madrid vezetőedzője ezúttal egy spanyol rádióműsör vendégeként beszélt az eddigi tapasztalatairól, illetve a válogatottal való szakításáról.

„Nyáron egyszerűen meghoztam egy döntést, és most is ugyanígy döntenék. Őszintén tettem, nem érzek megbánást.”

„A Real Madrid rengeteget növekedett az elmúlt években. A klub mindig is különleges volt, de most, az új trófeák birtokában még különlegesebb. A 21. század legjobb klubjáról beszélünk.”

„Ami a munkámat illeti, mindig is felelősnek éreztem magam egy csoport irányításáért, hogy győzelmeket érhessünk el. A mindennapi munkám most másabb, mint a nemzeti csapat élén volt. A legtöbb edző számára ismeretlen érzés a szövetségi kapitányi munka, de a vezetőedzői titulus egy klubnál sokkal másabb, megerőltetőbb.”

„Nagyon boldogan irányítom a Real Madridot, egy nagyszerű kihívás előtt állunk. Fantasztikus céljaink vannak. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy Luis Enrique sikeres lesz a nemzeti csapat élén. Lelkes szurkolója vagyok a válogatottnak, de számomra a nemzeti csapat irányítása már a múlt. Jelenleg csak a csapatunk céljaira összpontosítunk. Mindannyian a munkánkra fókuszálunk, a múlt már elmúlt, nem lehet változtatni rajta. Nem akarok a múltba tekinteni, a bemutatásomon már elmagyaráztam, hogy mit éreztem akkor, és ez azóta sem változott. Nem érzem magam kellemetlenül amiatt, amiről akkor beszéltek az emberek, csak a jelenre koncentrálok. Megmagyaráztam az egész helyzetet, és újra aláírnék a Real Madridhoz. Nem akarom minden egyes nap újra és újra elmondani, hogy mi történt. Annak a fejezetnek vége. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez.”

„Nagy felelősség a Real Madrid edzőjének lenni, de nagyon boldog vagyok itt. Hálás vagyok azoknak az embereknek a segítségéért, akik támogattak a nemzeti csapat élén, valamint hálával tartozom a játékosoknak és a stábnak is. Én így látom ezt az egészet. Nem tudom irányítani azt, amit akkor mondtak. Minden nagyon gyorsan történt. A játékosok azt tették, amit tenniük kellett: a világbajnokságra koncentráltak. Nem akarok erről beszélni, ez csak rám és rájuk tartozik. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindent azért tettem, mert úgy éreztük, hogy az a legjobb, ha nem mondok nemet a Real Madridnak. A saját döntésem volt.”

„Mindenkitől elköszöntem, nagyon érzelmes búcsú volt. Az egész váratlanul történt, de meg kellett birkóznom a helyzettel. Az embernek vannak érzései, amelyeket a legjobb, ha megőriz magának és elrejt a nyilvánosság elől. Nem mondom, hogy ez jó dolog, de ellenállóbbá tesz, és ez is az élet része.”

„A bemutatásom után lehetőségem nyílt arra, hogy megnézzem a Real Madrid intézményeit. Július 15-én kezdtük el az edzéseket azokkal, akik nem szerepeltek a világbajnokságon. Meglehetősen ismerős volt a szituáció, adott volt egy előszezon, mely során vannak játékosok, akik állnak rendelkezésre az első naptól kezdve.”

„Egy új állomáson az első dolgod, hogy elmagyarázod a filozófiád, a játékfelfogásod. Meg kell értetned és el kell ezt fogadtatnod a játékosokkal, akiknek alkalmazkodniuk kell hozzá.”

„A játékosok fokozatosan érkeztek. Voltak, akik már ismertek korábbról, ez pedig nagy előnyt jelentett. Mindegy, hogy mit szeretnél bevezetni, annak eléréséhez időre, edzésekre és mérkőzésekre van szükség. Igyekeztünk egyformán foglalkozni minden játékosunkkal, hogy megértsék a helyzetet.”

„Nem beszéltem Cristiano Ronaldóval a távozása előtt. Akkorra már eldöntötte, hogy elhagyja a klubot, a Real Madrid pedig elfogadta egy óriási játékos akaratát. A klub nem gördített akadályt a távozása elé, megértette és elfogadta a játékos nyugtalanságát és kívánságát.”

„Már a kezdetekkor egyértelművé tettem, hogy milyen játékosokra van szükségem. Úgy véltem, hogy fantasztikus keretünk van, nagyon jó játékosokkal minden egyes területen. Úgy éreztem, képesek lehetünk arra, hogy címekért szálljunk harcba.”

„Ami Navast és Courtois-t illeti, beszéltem mindkettejükkel, ez nyilvánvaló, de ezek privát beszélgetések voltak. Soha nem mondtam, hogy egyikük a bajnokságban, míg a másik a Bajnokok Ligájában fog védeni. Majd meglátjuk. Mindketten játszhatnak az idény során.”

„Viníciust a Castilla keretében képzeltük el. Egy fiatal tehetségről van szó, akinek a leigazolása nagyon okos lépés volt a klub részéről. Tesszük, amit tennünk kell, hogy megfelelhessen a várakozásoknak, de lassan kell haladnunk. Jelenleg nagyon jól teljesít. Nem megkérdőjelezhető a minőség, amit képvisel, de alkalmazkodnia kell az európai futballhoz, valamint az elvárásokhoz, amiket Madridban támasztanak vele szemben. Ezt teszi, mivel intelligens. A jelenlegi még nem a megfelelő pillanat arra, hogy az első keretben játsszon, de ez is el fog érkezni. Nem tudok választ adni arra, hogy erre a Bajnokok Ligájában kerül-e sor, de jelenleg a Real Madrid játékosa, és ugyanolyan esélyekkel bír, mint a többiek.”

„Jól teljesítettünk az első mérkőzéseken, de ez még csak a kezdet. Három hetünk van a Bajnokok Ligája indulásáig. Az eddigi céljainkat elértük ugyan, de most szükség van arra, hogy a játékosok egészségesen térjenek vissza. Azt követően meglátjuk, hogy mi történik majd. Minden címet meg akarunk nyerni. A bajnokság érdekében mindig formában kell lennünk, hiszen a bajnoki cím a kiegyensúlyozott teljesítmény gyümölcse.”


Hozzászólások

Tabella