Zidane elit társaságba kerülhet

A Real Madrid mestere lehet az ötödik a futballtörténelemben, aki játékosként és edzőként is Európai Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát. Ennek apropóján szedte össze az uefa.com az első négy rekordert.

Carlo Ancelotti
Zizou madridi elődje egyik tagja annak az igen szerény méretű "tábornak", akik mind a gyepen, majd később a kispadon is megkérdőjelezhetetlenül világklasszis karriert tudhatnak magukénak. Ezt többek között az bizonyítja, hogy 1990-ben az AC Milan színeiben előbb játékosként hódította el az 1972 óta létező serleget – a hazai rivális Sampdoria legyőzésével -, majd edzőként szintén piros-feketében, mindkét BL-sikert követően, 2003-ban (a Porto ellen) és 2007-ben (a Sevilla ellen). Ha ez nem volna elég, 2014-ben a Real Madriddal is diadalmaskodott, szintén az Európa-liga királyának kikiáltott Sevillával szemben.

Diego Simeone
Napjaink egyik legmenőbb – és legmegosztóbb – edzőnagysága 1999-ben a felfoghatatlan módon BL-döntőt fordító és nyerő Manchester Unitedet utasította maga mögé a Lazióval. 2012-ben, immáron a technikai zónából irányítva egy újabb angol BL-győztest lepett meg csapatával, az Atlético Madriddal: a sérülése előtt megállíthatatlan Radamel Falcao vezényletével a Chelsea skalpja került a vitrinbe.

Josep Guardiola
Számára az 1992-es szezon kezdete hozta el a sikert játékos korában, a Werder Bremen kárára, trénerként pedig egyenesen triplázni tudott: 2009-ben és 2011-ben a Barcelonával a Shaktart és a Portót, 2013-ban, első müncheni szezonja elején pedig a Chelsea-t győzte le – ezzel a három sikerrel Ancelottival karöltve egyeduralkodó a sorozat történetében.

Luis Enrique
1997 és Dortmund-verés a Barcelona mezében (az első meccsen még gólt is szerzett – akkoriban még két meccsen dőlt el a kupa sorsa), majd 2015-ben, ugyancsak szeretett klubjával, első évadjában, egy szédületes mérkőzésen, melyen 4-4-es rendes játékidő után a hosszabbításban gyűrték le a Sevillát.

A következő tehát Zinèdine Zidane lehet, aki 2002-es madridi győzelme előtt (3-1 a Feyenoord ellen) 1996-ban (egy 6-1-es kiütéssel a PSG ellen) a Juventusszal is felült Európa trónjára. Holnap este edzőként ismételheti meg ezt.

Forrás: uefa.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK