Ki lesz Nacho párja a Deportivo ellen?

Vajon milyen megoldás mellett teszi le a voksát a francia vezetőedző?

Nincs egyszerű helyzetben Zinédine Zidane: jelenleg Nacho az egyetlen belső védő a felnőtt csapat keretében, aki teljesen egészséges. A Real Madrid fokozott eredménykényszerben van, hiszen a bajnoki elsőség biztosításához az összes mérkőzésen jól kellene szerepelni. Egy ilyen szezonzáráshoz elengedhetetlen a hátsó alakzat stabilitása. Sergio Ramos eltiltásra számíthat az El Clásicón begyűjtött piros lapja miatt, Pepe bordatöréssel küzd, Varane pedig egyelőre még nem épült fel teljesen.

Természetesen nagy hiba lenne leírni a csapatot, hiszen még ebben a szerencsétlen helyzetben sem kilátástalan a Real Madrid védőhelyzete. Lássuk, kik pótolhatják a csapatkapitányt a soron következő bajnoki mérkőzésen.

Raphaël Varane még nincs százszázalékos állapotban, de már harmadik napja végez teljes értékű edzésmunkát. Az nem kérdés, hogy alapjáraton ő lenne a legjobb választás, de az állapota és a rásülés veszélye körüli bizonytalanságok számos kérdést vetnek fel, ráadásul arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy egyetlen játékos sem képes csúcsformában játszani egy sérülésből való felépülés után. A spanyol médiában olvasható jóslatok eléggé megosztottak, de összességében több sajtóorgánum gondolja úgy, hogy Varane nem lesz bevethető állapotban.

Raphaël hiányában Casemiro tűnhet a legjobb opciónak. Az ő játékstílusa nagyon hasonló egy belső védőéhez, a brazil középpályás pedig már korábban is elmondta, hogy bármilyen poszton képes megállni a helyét. Casemiro mellett szólhat, hogy a szezonban már szerepelt egyszer belső védőként. A Celta Vigo elleni 2-2-vel végződő találkozón Coentrão, Marcelo, Pepe, Varane és Carvajal sem állt Zidane rendelkezésére. Ezen a mérkőzésen a Nacho – Ramos – Casemiro – Danilo vonal kapott bizalmat a mestertől.

Nem Casemiro az egyetlen középpályás, aki képes középső védőként játszani. Ramos kiállítása után Mateo Kovačić és Toni Kroos felváltva játszott hátvédet a vasárnapi összecsapáson, így az sem elképzelhetetlen, hogy Zizou húz egy váratlant, és kettejük közül választja ki a szerdai védőjét. Ennek a formációnak elsősorban akkor lehet realitása, ha Zidane nem szeretné mellőzni Casemiro szolgálatait a középpályán.


A mai edzésen.

Az sem kizárt, hogy az utánpótláshoz nyúl a francia szakvezető. Az szélsőhátvédként szereplő, ám a Castillában egyre gyakrabban mellőzött Álvaro Tejero is behívót kaphat a szerdai utazókeretbe. A spanyol fiatal számára nem teljesen idegen a szóban forgó poszt, hiszen a tavalyi szezonban két mérkőzésen is szerepelt belső védőként. Rajta kívül szóba kerülhetnek még a Castilla középső emberei, Javi Sánchez, Mario Hermoso és Álex Salto. Utóbbi egyébként ma az első csapattal tréningezett, ahogy a Castilla marokkói jobbhátvéjde, Achraf Hakimi is.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Nacho egyetlen sárga lapra van az eltiltástól, így egy esetleges kipontozódás esetén Zidane-nak nem a Deportivo elleni találkozón fájna a feje utoljára a védőkrízis megoldása miatt, hiszen vasárnap már a Valencia ellen kell helytállnia a királyi gárdának.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK