2018. december 15., szombat

Harmadik állomás: Real Madrid - Roma

  • DG
  • 2018.08.07. 15:09
Már csak egy mérkőzés van hátra a Nemzetközi Bajnokok Kupájában (ICC), ezzel az előszezon amerikai turnéja is véget ér.

A csapat tegnap érkezett meg New Yorkba, ahol közönség előtt megtartották első edzésüket, illetve bemutatták az új szezon harmadik számú mezét is. Holnap hajnalban – remélhetőleg szép játékkal, győzelemmel és sérülésmentesen – a Roma ellen zárul a felkészülés ezen szakasza.

Ez történt eddig
Az első mérkőzésen a Manchester United ellen biztató játékkal, de mégis vereséggel vonultak le a pályáról a fiúk. A Lopetegui-éra első találkozója volt ez, emellett az új-régi/új igazolások, Odriozola, Vinícius, Lunin és Ødegaard, illetve a Castillából érkezők is itt mutatkozhattak be. A második összecsapáson már nemcsak a játék, de az eredmény is pozitívra sikerült. A Juventus ellen hátrányból, két Asensio-találattal és egy Bale-bombával sikerült megnyerni a mérkőzést.

A végső állomás: Roma
Holnap hajnalban, magyar idő szerint szerda 02:00-kor kezdődik az Olasz Meló folytatása és a felkészülés az augusztus 15-i UEFA-szuperkupa-mérkőzésre. A találkozót New Jersey-ben, a MetLife Stadionban rendezik, ahol két évvel ezelőtt már játszottak a srácok, és 1-0-ra nyertek is a Bayern München ellen.

A Roma az előző idényben a Bajnokok Ligája elődöntőjéig jutott, a mostani előszezonban pedig ez lesz a harmadik mérkőzésük. Kezdésként kikaptak 4-1-re a Tottenhamtől, majd legyőzték 2-1-re a Barcelonát, mindezt a Nemzetközi Bajnokok Kupájában.

Real Madrid - Roma
Felkészülési mérkőzés | augusztus 8., szerda, 02:00 | MetLife Stadion


  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): DG

Hozzászólások

Tabella