Raphaël Varane: Zidane távozása szomorú pillanat volt, de talán igaza van

A Real Madrid ötödik számú kapitánya, a még mindig csak 25 esztendős Rapha Varane értékelte a csapat idényét, beszélt a Bajnokok Ligájáról, valamint Zinédine Zidane távozásáról is.

A második legfiatalabb játékossá avanzsáltál, aki négy Bajnokok Ligája-győzelemmel is büszkélkedhet. Fel tudtad már fogni ennek a jelentőségét, vagy még mindig túl friss az élmény?
Igen is és nem is. Azért nem, mert rendkívül nagy dolog elérni mindezt, és azért igen, mert jól tudom, hogy milyen nehéz megnyerni a sorozatot. A francia válogatottban én vagyok az egyetlen, akinek sikerült már győznie a sorozatban, ez pedig segít abban, hogy felfogjam a súlyát. Ha visszagondolok a fiatalkoromra, aztán eszembe jut, hogy mit jelent mindez… Őrület! Pompás érzés, de nem hiszem, hogy teljes mértékben fel tudom fogni a visszavonulásom előtt.

Mivel magyaráznád azt a különbséget, amit a bajnokságban, illetve a Bajnokok Ligájában játszó Real Madrid között tapasztalhattunk?
Nehéz megmagyarázni… Úgy vélem, a Bajnokok Ligájában mindig mindent beleadtunk a győzelemért. Igaz, hogy kikaptunk a Tottenham otthonában, de a hangulat mindig pazar volt. A végsőkig kitartottunk, folyamatosan megoldásokat kerestünk, sokszor még a mérkőzések késői szakaszában is, és a helyzettől függetlenül sosem adtuk fel. A bajnokságban ugyanez sokszor ellenünk fordult. Sokszor veszítettünk igazságtalanul mérkőzést. Ami az előző idényben a javunkat szolgálta, most pontosan az fordult ellenünk. Ezek olyan apró részletek, amik most nem álltak mellénk a bajnokságban, míg a Bajnokok Ligájában igen. Ugyanakkor nincs valódi magyarázat, ha lenne, akkor mindig megnyernénk minden sorozatot.

Ami téged illet, elégedett vagy a saját szezonoddal?
Igen, elégedett vagyok. Jó idényen vagyok túl. Ha minden sorozatot figyelembe veszünk, majdnem 50 mérkőzésen léptem pályára. Kiegyensúlyozott voltam, a csapat jobb és rosszabb időszakokat is megélt, de én mindig megpróbáltam kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Elégedett vagyok, nincs sok hiányérzetem.

Összetett védő vagy, aki jó a labdaszerzésekben, a párharcokban, a fejjátékban… Melyik az az eleme a játéknak, amiben még mindig fejlődni szeretnél?
Több gólt akarok szerezni! Ugyanakkor minden évben megpróbálok fejlődni, igyekszem még komplettebb játékossá válni. Nem eresztek le az elért eredmények miatt. Úgy gondolom, hogy még mindig van hová fejlődnöm a játék összes elemében, így folytatni fogom a munkát.  

Madridban az egyik fordulatot Pintus érkezése hozta. Hogyan változtatta meg a mindennapi életedet?
Folyamatosan fájdalmat okoz nekünk! Sokkal többet szenvedünk. (nevet) A játékosaink az elmúlt években hozzászoktak a labdás edzésekhez, amik kiegészülnek ezzel a fizikai felkészüléssel. Mindez kifizetődik a pályán. Idény közben a zsúfolt program miatt nem mindig tudott teljes edzéseket tartani, de az előszezon során hatalmas munkát végzett, ahogy akkor is, amikor csak egyetlen mérkőzésünk volt a hét során. Külön foglalkozott a sérülésből visszatérő játékosokkal is. Ezek az apró részletek tették lehetővé, hogy sérülések nélkül kezdjük meg az idény utolsó szakaszát, ahogy azt is, hogy készen álljunk a Bajnokok Ligája végső szakaszára.

Januárban viselhetted a Real Madrid kapitányi karszalagját. Milyen érzés volt?
Óriási büszkeséggel tölt el. Ugyanakkor nem egyszerű egy kapitányi karszalag viselése, pláne nem Madridban. 21 évesen már átéltem ugyanezt a válogatottnál, úgyhogy nagyon boldog és büszke vagyok. Sokévnyi munkára van szükség ahhoz, hogy Madridban felkerülhessen a karodra. Hét éve vagyok itt, úgyhogy ez egyfajta visszajelzése a munkámnak, ami örömmel tölt el engem és a szeretteimet is.

A Real Madrid ötödik számú kapitánya vagy, a rangsorban előtted már csak olyan játékosok állnak, akik elmúltak 30 évesek. Belegondoltál már, hogy hamarosan te leszel a Real Madrid kapitánya?
Az az igazság, hogy gondolkodtam már rajta. Van esélyem rá, de ez a jövő zenéje. Madridba érkezésem óta mindig lépésről lépésre haladok, nem siettetem a dolgokat, még akkor sem, ha sokan türelmetlenek a fiatal játékosokkal szemben. Meglátjuk, hogy megugrom-e ezt a szintet is, vagy sem. Igaz, hogy néha gondolok rá, de ez leginkább akkor fordul elő, ha valaki megemlíti nekem. Nem sietek, nem fogom elveszíteni a fejem. Majd jön, amikor jönnie kell.

Zidane nemrég bejelentette a távozását. Hogyan fogadtad a híreket?
Közvetlenül a sajtótájékoztató előtt értesített minket, játékosokat. Nyilvánvalóan meglepődtünk. Szomorú pillanat volt, teljesen megdöbbentünk. Ugyanakkor ha Zidane ezt a döntést hozta, akkor biztosan figyelembe vette az lehetséges előnyöket és hátrányokat is. A történtek ellenére egyszerűen hihetetlen, amit véghezvitt.

A sajtótájékoztatón Zidane azt mondta, hogy az öltözőnek új impulzusra, egy új hangra van szüksége. Játékosként te is hasonlóképp érzel?
A futball világában talán nehéz ezt elfogadni, de igaz, hogy a változás néha mindenki számára jó, még akkor is, ha nem érezzük szükségességét. A bajnoki idényünk talán egy jele annak, hogy igaza volt. Meglátjuk. Ha ő így gondolja, akkor valószínűleg látta és érezte, hogy így van. Zizou nagyon érzékeny a játékosok hozzáállására és érzelmeire. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlen mondta ezt, és van benne igazság.

Az ígéretes fiatalokat gyakran óvják a külföldre való távozástól. Így utólag hogy látod, kockáztattál, amikor a Real Madridba igazoltál annyira fiatalon?
Természetesen, kockázatos lépés volt. Ugyanakkor sok múlik a játékos személyiségén. Szeretem a kihívásokat, ez pedig értelemszerűen elég nagy kihívás volt! Ennek ellenére nem gondolkodás nélkül mondtam igent. Tudtam, hogy mindig lesz lehetőségem arra, hogy talpra álljak, akkor is, ha tévedtem és rossz döntést hoztam. Tudtam továbbá, hogy türelmesnek kell lennem, különösen az én posztomon.  Tudtam, hogy nem játszok majd minden mérkőzésen… Akkoriban Mourinho is figyelmeztetett, és én is tisztában voltam vele, hogy várnom kell a soromra és az adódó lehetőségre. Nehéz volt, de a vállalt rizikó végül többszörösen is kifizetődött.

Milyen a lelkiállapotod manapság? Mit gondolsz, hosszú karrier vár rád a Real Madridnál, vagy szeretnél új kihívásokat keresni a jövőben?
Jól érzem magam a Real Madridnál, de amióta ki kellett hagynom a 2016-os Európa-bajnokságot, némileg másképp gondolkodom. Nem szeretek nagyon hosszú távra tervezni, hiszen fájdalmas, ha valami nem úgy sül el, ahogy az ember azt szeretné. Nagyon, nagyon jól érzem magam Madridban, nincsenek problémáim. Élvezem a klub és a csapattársak bizalmát, 2022-ig van szerződésem, szóval minden jól alakul, és nagyon remélem, hogy ez hosszú ideig tart majd.

Élvezed a spanyol emberek tiszteletét, ugyanakkor a hazádban még mindig vannak olyanok, akik nem hisznek benned. Miből ered ez a véleménykülönbözet?
Először is megfelelő információra van szüksége az embereknek, és pontosan ezért vagy itt te! Fontos, hogy napi információkat kapjanak arról, ami külföldön történik, de néha a Franciaországot elérő hírek nem teljesen fedik a valóságot. Ugyanakkor az már az én felelősségem, hogy olyan teljesítményt nyújtsak a világbajnokságon, amivel eloszlatom az utolsó kételyeket is.

A szövetség elnöke, Noel Le Graët szerint az elődöntő a cél Franciaország számára a világbajnokságon. Nem furcsa egy madridi játékos számára, hogy nem a végső győzelem a cél?
Minden sorozatot úgy kezdek el, hogy a győzelemért fogok játszani. Mindent meg kell tennünk a győzelem érdekében. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de hinnünk kell benne, ez a legfontosabb. Másképp minden komplikálttá válik. Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk. Jól kell kezdenünk a sorozatot, aztán majd meglátjuk, hogy meddig juthatunk. Csak az számít, hogy a képességeink határán teljesítsünk, hiszen így megbánás nélkül térhetünk majd haza, és elmondhatjuk, hogy mi mindent megtettünk. A legfontosabb, ahogy Spanyolországban is mondják, hogy mindent kint hell hagyni a pályán, mindent bele kell adni.

Ha össze kellene hasonlítanod a Real Madridot a válogatottal, akkor szerinted mi hiányzik a válogatottból, ami megvan a klubcsapatodban?
A tapasztalatot mondanám, illetve az összeszokottságot. Madridban nagyon jól ismerjük egymást. Nem mondom, hogy becsukott szemmel is megtaláljuk a másikat, de pontosan tudjuk, hogy merre helyezkedik a társunk, hogy pontosan hová fog mozogni. Ez egy valódi előny, különösen a legnehezebb percekben. Amikor szenvedni kell, tudjuk, hogy hol találjuk a társunkat, ebből eredően azt is, hogy hogyan másszunk ki a legmeredekebb helyzetekből. Ez nagyon fontos a nagy csapatok számára. Szükség van a tapasztalatra, valamint arra, hogy tudjunk együtt játszani.

A 23 fős francia keretben te vagy az a játékos, aki a legtöbb címmel büszkélkedhet. Nem érzed úgy, hogy magadra kellene vállalnod a vezér szerepét?
Nincs egyetlen kiemelt játékos, akinek irányítania kell a többieket. 23 vezérre van szükségünk. Ami engem illet, megvan a saját személyiségem, hozzáadom a csapathoz a saját tapasztalatomat. Sokat fogok beszélni a fiatal játékosokkal a mérkőzések előtt. Emellett nyugalmat tudok sugározni a nehéz pillanatokban, ami szintén létfontosságú. Nem szabad még nagyobb nyomást helyzeni saját magunkra, nem szabad pánikolni, ugyanabba az irányba kell haladnunk, szituációtól függetlenül.

Nagyon kemény idényt tudhatsz a hátad mögött. Nem érzed magad fáradtnak a világbajnokság előtt?
Egy kicsit fáradt vagyok, de ez normális. Az első két felkészülési mérkőzésen nem játszottam, szükségem volt egy kis szünetre. A fizikai és mentális pihenés egyaránt fontos. A mentális fáradtságot gyakran alulértékelik, de ha háromnaponta pályára lépsz, az szellemileg is fárasztó. Szükségem volt egy rövid szünetre, fel kellett töltenem az elemeket.

Mit kívánhatunk neked a világbajnokságra? Egy gólt a döntőben?
Nem. Kettőt!

Ez célzás Zidane-ra és az 1998-as világbajnokságra?
Is-is…

Forrás: real-france.fr
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK