Nacho: A Real Madrid jelent számomra mindent

A 28 esztendős Nacho, aki gyermekkorától kezdve a Real Madridban játszik, türelmesen kivárta a sorát az évek során. Interjú a klubhűség mintaképével.

Nacho mindenekelőtt a klub iránti elkötelezettségét emeli ki, miközben az elmúlt év meghatározó pontjairól mesél. A 2017-es esztendő ugyanis fordulópont volt az életében.

A 28 éves védő voltaképpen teljesen egyedi jelenségnek számít a Bernabéu öltözőjében, hiszen sosem hagyta el a klubot, egész kisgyermekkorától kezdve a habfehér alakulathoz tartozik.

Miközben akadémista társai – úgy mint Dani Carvajal, Lucas Vázquez vagy Borja Mayoral – mind-mind tettek egy kitérőt egy másik európai csapathoz, hogy több játékperchez jussanak, Nacho mindvégig a Madridnál maradt, annak ellenére, hogy a posztján éveken keresztül megkérdőjelezhetetlen volt a Ramos-Pepe páros uralma.

Most, hogy Pepe odébbállt a klubtól, sokkal nagyobb szerephez jutott, s alkalma nyílt megmutatni, hogy mire képes valójában.

Nacho, Real Madrid, celebration

„A Real Madrid jelent számomra mindent” – magyarázza a Goalnak. – „Más, az én posztomon szereplő játékosok talán nem ezeket a döntéseket hozták volna meg, mint én. Például 2016-ban nehéz döntés előtt álltam, mert egyáltalán nem játszottam annyit, mint szerettem volna. De beszéltem a klubbal, valamint Zidane-nal, és ők kifejezték a bizalmukat irántam. Akkor azt gondoltam, egyszerűbb lenne elhagyni a klubot a biztos játéklehetőség reményében. De végül is, ezt sosem tudhatod. Meghallgattam más klubok ajánlatait, aztán a Madridét is, és végül az otthonomat választottam. Ne kérdezzék tőlem, hogy miért. Mondhatják, hogy a beletörődés miatt döntöttem így, de ez nem igaz! Én voltam a legszomorúbb, amikor nem játszottam, és én akartam a leginkább, hogy a Real Madriddal legyek sikeres. Az, hogy akkor itt maradtam, életem legjobb döntése volt, ez kétségtelen. Két Bajnokok Ligáját nyertem, és körülbelül 70 meccsen kaptam szerepet azóta. Ráadásul még a spanyol válogatottba is behívtak.”

Nagyon keveseknek adatott meg az idők során, hogy a Bernabéuban kezdhessék el karrierjüket, és aztán itt is fejezzék be. Nacho számára mindez egy álom valóra válását jelentené.

„Szeretném megélni és élvezni a jelent. De fantasztikus lenne, egy álmom válna azzal valóra, ha itt fejezhetném be a karrieremet” – mondja. – „A futballban azonban sok a csavar. A szerződésem viszont hosszútávra szól, remélem, hogy kitölthetem.”

Nacho 21 éves korában debütált a Madridban, azóta 154 mérkőzésen lépett pályára, és 9 gólt szerzett. A spanyol válogatottban 15 alkalommal szerepelt, s az elmúlt két évben, Julen Lopetegui irányítása alatt vált állandó kerettaggá.

Forrás: goal.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK