Mino Raiola: Pogba csodálja Zidane-t, ennek jelentősége lesz a döntésében

Mino Raiola előtt mozgalmas nyár állhat. Amint vége az Európa-bajnokságnak, az általa képviselt játékosok (Pogba, Ibrahimovic, Balotelli, Lukaku, Mkhitaryan és Donnarumma a legfontosabbak között) fogják meghatározni az átigazolási időszak ütemét. „Nem érzem úgy, hogy én lennék az idei nyár legkeresettebb embere. A szép lányok lesznek azok, nem én.”

És a futballban?
Abban a szerencsében részesülök, hogy kiváló futballistákat képviselek. Ez boldoggá tesz.

Sok szóbeszéd látott napvilágot ezeknek a játékosoknak a jövőjéről…
Minden nyáron ez történik, és nemcsak az én játékosaimmal kapcsolatban. Az utóbbi öt évben többet beszéltek a futballt körülvevő dolgokról, mint arról, ami a pályán történik. A „calciomercato” szót már minden nyelvben használják (átigazolási piac – A szerk). Ez már inkább műsor, mint foci. Csupa fondorlat és szenzációhajhászás… Én próbálok csak a futballra összpontosítani.

Conte, Mourinho és Guardiola klubváltásai, valamint az erős klubok rendelkezésére álló hatalmas pénzösszegek alapján úgy tűnik, elég egyoldalú lesz az átigazolási piac.
Az, amit az UEFA csinál, nagyon káros a nemzeti bajnokságokra nézve. Félnek, hogy bizonyos észak-amerikai befektetőkkel szemben elveszítik a Bajnokok Ligáját, ezért egyre több pénzt adnak a nagy kluboknak. A gazdagok napról napra gazdagabbakká válnak. Nekik a BL a legfontosabb. Manapság, egy Guardiola-szintű edzőnek nem a játékosok kinevelése a cél, hanem a BL.

Pogba lehet az idei átigazolások sztárja.
Már két éve ezt mondják, hozzászoktunk. Reméljük, az elkövetkező tíz évben is ő lesz a legnagyobb sztár. Mi nyugodtak vagyunk ezzel kapcsolatban. Sokat beszélek vele, tavaly nyár óta van egy konkrét elképzelésünk. Négy csapat is egyezségre jutott már a Juventusszal, de Paul egyikhez sem akart menni, mert tiszta előtte, hogy mi nyújthat neki a legtöbb fejlődést, és ez fontosabb a pénznél. Egy olyan projektben szeretne részt venni, ahol jól érzi magát, egy olyan filozófiával, ami tetszik neki, és olyan személyekkel körülvéve, akik bíznak benne. Szereti, ha a csapatának határozott elképzelései vannak, és a nagy klubok közül ez sokra nem jellemző.

Pogbának milyen tervei vannak a következő idényre?
Semmi problémája nem lenne azzal, hogy a Juventusban maradjon. Nagyon boldog ott, és ők is meg vannak elégedve vele. Ezenkívül még két-három olyan csapattal állunk kapcsolatban, akik nagyon szeretnék Pogbát. Ő ezzel nem szeretne foglalkozni az EB alatt.

Azt hallani, hogy az egyik a Real Madrid.
Ez nem titok. Minden évben beszélek a Madriddal, de a Uniteddel, Barcelonával, Cityvel, Liverpoollal és a Chelsea-vel is. Ez a munkám. Az utóbbi években a Real Madriddal tiszta, szakmai kapcsolatot ápoltam. Azelőtt nem így volt. Most pozitív és komoly a köztünk lévő párbeszéd. Jól ismernek engem, és én is ismerem az ő elvárásaikat.

Már nincsenek problémák?
Abszolút semmi. Problémák nélkül tudunk kommunikálni. Jó a kapcsolatom José Ángel Sánchezzel, aki a fő ügyintézőjük. Tudjuk, hogy ő mit szeretne, de még semmi sincs eldöntve.

Tehát a Madrid Pogbát akarja.
Semmi sem dőlt még el. Beszélünk róla. Nagyon fontos, hogy Zidane a klub mit szeretne. Még az elején vagyunk, ez nem tárgyalás. Mindkét fél tudja, hogy mit szeretne, meglátjuk, hogy ez üzlettel zárul-e majd a végén, vagy sem.

Van-e más klub, amelyik Pogbáért érdeklődik?
A sejkek. Az összes. Olyan klubokról beszélünk, akik képesek megfizetni Pogba kivásárlási árát. Hihetetlenül tehetséges. Egyedül Kroos testvére gondolja azt, hogy Kroos 120 millió euróval ér többet Paulnál.

Mennyit ér Pogba?
Amennyire a piac értékeli. Kérdezzük meg Kroos testvérét. Ugyanannyit ér, mint a Disney. Nem én döntöm el, mennyit érnek a focisták. Az dönti el, aki megvásárolja. A Real Madridnak, a Citynek, a Chelsea-nek, a Unitednek vagy a PSG-nek egyfajta értéke van, a Rayo pedig másféleképp értékes. Nem az a kérdés, hogy ki mennyit ér. Nem a pénz a legfontosabb. Lehet sok pénzt fizetni valakiért, de ha nincs összhangban a projekteddel, akkor semmit sem ér. Nem érdemes pénzben gondolkodni.

120-140 millióról beszélnek…
Annyit ér, amennyit hajlandók fizetni érte.

A Juventus hogyan áll hozzá a helyzethez?
Nem akarják eladni. De ők úriemberek, mindig is azok lesznek. Amikor meghosszabbítottuk a szerződését, megegyeztünk, hogy ha Paul talál egy olyan csapatot, egy olyan projektet, ami tetszik neki, és ami jobb játékossá teheti őt, akkor a Juventus köteles egy ésszerű ár mellett tárgyalni.

Lehet-e Pogba minden idők legdrágább átigazolása?
Már tavaly az lehetett volna, ha a Juventus elfogadja az ajánlatok valamelyikét. Sem Pogbának, sem nekem nem az a célom, hogy ő legyen a legdrágább. Az a fontos, hogy egy olyan projekt részesévé váljon, ahol tud fejlődni és trófeákat nyerni.

Ki dönt majd a jövőjével kapcsolatban?
Értelemszerűen ő maga. Így a legkorrektebb.

Önnek is köszönhető, hogy a Juventushoz igazolt. Van döntési joga az ügyben?
Paul volt az, aki a Juventushoz akart menni. Mondtam neki, hogy a Juve a lehető legkomplikáltabb célállomás számára, hiszen Olaszországban a fiatalok alig játszanak. Az ottani edzők nem jók a fiatalok kinevelésében. Neki azonban tetszenek a kihívások. 18 évesen jött a Juvéhoz, most 23. Én a tanácsadója vagyok, mindig elmondom neki a véleményem.

Mino Raiola is érdekelt az átigazolásban? Van jutaléka?
Az üzletnek erről a részéről sosem beszélek. Nekem nem a pénz a fontos. Minden teljesen törvényes. Paul és én egy csapat vagyunk. Nem akarok álszent lenni, van ilyen része is az üzletnek, ez normális. Az én érdekem nem gazdasági, hanem szakmai.

Mit kér Raiola Pogbától?
Hogy legyen boldog, az a legfontosabb. Anélkül nehéz karriere lesz, az pedig fontosabb egy átigazolásnál. Egy ősi héber mondás szerint „egyszer könnyű eladni valakit, kétszer már nehezebb”. Szeretnék segíteni neki, hogy a legjobb opciót válassza. Amikor Ibrahimovic a Barcát választotta, kétségeim voltak.

Zidane jelenléte mekkora jelentőséggel bír Pogba döntésében?
Természetesen van jelentősége. A nagy csapatokban megvan ez az erő. Nekem képviselőként mindent át kell gondolni. Zidane ma a Real Madrid edzője, de lehet, hogy holnap már nem ő lesz. Láttuk ezt már Blancnál vagy Guardiolánál. Ezért semmiképp sem edzőt, hanem projektet, klubot kell választania. Egy csapat nem fog ekkora összeget befektetni az edző preferenciái miatt, csak akkor, ha azt gondolja, hogy a játékos a projektjük fontos része lehet. A klubnak szeretnie kell a játékost és hinnie kell benne.

Pogba melyik pozícióban szeret a leginkább játszani?
Ez Paul dilemmája. Több helyen képes játszani, ebből több vita adódik. Ha csak egy pozícióban játszol, akkor nincs vita. Szeret gólpasszokat adni, felmenni a támadásokkal. A statisztikái nagyon jók, sok gólpasszt ad és 10-12 gólt is lő évente. A Juventusnál, mint általában az olasz fociban, kénytelen támadnia és védekeznie is, és ezt kevés játékos képes olyan tökéletesen csinálni, mint ő. Meccsenként 12-13 kilométert fut.

Mik Pogba céljai?
Az Aranylabda megnyeréséről álmodik, arról, hogy a posztján ő legyen a világ legjobbja. Határozottan erre törekszik.

És a Real Madrid megfelelő hely lenne arra, hogy elhódítsa az Aranylabdát?
Kétség kívül. A Real Madrid egy fantasztikus csapat, ott megnyerhetné. A Real Madrid… nem lehet elsiklani egy ilyen klub történelme felett. Én rossz vagyok, és néha szeretem a nagyokat kritizálni [nevet], de a Real Madrid egyedi. Paul számára a Madrid, Zidane és a madridisták mindig különleges értékkel bírtak. Csodálja őket. Vannak más klubok, mint a United, ami fontos volt az élete során, a Barcelona, ahonnan nagyon kedveli a három csatárt, a PSG pedig párizsi és neki is van ott háza, de a Real Madrid…

És az edzője, Zidane.
Csodálja Zidane-t, többször is mondta. Ez pedig sokat fog számítani majd a döntésében.

Pogba néha különcként viselkedik, mondhatni ijesztően. Milyen ember?
Ő extrovertált, boldog személyiség. Mindig megköszöni Istennek azt, amije van. Szeret szórakozni, táncolni. A bulikat és a diszkókat viszont nem kedveli, inkább otthon ül.

Guardiolának és a Citynek meghatározó szerepe lehet az idei átigazolási piacon, és most pedig feltűnik Ibrahimovic és hírhedt szeretete a Barca volt edzője iránt.
Zlatan nagyon kiegyensúlyozott egyéniség, annak ellenére, hogy mások nem így gondolják. Ők ketten nem kedvelik egymást. Zlatan fenntartás nélkül elismeri, hogy Guardiola nagy edző. Lehet, hogy én is így gondolom, de nem ismerném be. Zlatan egyik opciója a Premier League, de amíg Svédországgal kint van az Eb-n, nem lesz erről szó.

Szeretne bosszút állni Pepen azzal, hogy a Unitedba igazol?
Úgy gondolom, hogy igenis bosszút akar állni Guardiolán, habár ő nem a bosszúért él. A kettejük találkozásának mindenképp meg kellett történnie. Sokszor többet lehet tanulni a negatív tapasztalatokból, és Zlatan sokat tanult abból, ami Guardiola mellett történt vele.

A nyár másik kiemelt szereplője Balotelli lehet…
Az utolsó éve nyugodt volt. Nem beszéltek a viselkedéséről, nem volt része semmilyen negatív eseményben. Az ő fő problémái a sérülések voltak, megakadályozták, hogy megtartsa a formáját. Törökország? Kitaláció. Vissza kellene térnie a Liverpoolhoz, hogy beszéljen Kloppal a jövőjéről.

Ki lesz Mino Raiola következő sztárfutballistája?
Nem gondolná az ember, de sok csapat érdeklődik Donnarumma, az AC Milan kapusa iránt. Van két-három fantasztikus futballistám Hollandiában, egy fiatal a Juventusnál… Mindig lesznek jó focisták.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK