Marcelo: Sem a győzelmet, sem a vereséget nem értékeljük túl

A bajnokság szempontjából sokak által sorsdöntőnek ítélt mérkőzést követően a csapat játékosai is mikrofon elé álltak. A vereség részleteiről és hatásairól többek között Marcelo, Dani Carvajal, Sergio Ramos és Marco Asensio nyilatkozott.

Marcelo
„Mindenki nagy dolgokat várt az El Clásicótól. Mindent beleadtunk a győzelemért vagy legalább a döntetlenért, még emberhátrányban, de a legvégén kaptunk egy gólt. Jó munkát végeztünk, és felemelt fejjel haladunk tovább. Jó helyzetben vagyunk két sorozatban is, és ugyanúgy folytatjuk a munkát, ahogy azt korábban tettük. Ez a vereség nem tesz gyengévé minket.”

„A végén néhány hiba és apró részletek jelentették a különbséget, nem csak az a kontratámadás, mindazonáltal vállalom a felelősséget a harmadik gólért. Nem alkotok véleményt a játékvezetőről, habár a kiállítás hatással volt a csapatra, mivel onnantól egy emberrel kevesebben maradtunk. Nem értékeljük túl a győzelmeinket sem, és a vereségeinket sem.”

https://penamadridista.hu/media/hirek/marcelo-sem-gyozelmet-sem-vereseget-nem-ertekeljuk/_5AM3244.jpg

Dani Carvajal
„Nem lehet hibáztatni a csapatot. Keményen dolgoztunk, harcoltunk és helyzeteket alakítottunk ki. Ilyen a futball, nyugodtnak kell maradnunk. Szerdán egy kemény mérkőzés vár ránk La Coruñában, ahol természetesen a három pontot próbáljuk majd megszerezni.”

Kíváncsi vagy Zinédine Zidane szavaira? Kattints ide!

A La Liga helyzete
„Egy őrült mérkőzés volt, és a kiállítás egyértelműen hatással volt a csapatra. Szintet tudtunk lépni, de a mérkőzés vége zűrzavaros volt, ők pedig egy jól végigvitt kontrának köszönhetően győztek. Nyugodtnak kell maradnunk, van egy elmaradt mérkőzésünk, és a La Liga továbbra is a mi kezünkben van. A Barcelona Messi remek teljesítményével győzött ma este, gratulálnunk kell hozzá.”

Sergio Ramos
„Nagyon nagy kár ezért. A Real Madrid sokat tett azért, hogy más eredmény szülessen. Fáj a vereség. A győzelem egy hatalmas lépés lett volna a jó irányba és a szurkolóinknak is adni akartunk valamit, hogy ünnepelhessenek, hiszen az első pillanattól az utolsóig támogattak minket. A sorsunk a kezünkben van, és mindent bele fogunk adni a bajnokság megnyeréséért. Jó helyzetben vagyunk és továbbra is rajtunk múlik minden.”

„Fájó belegondolni, hogy milyen helyzetben voltunk a meccs előtt és most hol állunk, de nincs idő ezen sokat gondolkodni. Tovább kell lépnünk és a következő mérkőzésre kell koncentrálunk. Akárcsak az Atlético Madrid elleni mérkőzésen, ma is megcsináltuk a mérkőzés nehéz részét, ami most az emberhátrányban történő sikeres játék volt, de elcsúsztunk néhány apró részleten, és elszállt a jó eredmény. Tanulnunk kell ebből.”

A piros lap
„A kiállítás kulcsfontosságú volt, mivel az utolsó percben gólt tudtak szerezni. Mindenkinek megvan a saját véleménye az esetről és ezt tiszteletben tartom, de szerintem a piros lap túlzó döntés volt. Későn érkeztem, de nem sérülésokozás céljával. Nem beszélek a játékvezetőről, mivel ők is hibázhatnak, mint bárki más. Többet erről nem fogok beszélni.”

„A tapsolásom? Nem a negyedik játékvezetőnek szólt, szerintem mindenki tudja ezt. Akiben kétség van, az nézze vissza a felvételeket.”

Marco Asensio
„A csapat az legvégső pillanatig küzdött. Dühítő érzés, ha az utolsó percben szerez győztes gólt az ellenfél, de még mindig itt vagyunk, egy plusz mérkőzésünk van a többiekhez képest, és az utolsó meccsnapig harcolni fogunk a trófeáért. Voltak lehetőségeink, hogy lezárjuk a mérkőzést, de nem tettük meg. Ők jobban használták ki a gólhelyzeteiket. Megfizettünk a hibákért.”

A következő mérkőzések
„Képesek voltunk emberhátrányban egyenlíteni, amikor a legnehezebb. Jól dolgoztunk. A végső gól nagy pofon volt, de előre kell tekintenünk, hogy a jó irányba haladhassunk. Hat döntő vár ránk innentől, melyeket meg kell nyernünk a bajnoki címért. Most a Deportivo ellen kell készülnünk, lépésről lépésre fogunk haladni.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK