Zidane: A legfontosabb, hogy továbbjutottunk

Zinédine Zidane többek között elemezte a meccset, beszélt a visszatérő játékosokról, de az ellenfelet is méltatta.

A meccsről: „A legfontosabb az, hogy továbbjutottunk. Jól teljesítettünk, a második félidőben sokkal jobban játszottunk, mint az elsőben. Előzetesen is erre számítottunk. Boldog vagyok, mert a játékosoknak nem volt könnyű dolga, s a továbbjutás nem volt sétagalopp. A Fuenlabrada kiválóan teljesített, különösen a meccs elején. Az én játékosaim remekül végezték a munkájukat a második félidőben.”

Real Madrid, Fuenlabrada

Teljesítmény: „Lehettünk volna jobbak is, hiszen ez a Real Madrid, de sok olyan játékos kapott most szerepet, akik azelőtt kevés játékperchez jutottak, és ez némelyikükön meg is látszott. A szurkolók viszont egy küzdő csapatot láthattak, akik a legvégsőkig harcoltak, ráadásul új arcokat is megismerhettek. Rendkívüli megelégedéssel tölt el a második félidőben mutatott játékunk. Egy nagyszerű csapat ellen léptünk pályára, s végül továbbjutottunk, s végső soron csak ez számít, hiszen ezért játszottunk.”

Visszatérők: „Boldog vagyok Gareth, Keylor és Mateo miatt, mert sok időt hagytak ki. Mindannyian kulcsjátékosok, s boldogsággal tölt el, hogy azt látom, készen állnak a következő meccsekre. Keylor jól teljesített, elégedett a dolgokkal. Nem hiszem, hogy tehetett volna többet az első bekapott gólunk megakadályozásáért.”

Gareth Bale, Zinédine Zidane

Achraf: „Achraf régóta a Madrid játékosa, végigjárta a szamárlétrát. Ő egy olyan játékos, aki mindenre képes. Ám mindezek ellenére nem szabad túlzó dicséretekbe esnünk vele kapcsolatban, óvatosnak és alázatosnak kell maradni. Azt mondtam neki, hogy továbbra is dolgozzon úgy, mint eddig, mivel a legnehezebb dolog, hogy megmaradj a legmagasabb szinten, s onnan haladj tovább.”

A Fuenlabrada teljesítménye: „Megérdemelték ezt az erdeményt. Sok helyzetet dolgoztak ki, egy remek csapat benyomását keltették. El tudom képzelni őket a másodosztályban, hiszen kiváló csapatuk van, néhány remek egyéniséggel.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK