Az eltűnt 500 perc és a hiányzó 15 gól esete

Mint a Real Madrid legfényesebb csillaga és legkiválóbb támadóereje, Cristiano Ronaldo ma már szerves részét képezi a klubnak, épp úgy, mint a fehér szín például. Ebben a szezonban azonban jóval kevesebb szerephez jutott, mint az eddigiekben.

Zinédine Zidane bizony ővele sem tesz kivételt rotáláskor, és bár a portugált sérülések is gyötörték, főleg a szezon kezdetén, mégis többször talán meglepő lehetett a hiánya.

A portugál azonban még így is 34 meccsen játszott a 2016/17-es idényben, de ha hozzátesszük, hogy a csapat 44 mérkőzést játszott idáig, máris látszik, hogy konkrétan 10 találkozót hagyott ki az aranylabdás sztár.

Összevetve az előző szezonnal, Ronaldo tavaly ilyenkor 488 perccel játszott többet, ráadásul idén 15 góllal kevesebbje van, mint előző évben ugyanekkor.

Eddigi madridi időszakában a portugál egyedül a 2009/10-es szezonban játszott ennél is kevesebbet, de akkor egyrészt két hónapot sérült volt, másrészt a csapat idő előtt búcsúzott a kupából és a Bajnokok Ligájából is.

Valamint az is kimutatható, hogy Ronaldo játékpercei kétségkívül összefüggésben vannak a Madrid trófeanyeréseivel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a 2011/12-es idényben, mikor a portugál a legtöbb időt töltötte a pályán, a csapat bajnoki címet ünnepelhetett.

Azt nem tudjuk megjósolni, ebben a szezonban mi lesz, de egy biztos: Cristiano Ronaldo szerepe egyre csökken a Real Madridban.

Cristiano Ronaldo

Forrás: marca.com, transfermarkt.de
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK