Raúl González: Nincs akadálya annak, hogy Florentino elnöksége alatt térjek vissza

  • Prince
  • Oct. 25, 2016, 3:43 p.m.
Raúl González tegnap este a Cadena SER El Larguero című műsorának a vendége volt. A Real Madrid legendája beszélt a csapat aktuális helyzetéről, Zidane munkájáról, és a saját jövőjéről is.

A csapat formájáról: „A Bajnokok Ligája megnyerését követően – amit nehezített az időközi edzőcsere – idén vezetik a bajnoki tabellát. A csapat játéka még nem érte el az elvárható szintet, de egyelőre még a szezon elején vagyunk. A játékosok felsorakoztak az edző mögött, és ahogyan múlik az idő, a csapat egyre jobb formában lesz.”

Az idei célkitűzésről: „A Real Madrid filozófiája két dologból áll: nyerni és jól játszani. Ebben a szellemben nyertek két Bajnokok Ligáját is az elmúlt három évben. A bajnokság megnyeréséhez még egy kis folytonosságra van szükség, itt lenne az ideje ennek is. A csapatnak egy ideális edzője van, a játékosok pedig tisztában vannak a klub filozófiájával.”

Zidane-ról: „Zizou őszintén beszél a játékosaival, mindenki tisztában van a saját szerepével. Mindenkinek fontos szerepe van a csapatban, mindenkinek meglesz a maga lehetősége. Morata és Lucas annak ellenére fontos tagjai a csapatnak, hogy nem játszanak sokat. Zidane képes lehet arra, hogy a Real Madrid Simeonéja vagy Guardiolája legyen. Úgy gondolom, hogy még sokáig a csapat élén lesz, és még sok sikert fog elérni. De erről majd az idő dönt.”

Raúl

A BBC-ről: „Cristianónak több időre van szüksége, hogy tökéletes állapotba kerüljön. Benzema szintén sérüléssel küszködött. Bale eddig magas szinten teljesít, nagy küzdőszellemmel. Ráadásul vannak olyan játékosok, mint James, Asensio vagy Lucas, akik bármikor jó alternatívát tudnak jelenteni.”

Moratáról: „Morata megharcolt a helyéért. Készen áll akár a kezdőcsapatba való bekerülésre is. Mindenki, aki a keretben van, képes lenne a kezdőcsapatba kerülni, csak folyamatosan jó teljesítményre van szükség. Úgy, hogy a csapat három-négy naponta pályára lép, szükség van rotációra, és arra, hogy mindenki lehetőséget kapjon.”

A klubnál töltött idejéről: „Nem könnyű ennyi időt eltölteni a Real Madridban. Mindig a média középpontjában állsz, de cserébe a szurkolók szeretettel hálálják meg a munkádat.”

A távozásáról: „Egy vezér a pályán és a kispadon is vezér. A távozásomkor egy közös döntést hoztunk. Szükségem volt egy kis levegőre. Maradhattam volna még több éven át, de akkor nem játszhattam volna annyit. Boldog vagyok a múltban meghozott döntéseimmel.”

A Real Madridnál való jövőjéről: „Szívesen visszatérnék a Real Madridhoz, ez az otthonom. Nem tudom, hogy milyen formában, de az emberek továbbra is egynek tekintenek a Real Madriddal. Nagyon jó kapcsolatom van Florentinóval, nincs semmi akadálya annak, hogy az ő elnöksége alatt térjek vissza.”

Cristiano Ronaldóról: „Cristiano többet adott a csapatnak, mint amit bármely madridista el tudott volna képzelni. Határozott személyisége van és nagyon gólerős, mindig a csapat legjobbját akarja szolgálni. Nagyon sokat vár saját magától, és mindig igyekszik hozzátenni a csapat játékához. Ezen kívül kiváló viszonyt ápol a társaival.”

Bale-ről: „Bale egyre inkább integrálódik a csapatba. Csodálatra méltó fizikuma van, amit kiegészít a tehetsége. Ha így folytatja, akkor a klub történelmének nagyon fontos alakja lesz.”

Raúl

A Cristiano-Messi párharcról: „Cristiano és Messi szintjén csak ők ketten vannak, utánuk jön Bale, Griezmann, Suárez vagy Neymar. Messi és Cristiano egymással motiválják magukat, és a világ két legjobb csapatában játszanak.”

Az Aranylabda várományosáról: „Cristiano nagyon megérdemli az Aranylabdát. Egyértelműen közte és Messi között fog eldőlni. Szerintem Griezmann lesz a harmadik a pódiumon. Még van néhány hónap az évből, de az Bajnokok Ligája és az Európa-bajnokság megnyerése után a címet neki kell odaítélni.”

A Ramosnak szóló kritikákról: „Sergiónak kiváló személyisége van. Mindent a Real Madrid érdekében tesz. Sok ideje van a klubnál, és mindannyiunkat értek már kritikák. A madridi szurkolók elvárása olykor fájdalmas, de végül motiválni fog, hogy még többet elérj. Amikor ezt a mezt magadra öltöd, mindig a jövőbeli sikereket kell a szemed előtt tartani.”

Casillasról: „Nem könnyű, hogy egy Casillas szintű kapusa legyen a csapatnak. Élvezi az emberek tiszteletét és szeretetét mindazért, amit a klubért tett. Iker és Lopetegui majd egymás között megbeszélik, amit kell, de továbbra is egy élő opció a válogatott számára. Jelenleg boldog a Portóban.”

A Mestallában történtekről: „Neymarnak sokkal óvatosabbnak kellett volna lennie az ünnepléssel, különösen idegenben. Senki sem mehet ki egy stadionba azért, hogy műanyag palackokat dobáljon be, de a játékosoknak sokkal felelősségteljesebbnek kellene lenniük. Nem szabad úgy viselkedni, hogy az ilyen konfliktusokra adjon okot.”

Piqué döntéséről: „Azt gondoltam, hogy csak egy fellángolás volt, de azt mondta, hogy tartja magát a döntéséhez. Tiszteletben tartom a döntését. A válogatottban töltött ennyi év után megvan a joga ahhoz, hogy maga döntsön a sorsáról. Az elkötelezettsége mindig is példaértékű volt.”


  • Forrás: El Larguero (Cadena SER)
  • Szerző(k): Prince

Hozzászólások

Tabella