Zidane sikerének hét kulcsa

2016. április 12-én a Real Madrid utoljára érezte a vereség ízét. Kétgólos vereséget szenvedtek Wolfsburgban, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A németek elleni összecsapást követően Zinedine Zidane már 39 tétmérkőzés óta vezeti veretlenül csapatát, amellyel beállította Luis Enrique rekordját Spanyolországban.

Az utólagos bölcsesség erejét felhasználva, az alábbiakban megmutatjuk ennek a hihetetlen teljesítménynek azt a hét alappillérét, amely a mostani helyzethez vezetett.

1. Nyugalom a csapat körül

Attól a pillanattól kezdve, hogy Zidane átvette a habfehérek vezetését, egy általános és hosszan tartó nyugalom szállt a csapat és a stáb köré. Volt néhány olyan esemény, amely rövid időre megzavarta a harmóniát – hiszen lehetetlen, hogy egy ilyen sok időt reflektorfényben töltő csapatnál ne legyen ilyen – de az eredmények ekkor is jöttek. Még a FIFA-szankciók által teremtett negatív hangulat sem hatott a csapatra.

2. Címek a csapattal

Zidane három trófeát hazavitt a Santiago Bernabéuba, a lehetséges négyből. A Bajnokok Ligája, az Európai Szuperkupa és a klubvilágbajnokság megnyerése növelte a francia szakember presztízsét, aki még mindig pályafutása elején van.

Zidane

3. A nehéz helyzetek kezelése

A szezon korábbi szakaszában elért négy döntetlen (a Villarreal, Las Palmas, Dortmund és Eibar ellenében) sem ingatta meg az edző nyugalmát, vagy legalábbis nem ingatta meg a hitét abban a modellben, amit felépített. A Betis ellen elért 6-1 arányú idegenbeli győzelem aztán visszavezette csapatát a győztes útra.

4. A kerettel való gazdálkodás

Ahogy az elvárható az egyik legnagyobb klubtól a futball világában, a Real Madrid kerete is tele van jólfizetett, ambiciózus, nemzetközi sztárokkal. Képesnek kell lenni őket hatékonyan használni – miközben tartja magát az elképzelt tervekhez mind rövid, úgy hosszútávon is –, de a kevesebb játéklehetőséghez jutó játékosokat is úgy kezelni, hogy boldogan, a csapathoz tartozónak érezzék magukat, ez pedig valami olyasmi, amivel még a legnagyszerűbb edzők is folyamatosan küzdenek. Zidane sikerében kulcsfontosságú, hogy Kovacic, Isco, Nacho, Lucas Vázquez, Morata, Asensio és James élvezik az edzővel való közös munkát – ők, akik alapvetően a gála kezdőcsapatnak nem tagjai, de a veretlenségi rekord bizonyos részeiből oroszlánrészt vállaltak.

5. Fejlődés a légtérben

Zidane és stábja sokat dolgozott azon, hogy a csapat támadásban és védekezésben is hatékony legyen. Sergio Ramos rengeteg újság címlapján feltűnt a támadó szekcióban mutatott ereje miatt (gondoljunk csak a Deportivo, a Barcelona elleni vagy a Superkupán szerzett góljaira), de Varane is megmutatta fejelőtudományát az ellenfél kapuja előtt. A csapat mindössze két fejesgólt kapott a szezonban, miközben nyolcat szerzett – a legtöbbet a bajnokságban.

6. Stabil védekezés

Mindössze a Villarreal csapata tud jobb mutatókat felmutatni védekezésben, mint a Real Madrid 14 kapott gólja a bajnokságban.  De Zidane védekező alakulata többet tesz, mint hogy góltól óvja a kapuját. Ahogy utaltunk már rá, az olyan játékosok mint Ramos vagy Varane az ellenfél kapuja előtt is sokat segítenek, mögöttük sorakozik Danilo, Carvajal, Pepe, Nacho, Marcelo és Coentrao – összesen 18 gólt szereztek és 15 gólpasszt hoztak össze minden versenysorozatot figyelembe véve.

Zidane

7. Taktikai furfang

Utólag mindig könnyű okosnak lenni, és így van ez Zidane esetében is, de ne felejtsük el, hogy több esetben is komoly kritikák hallatták hangukat a francia mesterrel kapcsolatban. A Calderónban játszott derbi előtt sok kommentátor kételkedett Zidane taktikai képességeiben. A mérkőzést követően mindannyian egyetértettek abban, hogy az volt csapata addigi legkomplettebb teljesítménye – különösen nagy meglepetés volt, ahogy Iscót és Lucas Vázquezt használta. A Nou Campban jött a következő nagy teszt, ahol úgy változtatta meg Lucas szerepét, hogy a Modric-Kovacic-Isco középpálya tudjon dominálni Luis Enrique elképzelései helyett. Aztán Sampaoli Sevillája érkezett a fővárosba, ahol a lövészárokban a Casemiro-Kroos-Modric hármassal szembesült, akiket James és Asensio támogatott, a mutatott teljesítményre pedig mindannyian emlékszünk…

A múltat látva és értékelve, az eredmények ismerete mellett, Zidane lenyűgözött minket. A 2016/17-es szezon további része egy hosszú út, ami meghatározza majd, hogy szakvezetőként milyen szintre tud eljutni.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK