Ødegaard, a luxuscsere

A Real Madrid norvég kölcsönjátékosa csapata előző három meccsén mindössze négy percet játszott, ami ahhoz vezetett, hogy már a norvég nemzeti csapatba sem hívják be…

Martin Ødegaard azért igazolt el a Real Madridból, hogy több játékidőhöz és tapasztalathoz jusson egy erős bajnokságban játszó együttesnél. Nos, előbbi nem úgy tűnik, hogy megvalósulni látszik, ugyanis az ifjú norvég a Heerenveen előző három meccsén összesen négy percet tölthetett a pályán. Bár Ødegaard bemutatkozása egyáltalán nem volt rossz a klubnál, olybá tűnik, az edző, Jürgen Streppel nincs éppen elájulva a teljesítményétől.

Az eredmények pedig azt mutatják, hogy a csapat jobban játszik, ha ő nincs a pályán. Kedden a Heerenveen a Sparta Rotterdam ellen játszott, egy olyan csapattal, amelyet mindössze három pont választ el a kiesőzónától. Ødegaardot trénere a 86. percben cserélte be, 3-0-s vezetésnél, azt követően, hogy az előző két összecsapásukon, a Feyenoord és a Heracles Almelo ellen végig a padot koptatta a fiatal tehetség. Mindez azt mutatja, hogy a csapat tökéletesen elvolt nélküle is. Ødegaard a kevés játékidő ellenére is 3,5 millió eurót keres szezononként a holland első osztályban szereplő klubnál.

Martin Ødegaard

A csodagyereknek kikiáltott norvég fiú annak idején a Strømsgodset csapatánál csillogtatta meg tudását elsőként, ami felkeltette a Real Madrid érdeklődését is. Azóta viszont valahogy sehol nem találja a góllövő cipőjét és azt a formáját sem, ami alapján kiérdemeltnek mondhatnánk a csodagyerek jelzőt vele kapcsolatban. A Castillában 62 meccsen lőtt 5 gólt a Segunda B-ben, Hollandiában pedig 590 perc, azaz 11 bajnoki és kupameccs sem volt elég neki ahhoz, hogy betaláljon. Mindössze két gólpasszt jegyez.

Ám míg Hollandiában nem egyszer kerül a kritikák kereszttüzébe, hazájában továbbra sem feledik a Strømsgodset egykori tehetségét, aki annak idején a legfiatalabb norvégként szerepelhetett a nemzeti együttesben. Lars Lagerbäcket viszont ez sem gátolta meg abban, hogy kihagyja őt a legutóbbi, Észak-Írország elleni keretből, arra hivatkozva, hogy „más típusú játékosokra van szüksége.” A tények ettől még tények: Ødegaard egy évvel ezelőtt, egy Finnország elleni barátságos találkozón volt legutóbb hazája nemzeti csapatának tagja.

Martin Ødegaard

Már talán Norvégiában sem hisznek benne, hogy még igazán jelentős tényező lehet bárhol is. A Sporten nevű lap ezt írja: „Martin többet szeretett volna játszani, nem kevesebbet. Talán akkor lenne újra a régi, ha barátok vennék körül, és az édesanyja főztjét ehetné mindennap.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK