Zidane: Kovačić még ennél is jobb lehet

A győztes bajnoki mérkőzés után a francia szakvezető osztotta meg gondolatait a sajtó munkatársaival.

Egyensúly a mérkőzésen: „A mérkőzés folyamán sok dolgot jobban csináltunk, mint az ellenfelünk, ugyanakkor egy nagyszerű együttesről beszélünk, akik számos nehézség elé állítottak minket az este folyamán. Voltak gondjaink, de egy 90 perces meccs alatt ez normális. Végül sikerült kapott gól nélkül és három rúgott góllal lejátszanunk a meccset, ennek mindenki nagyon örül. Boldogok vagyunk, mert továbbra is vezetjük a tabellát. Győztünk. A nehézségek ellenére jó futballt játszottunk. A ránk helyezett nyomás okán szenvedtünk az első félidőben, de a második játékrészre javítottunk ezen.”

Az utolsó mérkőzés: „Amikor a fordulóban utoljára játszol és tisztában vagy a többiek eredményével, nagyobb vággyal lépsz pályára. Ami minket illet, ma nagyon odatettük magunkat. Szerencsére most van egy hetünk regenerálódni és felkészülni a következő mérkőzésre. Néhány szabadnap következik, ami jót tesz a játékosoknak is, aztán pedig újra munkába állunk.”

A diadal felülírja a válságot: „Tudod, hogy megy ez. Ez csak egy meccs, nekünk pedig csinálni kell tovább. Bele kell adnunk mindent, folytatnunk kell ezen az úton, de nem lesz egyszerű. Nagyon nehéz meccseink lesznek még. Jó dolog, hogy ma jól fociztunk és három pontot szereztünk.”

Korai jel a második félidőben: „Az egygólos vezetés nem garantálja a lelki nyugalmat. A második félidőnk sokkal jobb volt, a kiállítás után pedig különösen remekelt a csapat.  A labdabirtoklás fontos. Köszönettel tartozunk a közönségnek a támogatásért, mert ez nagyon sokat segített nekünk.”

Egy mérkőzéssel kevesebb: „Mindent meg kell tennünk a győzelemért, de még nem végeztünk. Boldogok vagyunk, mert győztünk és van másfél napunk pihenni. Mindenkinek jól jön, hogy van egy kis ideje mással is foglalkozni. Aztán vissza kell jönni és a következő mérkőzésre kell gondolni."

Több, mint egy győzelem: „Nem, ez csak egy nagy győzelem. Igaz, hogy nehéz időszakunk volt a közelmúltban, de visszatértünk a saját játékunkhoz, nagyon komplett meccset játszottunk egy nagyon komplikált ellenféllel szemben. Sikerült három pontot szereznünk, mi több, gólt sem kaptunk. Jó esténk volt így, hiszen a közvetlen riválisaink pontokat veszítettek.”

Kapcsolat a közönséggel: „Nos, jó a kapcsolatunk. Köszönetet kell mondanunk a közönségnek, mert bár néha kifütyülnek minket, de a mai napon az első perctől az utolsóig mögöttünk álltak. Ez fontos, meg kell köszönnünk. Együtt különleges dolgokat érhetünk el.”

Madrid, a kontracsapat: „A mérkőzés elejét a nyomásgyakorlásnak szenteltünk, de nem voltam megelégedve vele. Össze-vissza csináltuk, de a második félidőre végül összeállt a dolog, amiből több lehetőségünk is adódott. Nagy igazság, hogy a futballban nem minden a labdabirtoklás, néha mélységre van szükséged. Ez törént az első gólunknál is. Fel voltunk készülve, s amikor lehetőségünk volt rá, megtettük a kötelezőt.”

Fontos lépés a bajnoki cím felé: „Úgy gondolom, hogy a találkozó vége felé nem alakítottunk ki túl sok lehetőséget, de egy nagyon komoly meccset játszottunk, különösen hátul. Az első félidőben nehézségeink voltak a letámadás miatt, de a másodikban sokkal jobban játszottunk.”

Kegyelemdöfés a riválisoknak: „Nagy motiváció, amikor látod a riválisaidat botlani, ettől még inkább vágysz a győzelemre. Megbeszéltük a mai napi történéseket. De mi vagyunk a legfontosabbak, és elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Megvan a három pont, kapott gól nélkül.”

Érti a füttyszőt, amit Cristiano kapott?: „Mivel nagyon komolynak tűnök… nem tudom. Inkább mosolygok. Nem gondolom, hogy kifütyülték. A mai nap után köszönet illeti a szurkolóinkat. Néhány füttyszó mindig van. De köszönettel tartozunk a közönségnek. Közösen egy csodálatos győzelmet értünk el.”

Mikor térhet vissza Bale? James és Modrić készen fog állni vasárnap? „A tervünk szerint Modric visszatér jövő héten, de nem tudom megmondani, hogy pontosan melyik nap. James esetében ugyanez a helyzet. Gareth-nek kicsit tovább fog tartani, de már ő is a pályán dolgozik, futballcipővel a lábán, ami nagyon jó jel. Ugyanakkor csak apró lépésekben szabad haladnunk vele. Pontos időpontot nem tudok mondani.”

Kovačić: „Boldog vagyok miatta, nagyon fontos játékos számunkra és nagyon fiatal. Minden alkalommal, ha lehetőséget kap, megpróbál a legjobban játszani. Ma nagyon jól teljesített és tetszett a játéka. A jövőben még sokkal jobb teljesítményre lesz képes. Nagyon örülök, hogy egy ilyen szintű játékosunk van.”

A kupakiesés nem annyira rossz a Bajnokok Ligája szempontjából: „Ez nem pozitív, mivel folytatni akartuk a kupában is, de most arra kell figyelnünk, hogy a felszabadult heteken dolgozzunk és készüljünk a Napoli elleni meccsekre.”

Szerencsés sorozatban van most?: „Remélem, hogy kitart melletünk a szerencse. Egy szezonban vannak hullámhegyek és hullámvölgyek is. Lesznek jobb és rosszabb időszakok, ahogy a közvetlen riválisainknak is. Tovább kell dolgoznunk. Amit a héten láttam, az pozitív. Most pihenünk egy kicsit. Ez a kulcs. Több idő,  nagyobb kipihentség."

Üzenet: „Nem akarok semmit üzenni. Tudtuk azt, hogy vezetjük a tabellát a forduló előtt, most pedig még inkább vezetjük. Láttuk, hogy a riválisaink pontokat vesztettek, mi pedig képesek voltunk győzni. Lesznek még nehéz időszakaink, de most élvezni kell a győzelmet és a következő hétre kell gondolni.”

Érdekel, hogy hogyan látták a mérkőzést a további főszereplők? Ide kattintva elolvashatod a játékosok nyilatkozatait is.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK