Szerintünk – A végeredmény (2017/18)

Tavaly márciusban indult útjára különleges sorozatunk, a "Szerintünk", melyben szerkesztőségünk lelkes tagjai minden meccs előtt megtippelik a kezdőcsapatot, a végeredményt, no, meg persze a gólszerzőket. Most pedig, hogy a szezonnak vége, megnéztük, ki bizonyult a legsikeresebb jósnak az elmúlt majd' tíz hónap alapján. Következzen a hivatalos Szerintünk-sorrend!

A szerkesztők közötti rangsort ezúttal is ugyanaz alapján a pontrendszer alapján állítottuk össze, mint tavaly. Az egyszerűbben megjósolható történések ezúttal is kevesebb pontszámot értek, míg a több lehetséges kimenetellel rendelkező, vagy nehezebben megjósolható eseményekért értelemszerűen több pont járt.

Pontrendszerünkben a kezdőcsapat tökéletes eltalálásáért 11 pont járt, a pontos eredményért 20, a gólszerző nevének helyes megjóslásáért játékosonként 5, több gólt lövő játékos esetén pedig góljai számának tökéletes megtippeléséért ugyancsak 5 egység volt a jutalom. Ezenkívül különböző extrapontokat is adtunk azoknak, akik a csereemberek góljait tippelték meg helyesen, valamint azok is plusz előnyhöz jutottak, akik tizenegyest, illetve öngólt találtak el. Pluszpont járt továbbá azért is, ha valaki például az egész kezdőt és az eredményt együtt találja el, vagy ha minden gólszerzőt és minden kezdőjátékost egyszerre telibetalál.

Mindezeken felül fenntartottuk az 50 pluszpontot annak a szerkesztőnek, aki egy adott meccs előtt mindent tökéletesen eltalál (teljes kezdőcsapat, pontos eredmény és összes gólszerző megjóslása), de sajnos tavalyhoz hasonlóan idén sem történt meg ez a várva várt esemény. Éppen ezért a következő szezontól a "tökéletes tuti tipp" már 100 pontot fog érni összesen, hátha a megemelt tét fényében jobban belelátunk majd a jövőbe.

Lássuk is, hogyan alakult a verseny.

Nos, a szezonunkkal ellentétben az idei Szerintünk-verseny egyáltalán nem hozott kiegyenlített versenyt, így izgalmak is legfeljebb a vége felé akadtak. Zs. Csaba kollégánk ugyanis már ősszel az élre állt a tippversenyben, és első helyét a végsőkig megtartotta. A második helyért viszont végig vérre menő csata zajlott É. Csongor (Veidt), Gy. András, M. László (mrazo) és Ny. Viktor (viiiik) között.

Csongor és András rettenetesen erős tavaszt hoztak össze, szinte minden meccsen eltaláltak valamit, azonban végül ez csak Csaba szerkesztőnk megközelítésére volt elég, aki tulajdonképpen már februárban olyan biztosra mondhatta saját győzelmét, mint a Barcelona a bajnoki címét.

Csaba, az Egytől egyig sorozat egyik sikerszerkesztője tehát magabiztosan húzta be ezt a szezont, pedig bizton állíthatom, ellehetetlenítésének, majd kétségbeesett kiiktatásának elérése érdekében minden fellelhető eszközt bevetettünk a kollégákkal. Mindenesetre gratulálunk neki, és innen is üzenjük: a győzelmét csakis ugyanannak köszönheti, mint aminek a Real Madrid a három BL-címét sorozatban. Reméljük, a szerencse következő szezonban is támogat majd minket és a csapatot is! 🙂

A hivatalos végeredmény:

1. Zs. Csaba: 482 pont

2. É. Csongor (Veidt): 442 pont

3. Gy. András: 415 pont

4. M. László (mrazo): 351 pont

5. Ny. Vikor (viiiik): 330 pont

6. DG: 279 pont

7. Sz. István (Szoki): 248 pont

8. K. Kristóf: 241 pont

9. B. Dániel: 189 pont

10. W. Donát: 157 pont

11. Cs. Dániel: 75 pont

Végezetül természetesen köszönjük azoknak, akik az elmúlt majd egy év során a cikkek alatt bármilyen formában velünk együtt tippeltek.

Győztes szerkesztőnk jutalma ezúttal az alábbi kép:

A "Szerintünk" cikksorozat a következő tétmeccsen természetesen visszatér, akkor izzítjuk újra jósgömbjeinket!

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Osasuna elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára az Osasuna elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal22. Rüdiger18. Tchouameni23. F. Mendy12.…