Mariano: Most mindenki Cristianóról beszél, de ha két gólt szerez a PSG ellen…

Az AS munkatársa Lyonban látogatta meg a dominikai támadót, hogy interjút készíthessen vele. A középpontban természetesen a közelgő Bajnokok Ligája, és persze a Real Madrid – Paris Saint-Germain csata állt.

Hogy mennek a dolgaid Lyonban?
Jól. Nagyon boldog vagyok. Mindenért hálás vagyok ennek a klubnak, leginkább azért, ahogy velem bánnak itt, Franciaországban. Remélem, a jövőben is minden olyan jól alakul majd, ahogy eddig. 

Már 14 találatnál jársz a jelenlegi idényben. Nem rossz bemutatkozás…
Igaz, nagyon jól alakultak eddig a dolgaim egyénileg, és a csapat is jó helyezésnek örvend a bajnokságban. Remélem, hogy továbbra is gólokat tudok szerezni, az jó visszajelzés lenne. A klub célja a Bajnokok Ligájába való visszatérés, ennek elérése érdekében pedig a legvégsőkig harcolunk majd.

Meglepett a saját formád?
Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy egy kicsit igen. Nem szokványos, hogy minden ilyen jól alakul az első idényemben.

Miért a Lyont választottad?
Azután döntöttem a távozás mellett, hogy beszéltem Zidane-nal és az elnökkel. Az edző azt mondta, hogy Lacazette távozása miatt a Lyon lenne a megfelelő hely számomra, hogy megmutassam, mit is tudok valójában. Mindannyian úgy véltük, hogy a fejlődésem szempontjából az a legjobb, ha játékperceket kapok, megkapom az esélyt a bizonyításra és önbizalmat szerzek. Azért jöttem Lyonba, hogy bebizonyítsam, mire is vagyok képes, és jelenleg éppen ezt teszem.

Önbizalomhiányban szenvedtél az előző idényt követően?
Minden komplikálttá válik, ha nem játszol. Ugyanakkor egy akkora klubnál, mint a Real Madrid, minden egyes nap a legjobbaktól tanulhatsz. Ma azt hasznosítom, amit ott tanultam.

Frusztrált a madridi helyzeted?
Én nem frusztrációnak hívnám. Tudtam, hogy nem kapok majd túl sok lehetőséget Madridban. Elhatároztam, hogy harcolni és tanulni fogok minden egyes edzésen annak érdekében, hogy később egy jó csapathoz távozhassak.

Zidane kulcsszerepet játszott abban, hogy Franciaországot választottad?
Azt mondta, hogy képes lennék a Lyonban játszani, és azt is elismerte, hogy Madridban nem kapnék túl sok lehetőséget. Mindemellett sok szerencsét kívánt nekem. Nagyon elismerően beszélt a Lyon csapatáról, a francia bajnokságról és arról, hogy mennyit fejlődhetek itt.

Elkeserít, hogy nem kaptál több lehetőséget Madridban?
Egyáltalán nem. Nagyon hálás vagyok a Real Madridnak és Zidane-nak is minden egyes játékpercért, amit kaphattam.

Mit mondanál egykori csapattársaidnak a mostani kellemetlen helyzetről?
Nehéz időszakot élnek meg, de a Real Madrid egy nagyszerű csapat, amely még mindig versenyben van a Bajnokok Ligájáért. Ők a regnáló bajnokok.

Nézed a Real Madrid mérkőzéseit?
Igen, nagyon szeretem követni őket hétről hétre.

Néhányan úgy vélik, hogy a Real Madrid kerete gyengült a távozó játékosok miatt, beleértve téged is…
James, Morata, Pepe és én is távoztunk… illetve még mások is. A Real Madrid viszont jó játékosokkal erősített, egyszerűen csak rossz szériában vannak.

Ami téged illet, az emberek szerint pontosan azok a gólok hiányoznak, amiket te most Lyonban szerzel.
Értékelem, hogy rólam beszélnek. Ez jó jel, nagyon boldoggá tesz.

Hogy eloszlassuk a kételyeket: a szerződésed tartalmaz visszavásárlási záradékot?
Nem, nincs ilyen záradék a kontraktusomban. Annyit tudok, hogy az eladásom esetén értem kapott összeg egy része a Real Madridot illeti, de teljes egészében a Lyon játékosa vagyok.

Mi történik Benzemával?
Úgy vélem, most is ugyanazt csinálja, amit mindig, de a csapat egy rossz periódust él át. Mindig azt mondom, hogy jól játszik, kiveszi a részét az összjátékokból. Ő egy nagyszerű támadó.

Mi a helyzet Cristianóval? Az emberek őt is kritizálják.
Cristiano az Cristiano. Jelen pillanatban az emberek sokat beszélnek róla, azt mondják, hogy nincs élete formájában, de ha két gólt szerez a PSG ellen, akkor már újra ő lesz Cristiano Ronaldo. Ennél többet nehéz lenne elmondani egy ilyen játékosról.

Már nem sok van hátra a Real Madrid – PSG összecsapásig. Meg fogod nézni a találkozót?
Persze. Lyonban, az otthonomban nézem majd a mérkőzést.

Mit vársz a mérkőzéstől?
Úgy vélem, a Real Madrid az esélyes, hiszen ők a regnáló bajnokok. A jelenlegi helyzet miatt mindent bele fognak adni.

Neymar lesz a legveszélyesebb játékos?
Ő egy briliáns játékos. Igaz, hogy nagyon sok pénzt fizet neki a klubja, de igazolja, hogy hatalmas sztár.

Mostanában arról szólnak a hírek, hogy a Real Madrid érdeklődik iránta. Ő lehet az, aki tökéletesítené a madridi keretet?
Képes lenne rá. Már elmondtam, hogy Neymar egy briliáns játékos, illene a csapatba.

És mi a helyzet Mbappéval?
Szintén kiváló futballista, amit rendre bizonyít is. Lenyűgöző dolgokat művel az első párizsi idényében. Még nagyon fiatal, de ambiciózus.

És ott van Edinson Cavani is. Felnézel rá?
Megfigyelem, hogy mit csinál a pályán, de ugyanezt teszem a többi góllövővel is. Cavani kétségkívül egy igazi „gyilkos”. 

Kik azok a támadók, akikre mindig felnéztél?
A brazil Ronaldo, Eto’o, Ronaldinho… Elég sok játékosra odafigyeltem.

Mostanában emlegetik, hogy behívhatnak a spanyol válogatottba…
Remélem, hogy így van. Nagyon szeretném a La Roja mezét viselni, egy álmom válna valóra.

Julen Lopetegui és stábja már élőben is figyelemmel követte a játékod…
Hallottam róla, igen. Hálás vagyok nekik ezért.

Kissé balszerencsés a helyzeted, hiszen sok jó spanyol támadó van.
Ez igaz. Morata, Diego Costa, Iago Aspas… Mindannyian kiváló támadók, akik évek óta sok gólt szerzenek. Én még csak most kezdtem a gólgyártást.

Már csak néhány hónap van hátra a világbajnokságig. Mit gondolsz, ott leszel?
Nos, csak arra gondolok, hogy a lehető legjobban teljesítsek a klubcsapatom érdekeit szem előtt tartva. Ha így teszek, akkor van esélyem a világbajnokságra is. Olyasvalamiről beszélünk, amiről gyerekkorom óta álmodom.

A legjobbakat kívánom, Mariano!
Köszönöm.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK