Nacho: Tizenkét éves koromban azt mondták nekem, nem folytathatom a focit

A Real Madrid spanyol védője az interjúban beszélt Zidane hatásáról, melyet a csapatra gyakorol, felidézte a BL-debütálását, és beszélt cukorbetegségéről is.

Az Ajax elleni 4-1-es győzelem alkalmával debütáltál a Bajnokok Ligájában. Hogyan emlékszel vissza arra a mérkőzésre?

Nagyon különleges volt. Amikor ott állsz a játékoskijáróban a gyerekekkel, életedben először hallod úgy a Bajnokok Ligája himnuszát, teljesen libabőrös vagy. Egy csodálatos pillanat, rengeteg áldozatot kell hoznod, hogy elérj ide.

Kétszer nyerted meg a Bajnokok Ligáját. Mit jelent számodra ez a két trófea?

Ha a Bajnokok Ligájában pályára lépni egy álom, akkor megnyerni azt egy egészen egyedülálló dolog. Szerencsésnek tartom magam, amiért kétszer is megnyerhettem. A legszebb dolgok közé sorolom, amik valaha is a futball berkein belül történtek velem. Tovább fogunk dolgozni, hogy megint megnyerhessük.

Melyik serleget volt nehezebb megnyerni?

Az elsőért többet küzdöttünk, de mindkettőnek megvan a maga története. Az első az utolsó percekben szerzett drámai gólunk miatt különleges, a második meg azért, mert egy büntető párbaj már önmagában nehéz mindkét csapatnak.

Nacho

Milyen hatással van Zidane a csapatra?

Szerencsések vagyunk, amiért ő az edzőnk, és amiért megnyerhettük vele a Bajnokok Ligáját. De persze mindemögött ott van a rengeteg munka. A győzelmünk remek atmoszférát és egy dinamikus csapatot teremtett. Zidane nagyon jól végzi a dolgát, meglátjuk, mi lesz az eredménye. A csapat mindenesetre remekül dolgozik.

Hogyan jellemeznéd őt?

Kedvelem őt, mert kicsit hasonlítunk egymásra. Mindketten csendes emberek vagyunk, akik akkor sem kezdenek el nyugtalankodni, ha probléma adódik. Nagyon közvetlen személyiség, ez pedig rendkívül fontos a csapat számára. Sok fontos dolgot értünk el neki köszönhetően, és remélem, ez a jövőben sem fog változni.

Mit adott Zidane taktikailag a csapatnak?

Többet, mint szimplán taktikát vagy technikát: remek atmoszférát hozott a csapatba, ami szerintem sokkal fontosabb. Az egységesség, ami a pályán ugyanúgy megvan játékos és játékos között, mint az edzésen. Persze ettől még sokat dolgozunk a taktikán is. Vannak meccsek, mikor három védővel játszunk, van, mikor néggyel, mindig próbálunk új koncepciókat gyártani, de a csapatnak van egy állandó elképzelése arról, hogyan szeretne játszani.

Hogyan kezeled a nyomást, ami a Real Madrid játékosaként rajtad van?

A Real Madridnál még egy barátságos meccset sem veszíthetsz el. A nyomás mindig nagy, de persze ez ahhoz is hozzájárul, hogy mindig 100%-osan koncentrált legyél. Minden alkalommal, mikor felhúzod ezt a mezt, felelősséggel kell viselned, és meg kell próbálnod a legjobbadat nyújtani.

Nacho

És hogy küzdesz meg ezzel a nyomással?

Talán nekem ez valamivel egyszerűbb, hiszen 10 éves korom óta itt vagyok. Gyerekkorom óta rajtam van ez a nyomás, mindig is tudtam, hogy felelősséggel kell viselnem ezt a mezt. A világ legjobb csapatában játszom, azóta tanulok. Azt tanulom, amit ez a klub megtanít nekem. Amikor felkerülsz az első csapatba, sokkal inkább az emberek látókörébe kerülsz, nagyítóval kezdenek el vizsgálnak téged.

Szereted azt, hogy mindig a legtöbbet várják el tőled?

Igen, mert ehhez vagyok hozzá szokva. Minden meccsen a legjobbat várják el tőled, nem számít hol lépsz pályára éppen, a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban, a kupában, vagy egy barátságos meccsen… A szurkolók és a címer is sokat követel tőled, és ez az, ami a klubot megannyi címhez segíti.

Milyen álmaidat akarod még valóra váltani?

További címeket akarok nyerni. Azt érzem, ebben a pillanatban is egy álmomat váltom valóra, és a Bajnokok Ligája – az utóbbi – is nagyon különleges volt, hiszen éppen azon a reggelen született meg a fiam. Emlékszem, mikor hazaértem utána, egyszerűen nem akartam elhinni.

Hogyan készülsz egy meccsre?

Szeretek koncentrált lenni. Nem sokszor nevetek egy mérkőzés előtt, szeretem, ha nyugodt vagyok. Az olvasás például mindig megnyugtat és felbátorít egyben, de a zene is segít abban, hogy ne a mérkőzésen agyaljak egyfolytában.

Nacho

Mit jelent számodra Ramos?

Egy szó mindent elmond róla: vezető. Ő a mi kapitányunk, tulajdonképpen egy ajánlólevél a csapat számára, és persze a góljai is nagyon fontossá teszik őt. Minden kissrácnak Sergiót kéne néznie, kapitányként és emberként is egészen egyedülálló. Nagyon régen van a csapatnál, és ez alatt az idő alatt bebizonyította, hogy egy nagyszerű játékos. Rendkívül fontos számunkra.

Mire gondoltál először, mikor 12 évesen megtudtad, hogy cukorbeteg vagy?

Akkor két éve játszottam már a Real Madridnál, nagyon nehéz időszak volt. Emlékszem, mikor bementem a kórházba, nem az az orvos vizsgált meg, akinek meg kellett volna. Egy túrán voltunk a csapattal. Az orvos azt mondta, nem folytathatom a focit. Rettenetes hétvége volt. Három nappal később megvizsgált Dr. Ramirez, akit nagyon kedveltem. Ő pont az ellenkezőjét mondta: nem kell abbahagynom a futballt. Sőt, azt mondta, sportolnom kell, mert a sport fontos. Azon a hétfőn újrakezdődött az életem.

Milyen korlátokat jelent ez ma neked?

Ma semmilyent. Szerencsésnek érzem magam, amiért focizhatok. Mindenféle sportot szeretek, talán pont azért, mert a fizikai aktivitás nagyon fontos nekem. Nincsenek korlátozottságaim. Vannak ételek, amikkel óvatosabban kell bánnom, de mindent ehetek. Szerencsés vagyok, amiért ez az egész így alakult, ennek köszönhetően felelősségteljes lesz az ember, sokkal inkább odafigyel magára.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK