Lopetegui sikerreceptje

Julen Lopetegui az elmúlt, rendkívül hangosra sikeredett napokat követően végre elkezdheti az érdemi munkát a klubnál. Azt tudjuk, hogy milyen mérlege volt a válogatottnál, viszont szeretnénk egy kicsit körbejárni, hogy minek köszönhette eddigi sikereit a spanyol tréner.

Háttérmunka
Luóopetegui olyan edző, aki szeret rendkívül alaposan felkészülni az ellenfél csapatából, hogy ne érhesse meglepetés a mérkőzéseken. Gyakran láthattuk tőle a múltban, hogy olyan formációval és játékfelfogással rukkolt elő, amely kifejezetten az ellenfél gyengeségeit volt hivatott kihasználni. Nehéz lenne azt mondani, hogy csapatainak ne lenne saját stílusa, de kijelenthetjük, hogy minden mérkőzésre tartogat valami olyan trükköt a tarsolyában, ami az adott csapat stílusjegyei miatt köszön vissza a pályán. 

Innováció
A válogatott játékosai kifejezetten kedvelték a baszk tréner módszereit, hiszen mindig csempészett egy-egy új elemet a tréningek programjába, hogy változatosabbá tegye a mindennapi munkát. Mindig törekedett arra, hogy ne váljon unalmassá a munka, fenn akarta tartani a játékosok figyelmét. Ez minden bizonnyal Valdebebasban is így lesz. 

Mentális felkészülés
Lopetegui folyamatosan próbálja motiválni a játékosait és megpróbálja a lehető legtöbb módon segíteni a munkájukat. Ezt a célt szolgálja a mentális felkészítés érdekében végzett munkája. Gondolunk itt az olyan apróságokra, mint a motivációs poszterek az öltözőben, vagy a mérkőzések előtti beszélgetések, amiket a csapat általában lelkesedve fogad. Tekintve, hogy pszichológiai végzettsége is van, ez annyira talán nem is meglepő. 

A kapitányokra való támaszkodás
Julen teljes mértékben megbízik kapitányaiban, így gyakran támaszkodik rájuk. Sergio Ramos többször is főszerepet játszott az 51 éves tréner döntéseinek meghozatalában. Mivel Sergio a Real Madrid csapatkapitánya is, ráadásul az öltözőben ő az, aki összefogja a csapatot, így szinte biztosra vehetjük, hogy komoly szerepet szán majd neki régi-új mestere. 

A játékosok szabadsága
Lopetegui azért jött ki olyan jól a spanyol keret játékosaival, mert meggyőződése, hogy teret kell adni az egyéniségeknek. Julen nem szereti túlterhelni játékosait, éppen ezért nem viszi túlzásba beszédet. Hisz abban, hogy a játékosoknak szabadságra van szüksége, éppen ezért nem zavarja, ha a játékosai jókedvűen beszélgetnek az edzőpályán. Támogatja továbbá a virtuozitást, szereti, ha a játékosok képesek önállóan döntéseket hozni. 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK