2022. June 30., Thursday

Sergio Ramos: Nem sokat ér az egy pont

  • L. Milán
  • April 8, 2017, 11 p.m.
Az Atlético elleni mérkőzést követően Sergio Ramos, Marcelo, Casemiro és Keylor Navas nyilatkozott, mindannyian kissé csalódottan.

Sergio Ramos
 „Nem sokat ér az egy pont egy olyan mérkőzés után, ahol jól teljesítettünk. Kritikus pillanatban ingott ki a figyelmünk, de domináltuk a mérkőzést, ugyanakkor hagytuk, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe."

 „Az Atleti játékosai tisztában vannak saját képességeikkel és ezeket ki is használták ellenünk. Továbbra is a mi kezünkben a sorsunk, de ma többet akartunk ennél. Előttünk volt a három pont lehetősége, a végén pedig szenvedtünk. Tanulnunk kell ebből, hogy ne történhessen ilyen még egyszer.”

Öltözői hangulat: „Csalódottak vagyunk, mivel éreztük a három pont a jelentőségét. Lapoznunk kell. A futball nem ad lehetőséget arra, hogy merengj. Most a Bayern következik, Münchenbe utazunk és életünk mérkőzését fogjuk játszani. Azt követően rögtön a Barcelona jön szembe velünk hazai pályán, a szurkolóink támogatása mellett. Igazi plusz lesz ez. A La Liga nagyon versenyképes sorozat, rendkívül nehéz különbséget tenni a csapatok minősége között. Egy hiba is a cím megnyerésébe vagy elvesztésébe kerülhet.”

A koncentráció hiánya: „Nem akarok specifikusan erről beszélni. Szervezettnek kell lennünk és nem szabad ilyen sok helyet hagyni a legjobb játékosaiknak. Tudnunk kell uralni az órát, amit ma nem jól csináltunk.”

Minőség: „A keret mérete a minőséghez kapcsolódik. Mindannyian régóta futballozunk és senki nem akarja elhagyni a pályát. Mindannyian játszani akarunk. Zidane ezt már elmondta, James pedig megértette. A játékosok, akik kulcsfontosságúak a nemzeti csapataik számára, meg kell hogy értsék az itteni szerepüket is.”

Marcelo
Értékelés: „Jó meccset játszottunk, 85 percen keresztül domináltunk, de volt egy pillanatnyi kihagyásunk és ennek meg is fizettük az árát. Többet érdemeltünk ezen a mérkőzésen, de ilyen a futball. Előfordult már, hogy kisebb erőfeszítések mellett nyertünk meg mérkőzéseket. Most meg kell néznünk, hogy mit csináltunk rosszul és tennünk kell arról, hogy ne történhessen meg újra.”

Közeljövő: „Remélem Pepe sérülése nem komoly. Szerdán már a Bayern München ellen játszunk, mostantól arra kell koncentrálnunk. Minden hátralévő mérkőzésünk nagyon kemény lesz, de szeretjük ezeket a kihívásokat.”

Kíváncsi vagy a vezetőedző szavaira? Kattints ide!

Casemiro
„Remek teljesítményt nyújtottunk és domiáns játékot tudtunk mutatni egy kiváló ellenféllel szemben. Az Atlético szintén jól teljesített, minőségi csapat, akik minőségi futballra képesek. Gratulálnunk kell nekik az eredményért, de az a pillanatnyi figyelmetlenség… Az Atlético megbüntet az ehhez hasonló szituációkban.”

További esélyek: „Az utolsó 10 percben növelték a nyomást és minőségi játékot mutattak be. Voltak lehetőségeink, hogy több gólt szerezzünk és megkönnyítsük a mérkőzést önmagunk számára. Egy olyan kemény sorozatban, mint a La Liga, minden ehhez hasonló meccsből magaddal kell vinned valamit, különösen, ha ilyen kiemelkedő csapattal játszol. A tabella élén maradtunk, ahogy a mérkőzés előtt is ott voltunk. Továbbra is sok pontot lehet még megszerezni a végéig, és a Clásico nagyon fontos mérkőzés lesz, de addig még komoly feladataink vannak.”

Keylor Navas
A meccs: „Úgy érezzük, hogy talán többet érdemeltünk ma. Győzni akartunk, de sajnos nem sikerült. Tovább kell lépnünk. A bajnokság folytatódik, és ugyanezzel a vággyal kell tovább játszanunk, ahogy a mai mérkőzésre is érkeztünk. Amikor a legjobb csapatokkal játszol neked is a legjobbat kell nyújtanod a győzelemhez, ugyanakkor nem mindig lehetséges a siker.”

Mentalitás: „Nyugodtak vagyunk, mivel jól teljesített, de ugyanakkor vigyáznunk kell a jövőben a mérkőzések befejezésekor. Sosem akarunk pontokat veszíteni. Minden hátralévő mérkőzésünket meg kell nyernünk, ha pedig így teszünk, bajnokok leszünk.”

Következő mérkőzések: „Sok mérkőzés van még hátra, sok csapat ellen, és itt nem csak a Barcelonáról van szó. Minden ellenfelünket tisztelnünk kell. Mindegyik pont ugyanolyan fontos, hiszen ezek segíthetnek hozzá minket a bajnoki trófea megnyeréséhez.”

Támogatás: „Nagyon hálás vagyok a szurkolóinknak. Rengeteg ember segít a háttérből. Ez az, amiért minden alkalommal úgy lépek pályára, hogy minden beleadjak és megszolgáljam ezt a sok támogatást. Sok évig itt szeretnék még maradni, és ezért is harcolni fogok.”


  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): L. Milán

Hozzászólások

Tabella