Theo Hernández és bátyja Lucas Franciaországban születtek Marseille városában, és a helyszín nem a véletlen szüleménye. Apjuk, Jean-François ugyanis ekkortájt épp a francia kikötőváros csapatában futballozott hátvédként. Utánpótláséveit a Toulouse együttesénél töltötte, ahol később be is mutatkozhatott, és húszas évei első felében stabil tagja volt csapatának. Érdekesség, hogy a 90-es évek elején összecsaphatott Theo új mesterével, Zinédine Zidane-nal is, a Toulouse – Cannes, a Toulouse – Bordeaux, a Sochaux – Bordeaux meccseken is. ’95-ben Jean François a bundabotrány miatt a másodosztályba sorolt Marseille-hez igazolt, ahol két szezont húzott le, első idényében feljutáshoz segítve a patinás, pár éve BL-győzelmet ünneplő gárdát. Később már csak a tartalékoknál kapott szerepet, így hazája első vonalában már nem játszhatott, viszont előbb 1996-ban Lucas, egy évre rá októberben pedig Theo megszületésének örülhetett legalább. Az apa ezután Spanyolországban a Compostela, az Atlético Madrid és a Rayo Vallecano színeiben lépett pályára, utóbbi klubnál utolsó szezonjában újra szembekerült a debütáló idényét töltő Zidane-nal, de egyszer sem örülhetett.
Jef (ahogy becézték barátai) azonban egy nap összepakolta bőröndjeit, és új életet kezdett Madridtól több száz kilométerre, otthagyva feleségét Laurence-t, és fiait. Ázsiába távozott és nem hagyott semmiféle elérhetőséget maga után, immár több mint 15 éve nem lépett kapcsolatba egykori családjával. A fiúk anyjuk, és anyai nagybátyjuk segítsége nélkül nem biztos, hogy most ott tartanának, ahol vannak. Nehéz időszak volt ez a família életében, de Laurence gondoskodott fiairól, és a labdarúgást nem nyűgnek látta, hanem menekülőútként értelmezte. Apjuk hiánya tabutéma lett a családban, miközben a két lurkó már a Rayo Majadahonda színeiben nyűtte a focicipőket. „Emlékszem mind a kettejükre…” – mondta Enrique Vedia, a Madridtól 16 kilométerre lévő klub elnöke. „Theo valamivel jobban megragadt az emlékezetemben, mert szőke volt és nagyon alacsony. Sok évvel ezelőtt igazoltak hozzánk, az anyjuk kísérte el őket. Emlékszem, nem voltak elég idősek, ahhoz hogy csatlakozzanak, de mi így is befogadtuk őket. Ösztöndíjasok voltak, és láttuk rajtuk, hogy nagyon jó labdarúgó válhat belőlük.”
Az sem váratlan, hogy a következő állomás az Atlético Madrid volt, hiszen a matracosok együttműködési megállapodást kötöttek anno a Majadahondával, így a kisebb klubnál játszó tehetségek a colchonerók akadémiáján kötöttek ki. Érdekesség, hogy először Theót szúrták ki maguknak, és hívták el próbajátékra. Theót persze elkísérte Lucas is, és amikor játszottak egymással, az Atlético technikai vezetői úgy döntöttek, hogy az idősebb testvért is szeretnék maguknál tudni. Így a testvérek együtt csatlakoztak új klubjukhoz, és itt vett 180 fokos fordulatot a fivérek története.
Az Atlético szakemberei ugyanis a kezdetektől fogva már több lehetőséget láttak Lucasban. Úgy vélték, hogy technikailag és fizikailag is jobb paraméterekkel rendelkezik, mint az öccse, így jobb lehetősége van befutni egy profi karriert. Sosem a személyiségük volt a kérdés, mindkettejükben megvolt a versenyszellem, ez nem jelentett gondot egyikőjük esetében sem. A helyzet egyre és egyre nehezebbé vált. Az Atléti többször is megpróbált megszabadulni Theótól, ami hétköznapi esetnek mondható, hiszen a profi kluboknál százával morzsolódnak le a fiatal játékosok. Laurence azonban nem hagyta, hogy az „arany bal láb” tulajdonosát eltávolítsák a klubtól. „Vagy mindkettő marad, vagy mindkettő megy!” – jelentette ki az anya, így a testvérek továbbra is egyazon akadémián pallérozódhattak. Az elszakadás azonban felnőttkoruk hajnalán elérkezett. Míg Lucas rendszeresen élvezte a klub bizalmát, és 18 évesen már bemutatkozhatott az első osztályban (2014 decemberében a Bilbao elleni győzelem során), addig Theónak a 2014-15-ös szezonban maradt az ifjúsági bajnokság és az UEFA ifi BL-sorozata. Ráadásul egy idénnyel később sem látszott úgy, hogy változni fog a helyzet, mivel többnyire a Juvenilnél játszott a fiatal balbekk, bár kezdett fel-felbukkani az Atlético tartalékcsapatában is – a spanyol negyedosztályban… -, és nem is teljesített rosszul. Simeone 2016 februárjában az Eibar ellen a kispadra ültette, de végül nem cserélte be őt, így egy mérkőzésen sem juthatott szóhoz az Atlético első csapatában. A vezetőség viszont látott benne fantáziát, így 2016 nyarán kölcsönadták őt az Alavésnek. A vitóriaiaknál aztán kulcsjátékossá vált a gyors és erőszakos hátvéd, 2017 májusában pedig megszerezte első bajnoki gólját a Bilbao ellen. Igazán nagyot azonban a Király-kupa döntőjében, a Barcelona elleni találata szólt, hiszen szabadrúgásból csavart a katalánok kapujának jobb felső sarkába, ami akkor egyenlítést ért.
Madridba igazolása már idén májusban felmerült, persze ezzel párhuzamosan a Barcelona érdeklődéséről is hallani lehetett. A játékos azonban hamar jelezte, hogy a királyi gárdánál képzeli el a folytatást. Bár az Atléticónál árulóként lett elkönyvelve, érdemes elgondolkodni a miérteken is, többek között, hogy Theót tudása ellenére nem igazán becsülték meg a matracosok, többször meg akartak tőle szabadulni fiatalon, meg sem próbálták beépíteni a csapatba úgy, mint ahogy azt a bátyjával tették. Még egy debütáló mérkőzés sem jutott neki tétmérkőzésen. Nem véletlen, hogy végül a főváros szebbik felén kötött ki, és július 10-én hivatalosan is a Real Madrid kötelékébe kerül majd. Sikerekben és trófeákban gazdag pályafutást kívánunk neki!
