Carlo Ancelotti: Benítez tudása talán nagyobb, mint Zidane-é, de…

Carlo Ancelotti. Egy név, amire a madridisták mindig emlékezni fognak. Egy edző, aki hosszú idő után elhozta a várva várt Tizediket. A Bayern München jelenlegi trénere az ESPN-nek beszélt korábbi csapata, valamint utódja, Zinédine Zidane sikereiről.

„Nem mindenki képes arra, hogy irányítsa a Real Madridot. Véleményem szerint a siker kulcsa a játékosokkal való viszony. A futball ismerete másodlagos, ahogy a tapasztalat is. Zidane korábban nem irányított első osztályú csapatot, de hosszú időn át aktív futballista volt, majd segédedző vált belőle, később a Castillát irányította. Ismeri a játékot, a taktikai oldalát is, ráadásul ismeri a klubot is.”

„Úgy vélem, a sikereinek kulcsa a játékosokkal való kapcsolata volt, ahogy korábban is mondtam, valamint az, ahogy dolgozott velük az edzőpályán. Arra gondolok, hogy képes úgy strukturálni az edzéseit, hogy az üzenetei célba érjenek, valamint a játékosai boldogok és fogékonyak arra, amit mond.”

„A labdarúgásban vagy egy olyan oktatási vagy edzői összetevő, amit nem mindenki ismer és nem mindenki ért meg. Ha az edzői stáb egy tagja sem jelenik meg a tréningen, én pedig csak annyit mondok a játékosaimnak, hogy ’gyerünk, építsétek fel egy heti edzéseteket’, akkor nem fogják tudni megcsinálni, vagy legalábbis nem jól.”

„Ami a kapcsolatot illeti, karizmatikusnak, meghatározónak kell lenned, a játékosoknak tisztelniük kell téged. Zidane rendelkezik mindezzel, ezt bizonyította játékosként, vezetőedzőként és a segítőmként is.”

„Rafa Benítez? Nos, egy olyan fickó, mint ő, talán több rutinnal rendelkezik, és lehet, hogy nagyobb a tudása is, de elképzelhető, hogy nem képes arra, hogy olyan rövid idő alatt, amit ő a klubnál töltött, felépítse a szükséges kapcsolatot és viszonyt a játékosaival. Ugyanakkor Zidane ebben a tekintetben előnyben volt, hiszen már korábban is a klubnál volt, edzette a játékosok egy részét, sőt, a fenébe is, néhányukkal még együtt is játszott.”

„Szóval, igen, értékelem a tapasztalatot és a tudást, de nem ezek a legfontosabb dolgok. Létfontosságú, hogy tudj beszélni a játékosokkal, tudd őket tanítani, tudj együtt dolgozni velük. Ez csak és kizárólag akkor lehetséges, ha tisztelnek téged és hallgatnak rád.”

„Nincs szükség arra, hogy minden egyes alkalommal inspiráló monológot adj elő. Néha még csak nem is kell sokat beszélned. Zidane nem beszél sokat – igaz, biztos vagyok benne, hogy többet, mint korábban -, de az a helyzet, hogy ha ő megszólal, akkor az emberek hallgatnak. Tiszteletet parancsol. Ő erre épít.”

„A fiatalokkal talán megteheted, hogy technikai tanácsokat adsz nekik, de ezen a szinten ez nagyon nehéz, különösen a veterán játékosok esetében. Ők kivételes technikai tudással rendelkeznek, így nincs túl sok hiba, amit ki kell javítani, ráadásul rengeteg mindenen keresztülmentek, hogy eljuthassanak erre a szintre.”

„Ott volt például Tomasson az AC Milan csapatánál. Mindig csak belsővel lőtt. Nem volt rossz befejező, de nyilvánvaló, hogy belsővel nem tudod olyan erősen meglőni a labdát, mint rüszttel, így megpróbáltam rávenni, hogy változtasson és próbáljon erővel tüzelni. Sokat dolgoztunk rajta, de nem fejlődött. Sőt, a helyzet csak rosszabbodott, így hagytuk az egészet. Néha, ha már teljesen felépített játékos vagy, akkor a technikád már nem fog változni, ez pedig így van jól.”

„A motiváció hiánya a legmagasabb szinten? Az olyan játékosokban, mint Xabi Alonso vagy Pepe – hogy csak kettőt említsek -, mindig ott van a vágy, az éhség, ők soha nem elégedettek, soha nem pihennek, mindig többet akarnak.”

„Ami Cristianót illeti, ő egyedülálló példa. Az ő éhsége végtelen. Az emberek már azelőtt is ezt mondták nekem, hogy a Real Madridhoz kerültem volna, de amíg nem dolgozol együtt vele minden egyes nap, egyszerűen nem realizálódik benned, hogy ez mekkora mértékeket ölt esetében. Hihetetlenül profi, ugyanolyan keményen dolgozik, mint bárki más. A regenerációtól a diétáig minden egyes részletre odafigyel. Biztosítja, hogy minden optimális legyen számára.”

„Ha összehasonlítom a korombeli futballt a maival, a játékosokat sokkal profibbnak látom, új szintre emelték ezt az egészet.”

Forrás: espnfc.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK