Zidane: Bale bocsánatot kért

A Las Palmas elleni mérkőzést követően Zinédine Zidane vezetőedző nyilatkozott a pályán történtekről.

Értékelés: „Nem úgy játszottunk, ahogy azt szerettem volna. El kellett volna döntenünk a meccset egy második vagy harmadik góllal, de hagytuk az ellenfelünket visszajönni a mérkőzésbe. Ha átengeded a játékszer birtoklását, ők ki fogják használni a lehetőségeiket.Nem szabad kétségbe esnünk, mert csináltunk jó dolgokat is. Elemeznünk kell a helyzetet és gondolkodni azon, hogy min kell változtatnunk. Pontosan ezt fogjuk tenni.”

Mentalitás: „A csapat nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében. Volt karakterünk, voltak pozitív megmozdulásaink, de sokkal élesebbnek kell lennünk a jövőben, különösen az első játékrészekben.”

Bale: „Bale bocsánatot kért az eset után, nem volt boldog a piros lap miatt, de ez már a múlt. Az ilyen dolgok megtörténnek a futballban, ezen nem lehet változtatni. Tíz emberrel harcoltuk ki a 3-3-as döntetlent, ez mindenképpen pozitív dolog.”

Játékvezetés: „Nem keresünk kifogásokat. Engem az foglalkoztat, hogy mit kell tennünk a fejlődés érdekében. Hiszem, hogy jobban kell tennünk a dolgunkat. A szezon során előfordulhat néhány olyan meccs, mint a mai, akár három vagy négy is, de nem a játékvezetőben keressük a hibát. Ahogy korábban is, úgy most sem fogom elemezni a bírói munkát.”

A játékosok nyilatkozatait ide kattintva olvashatod!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK