Mayoral: Örökre megőrzöm ezt a mezt

A játékosok is nyilatkoztak a Real Sociedad legyőzését követően.

Borja Mayoral
Értékelés:
„Nagyon boldog vagyok, mert úgy érzem, hogy jól játszottam. Azt hiszem, örökre meg fogom őrizni ezt a mezt. Minden mérkőzést úgy fogunk fel, mintha egy finálét játszanánk. Ez különösen igaz ebben a stadionban, ahonnan nagyon kevés csapat távozik három ponttal. Kemény meccsre számítottunk, különösen annak tekintetében, hogy mindenképpen szükségünk volt a győzelemre.”

„Nagyszerűen teljesítettünk és fontos győzelmet arattunk, a jövőben is erre lesz szükség. Most ideje a szerda estére koncentrálni, hiszen a Betis sem könnyű ellenfél.”

Kezdőcsapat: „Egész héten azért dolgoztam, hogy ma a kezdőcsapatban kapjak helyet. Számomra hatalmas dolog, hogy ennyi játékpercet kapok. A lelkesedésem a jövőben sem fog lankadni, hiszen nagyon boldoggá tesz, hogy a Real Madridban játszhatok.”

Zidane: „Ha az edző lehetőséget ad, akkor úgy gondolja, hogy készen állok. Hálás vagyok neki a belém fektetett bizalmáért.”

Benzema: „Rengeteg gratulációt kaptam a mérkőzés után, de Karim üzenete volt a legkülönlegesebb, hiszen ő a példaképem.”

Gareth Bale
„Nagyon boldog vagyok a gólom miatt, de a legfontosabb a három pont megszerzése volt. Jól érzem magam a csapatban. A kifütyülés hozzátartozik a futballhoz, ezen nem tudok változtatni, de az hatalmamban áll, hogy keményen dolgozzak és rácáfoljak a kritikus hangokra. Én is tudom, hogy nem vagyok csúcsformában. Tudom, hogy többet is tehetek ennél, de arra kérem a szurkolóinkat, hogy legyenek türelemmel.”

„Ma egy kontrából szereztem a gólt, de nem csak ennyiből áll a játékstílusom.”

Dani Carvajal
A mérkőzés:
„Ha ma is pontokat veszítettünk volna, akkor komoly hátrányba kerülünk a riválisainkhoz képest, így kizárólag a győzelem volt elfogadható. Ez a mérkőzés egy teszt volt számunkra, távol az otthonunktól, egy nagyon nehéz terepen, rengeteg hiányzóval, de sikerrel vettük ezt az akadályt.”

Csapattársak: „Örülök Mayoral és Bale sikereinek, mindketten keményen dolgoznak az edzéseken. Minden tőlük telhetőt megtettek, hogy hozzásegítsék a csapatot a győzelemhez. Elégedettek lehetnek a mai teljesítményükkel. Borja remek megmozdulásai újfent azt bizonyítják, hogy a Real Madrid fantasztikus kerettel és lehengerlő utánpótlással rendelkezik.”

Szerződéshosszabbítás: „Nagyon boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbíthattam ezzel a csodálatos klubbal. A Real Madrid jelenti számomra az egész világot. Remélem, hogy a jövőben is a csapat segítségére lehetek, és az egész karrieremet eltölthettem itt.”

Keylor Navas
Hála: „Istennek köszönhetően ma három ponttal távozunk, remek mérkőzést játszva. Tisztában voltunk azzal, hogy milyen hibákat követtünk el a közelmúltban, ahogy azzal is, hogy mik az ellenfelünk fő erősségei. Nagyszerűen játszottunk, rengeteget fejlődve.”

Bale: „Gareth egy kiváló futballista, aki mindig segíti a csapatot. A kritikákkal ellentétben nagyon keményen dolgozik, és gyakran vesz részt extra edzéseken. Ma learathatta a munkája gyümölcsét. Egyelten játékos sem szereti a kritikákat, de ő tisztában van azzal, hogyan kezelje ezt a helyzetet, és azt is tudja, hogy mi mögötte állunk.”

A csapat: „Boldog vagyok, hogy a világ legjobbjai mellett játszhatok. Még manapság is alig hiszem el, hogy a Real Madrid játékosa vagyok. A dolgok néha jól mennek, néha egy kicsit rosszabbul, de mi mindig egymás mellett állunk. Ez fantasztikus.”

Mayoral: „Ő is keményen dolgozott a közelmúltban, és türelmesen várt a lehetőségre. Mayoral még egy nagyon fiatal játékos, akinek nem kell a szomszédba mennie egy kis küzdésért vagy néhány sprintért. Ez jó hatással van a csapatszellemre. Örülünk a sikereinek.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK