Sergio Ramos: Suárez? Nem azért vagyunk itt, hogy megtanítsunk másokat viselkedni

Sergio Ramos, a Real Madrid kapitánya is megpróbálta kifejteni, hogy mi a véleménye a mérkőzésen történtekről. Vigyázat, néhány mondat nagyon forró!

A mérkőzésről: „A Clásico nem egy meccs a sok közül. Tudtuk, hogy miért harcolunk. Győzni akartunk, és végül a Real Madrid egy jó mérkőzést játszott. Jó módja ez a kijevi döntőre való felkészülésnek.”

Bajnokság: „A La Ligát nem a játékvezetők nyerték meg. A Barcelona briliáns munkát végzett, gratulálnunk kell nekik. Sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak az idény során.”

Suárez: „Ha valaki kap egy rúgást a pályán, mi pedig úgy véljük, hogy a sérülése súlyos, kirúgjuk a labdát. Az ilyenfajta viselkedés a tisztelet jele, de annak tudatában, hogy milyen személyiségről, stílusról és emberről beszélünk, nem gondolom, hogy szükséges lett volna kirúgni a labdát. Mindenki a családja köréből érkezik, nem azért vagyunk itt, hogy bárkit is megtanítsunk viselkedni. Van elég feladatom otthon a három gyermekemmel. Az ilyesmire ott a játékvezető.”

Messi és a játékvezető: „A játékoskijáróban megpróbálta nyomás alá helyezni a játékvezetőt. Nem tudom, hogy ez befolyásolta-e a dolgokat, de a második játékrészben bizonyos szabálytalanságok egy bizonyos módon voltak lettek kezelve.”

Iniesta: Néhány év múlva talán találkozunk Kínában.”

Forrás: realmadrid.com, MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK