A kételkedő hangok felerősödtek. És ez még a finomabb megfogalmazása annak a siránkozás-cunaminak, annak a dühkitörésekkel felpancsolt panaszáradatnak, amivel a nap bármely szakában szembesülök. Már Pepe és James kapcsán is, de most Morata miatt elérte a csúcspontját a varjúlét, az előre károgás, azaz a vészmadárkodás, amelyet a későbbiekben bármikor be lehet cserélni majd egy jó kis „bezzegelésre”. Most minden tisztelet mellett kérdezem: Ez normális dolog?
Zidane 2016 januárjában érkezett, és eddig annyi trófeát szállított másfél év alatt, amire topcsapatok tapasztalt edzői 10-15 évet is várhatnak, ha egyáltalán sikerül elhódítaniuk ezeket a kupákat. Hogy fogta-e Zidane kezét Fortuna adott esetben? Hogyne fogta volna. Egy BL-címet nem tudnék mondani a közelmúltból, ahol elmondható volna, hogy nem játszott közbe némi szerencse, és vitathatatlan, hogy Zidane-nak is kijutott ebből az összetevőből. Személy szerint továbbra is azt vallom, hogyha nincs egy bizonyos sérülés, és egy ebből következő szerkezeti váltás tavasszal, akkor Señor Pérez nem biztos, hogy helyet kellett volna, hogy szorítson egy bizonyos vitrinben. Vagy kettőben. De így alakult, és milyen jó hogy így alakult! Nem lehet elvitatni persze Zidane-tól az öltözői összhang megteremtését (ami vitathatatlanul a sikerek kulcsa), hiába lehet ugyanis egy szakember taktikailag naprakész, ha a dressing room gondozásában nulla, vagy a nagy egyéniségeket nem sikerül maga mellé állítania. Sir Alex Ferguson sem véletlenül volt anno olyan sikeres, számos menedzseri skilljeinek egyike az öltözői rend megteremtése és megtartása volt. Ancelotti is jó volt ebben, de Zizou tényleg olyan ember, akinek az a legnagyobb erőssége, hogy elbírja a padot, elbírja az öltözőt, az egyéniségeket. Az, hogy ő is tud bullshiteket pattintani egy sajtótájékoztatón, vagy hogy nem mindig úgy nyúlt bele a meccsbe, ahogy kell… nem mondom, hogy nem igaz, de a megnyert serlegek mindig az edzőt igazolják, bármennyire leegyszerűsítően és közhelyesen is hangzik ez az állítás.
BL-címvédőként, regnáló bajnokként kezdődik meg a felkészülés, és több változás is történt a keretben. Mentek tapasztaltabb futballisták, akik mindegyikéről elmondható, hogy több játéklehetőségre vágytak, de Madridban ez nem volt garantált a számukra, és jöttek olyan fiatal tehetségek, akik a topligák alacsonyabb szintjein csapataik húzóemberei közé tartoztak, és szeretnének fejlődni és tanulni a világ legjobb csapatánál. Hol a hiba? Sehol. Egy futballcsapat természetes velejárója a változás, és ez az irányvonal mindenképpen támogatást igényel, mégis megvetéssel jár sok hazai madridista körében. Vigyázat! Nem összekeverendő a nosztalgiával, az érthető ugyanis, ha valamelyik játékos közelebb állt valaki szívéhez és sajnálja a távozását. De az állandóságot a csapat maga képviseli, a klub az első. De a hiszti, az borzalmas.
Ne legyen belőle sértődés, és akinek nem inge, ne vegye magára, de: Zidane nem tartozik neked elszámolással. Nem kell feléd megfelelnie, és nem a te kedélyállapotodat és meglátásaidat kell mérlegelnie a keret kialakításánál. Mindkét idényében behúzta azt a trófeát, amiből egy megszerzéséhez is munka, fegyelem, és egy adag szerencse is kell, nem véletlen, hogy csak most került sor az első címvédésre a BL-érában. És ez a Real Madridnak sikerült! Nem a korszakos Milannak, Juventusnak, Manchesternek, Barcelonának, stb. pedig mindnek a maga kiemelkedő korszakában zseniális kerete volt. Mégis a Real Madrid az, ahol a sikerkönyvek regisztrálhatják az első egymást követő győzelmet. Nyáron beindul a piac, galaktikus igazolások helyett tehetséges fiatalok jönnek, az öltözői morál javítása érdekében távoznak azok a játékosok, akik többet szeretnének a pályán lenni (ami érthető és elfogadható!), és mégis-mégis megy a hüppögés.
Nem fog el titeket ilyenkor a szégyenkezés? Hogy annyira teletömtük magunkat a sikerrel, a trófeákkal, ami a modern futballban – ahol kicsit nagyobb szerencsével egy Atlético, vagy egy Dortmund is célba ért volna – kivételes teljesítménynek számít, és mégis elégedetlenkedtek? Hogy le sem zárult az átigazolási szezon, egy darab percet nem láttatok még az új idényből, hogy nem tudjátok, hogy mi Zidane terve, de máris ekézitek annak a menedzsernek az elképzeléseit, akivel nem várt és nem remélt magasságokba jutott a Real Madrid? Hogy márpedig vegye meg ezt, meg azt! És ha nem 4-3-3-ban gondolkodik? És ha pár játékost más poszton játszatna, mint eddig? Vagy szeretne még igazolni? Vagy nem úgy képzeli el a rotációt, ahogy te?
Ti lesztek azok, akik egy Girona elleni iksz után majd Gutit fogjátok a padra követelni? Akik a BL-elődöntőből való kizúgást kudarcként fogjátok megélni zsinórban két begyűjtött trófea után? Akiknek derogál majd az ezüstérem, mert ha egy szezon nem hatkupás, akkor harakiri lesz? Ugye nem? Félreértés ne essék, én is szeretném, ha minél több sorozatot sikerülne az első helyen zárni, szeretném, ha látványosan játszanának a srácok, szeretnék Clásicós győzelmeket, BL-triplázást, hát ki nem? De Zidane mutatott annyit ebben a másfél évben, ami miatt a minimum, amit megérdemel, az a bizalom. Nem dőlnék a kardomba egy-két trófeákban szegényebb szezon után sem, mert látom, hogy építkezés folyik (keret frissítése, Pintus, orvosi stáb változásai), nem ésszerűtlen és felesleges költekezés megy, valamint a stabil, és hierarchiáját tekintve egészséges keret kialakítása a cél, mert sértődött sztárjátékosokra nincs szükség. Ezt a korszakot csak azok tudják értékelni, akik megélték a lyoni átkot, akik látták Beckset Casemiro szerepkörében, vagy akik Faubert „szunyókálását” nyugtázhatták keserédes mosollyal.
Kezeljétek helyén a sikereket, és ne húzzátok elő a fáklyát és a vasvillát, ha mondjuk egy Morata-góllal esünk ki a Chelsea ellen! Bízzatok Zidane-ban és támogassátok a nehezebb helyzetekben is, ne csak akkor dobjátok az égbe, amikor tűzijátékok gyúlnak a Bernabéu fölött, hanem akkor is fogadjátok el a döntését, amikor az nincs éppen a kedvetekre. Egyetérteni nem kell vele mindig, a jogos kritika őt is megilleti. Viszont a jogos kritika nem egyenlő minden esetben a te véleményeddel.
