2022. August 16., Tuesday

Zidane: A csapat fenomenális volt az elsőtől az utolsó percig

  • L. Milán
  • April 21, 2016, 2:47 p.m.
Zidane megosztotta gondolatait a Villarreal elleni mérkőzést követően a sajtó munkatársaival. A szakvezető elégedett a zsinórban szerzett nyolc győzelemmel, a játékosok hozzáállásával és a csapatmunkával. A győztes csapat játékosai közül is többen megszólaltak.

Zinedine Zidane

„Nagyon boldog vagyok a hozzáállás miatt a játékosok részéről, és elégedett vagyok a csapattal. Remek dolog egy ilyen kerettel együtt dolgozni. Ugyanígy fogjuk folytatni a játékot a kemény csapatok ellen, és ha így teszünk, mint ma este is, nagyszerű dolgokat fogunk elérni. Nyilvánvalóan mindegyik mérkőzésen vannak nehéz momentumok, de nagyon elégedett vagyok a csapatommal, mert látom őket napról-napra fejlődni.”

Harc a ligáért: „Semmi nem változott, egy pontra vagyunk mögöttük. Tovább csináljuk a dolgunkat a mi elképzeléseink szerint, a mi futballunkkal. Folytatni fogjuk amit mostanában csináltunk, semmi nem változott.”

Cristiano Ronaldo: „Valamit érzett a végén, de ebben a pillanatban nem tudok semmit mondani erről. Azt hiszem egy kicsit aggódott a történtek miatt, hogy talán komolyabb dolgot szedett össze. Holnap, nyugodt fejjel meg fogjuk látni mi a helyzet. Most már nyugodtabb vagyok, mint amikor láttam lesétálni a pályáról. Elhagyta a játékteret, mert aggódott. Maradt még egy percig, hogy meglássa mi történik.  A végén egy kicsit megijesztett, holnap meglátjuk pontosan mi a helyzet.”

A védekezés szempontjából egy majdnem tökéletes mérkőzés: „Cristiano nem csak a gólok miatt fontos számunkra. Ő a csapatért is keményen dolgozik, védekezés és rengeteg taktikailag fontos dolgot csinál. Mindenki felismeri a munkáját. Nem csak gólokat szerez, extrát nyújt védekezésben is. A mai napon nagyon látványos volt a teljesítménye, akár az egész csapaté. Remekül védekeztünk és nekik szinte egyáltalán nem volt lehetőségük.”

Benzema: „Ő egy nagyon fontos játékos nekünk, talán fontosabb mint eddig bármikor. Kiváló munkát végez. Gólokat lő, gólpasszokat ad és segít a többieknek is jobban teljesíteni. A támadóink fantasztikus munkát végeznek, a középpályásainkkal és védőinkkel karöltve. Mindannyian jól tették a dolgukat, a kispadról becsatlakozókkal egyetemben.”

Benzema fáradtsága és Bale visszatérése: „Karim számára természetes, hogy elfáradt egy kicsit. Támadásban és védekezésben is nagy munkát végez. Elfáradt a végére, de ez jól van így. Azt gondolom Gareth holnap már edzeni fog és remélem a szombati mérkőzésre készen fog állni.”

Megbánta, hogy Cristiano nem pihent?: „Igen, néha szükséges pihenni. A vezetőedző számára, amikor egy olyan játékosa van mint Cristiano, alapvetően az elképzelésének a része, hogy ha nem muszáj akkor ne maradjon a mérkőzés végéig a pályán. Ő egy olyan játékos, aki mindig játszani akar, mindig a pályán akar lenni. Ki akar adni mindent magából. Meglátjuk, mikor tud visszatérni.”

Lucas Vázquez

„Nyolc sorozatban megnyert bajnoki mérkőzés után a csapat önbizalomtól duzzad, vágyik a győzelemre és minden sorozatban a hajrára fordulni, ahol még érdekelt. Folytatnunk kell a munkát, mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, s majd meglátjuk mi történik. Elégedett vagyok azzal, amit hozzátettem ehhez.”

„A Barcelona az első, az Atlético a második, mi pedig a harmadikak. Ők most az esélyesek, az egy másik kérdés, hogy a végén valóban ők lesznek-e a befutók. Jó kapcsolatot alakítottam ki Ramos-szal, a gól utáni ünneplés pedig csak egy öltözőből jövő bohóckodás volt, egymás üdvözlése.”

Luka Modric

„Fantasztikusan játszottunk a kezdő sípszótól kezdve, három remek gólt szereztünk és továbbra is nyomást helyezünk az előttünk lévőkre. A saját dolgunkat kell csinálnunk és meglátjuk, hogy valaki botlik-e előttünk. A saját feladatainkra kell fókuszálnunk, jól kell játszanunk.”

Remek játék: „Mi vagyunk a Real Madrid és olyan keretünk van, amely címekért képes harcolni. A kezdő tizenegy és a kispadon ülők teszik a dolgukat és nagyon fontos, hogy mindenki készen álljon. A mérkőzés Vallecas-ban nagyon nehéz lesz, csak ezt követően foglalkozhatunk a Bajnokok Ligájával. Tele vagyunk önbizalommal, jól játszunk és tovább fogjuk folytatni a szezon végéig.”

Az ováció: „A Bernabéu támogatása lenyűgöző. Boldoggá tesz, hogy ennyi idő után újra gólt tudtam szerezni. Nagyon hálás vagyok a szurkolók támogatásáért. Biztos vagyok benne, hogy a közönségünk velünk lesz a végsőkig és remélem, sok boldogságot tudunk majd okozni nekik.”

Räphael Varane

„A saját meccseinkre gondolunk. Mindegyiket meg kell nyernünk, jó formában vagyunk, fizikális és taktikai szempontból is. Harcolunk a végéig. Minden megtörténhet, mi arra gondolunk amit nekünk kell tennünk. Higgadtnak kell maradnunk és játszanunk kell a saját játékunkat."

Jó forma: „Nem hat ránk, hogy mi történt más mérkőzéseken. Egy jó sorozatban vagyunk, a csapat jól néz ki és mindannyian fel vagyunk készülve a szezon utolsó szakaszára. Rengeteg dolog történt egy hónap alatt, újra harcban vagyunk. A magabiztosság és a jó szellemiség birtokában képesek vagyunk címeket nyerni.”

„Cristianónak egy apró problémája volt a lábával, de nem tudunk túl sokat. Meglátjuk, mi történik holnap. Nem tudjuk, hogy komoly-e a sérülés, reméljük nem az. Cristiano nagyon fontos a számunkra.”

Gareth Bale: „Bale egy remek játékos és jó srác. Nagy tehetség és minőség birtokában van, és nagyon fontos számunkra. Mindig rengeteget nyújt, amikor pályára lép.”

Danilo

„A Real Madrid soha nem adja fel. Mindig dolgozunk, és ha nehézségeink vannak, arra csapatként reagálunk. Számomra úgy tűnt, hogy Cristiano rendben van, azt hiszem minden rendben van. Megértem, hogy nehéz szituáció, amikor valaki aggódik és vigyáz magára, de ő egy nagyon erős játékos.”

A szurkolók: „Nem egyszerű a szituáció, de a szurkolók azt a játékost fütyülik ki, aki tud jobban is játszani. Nem teljesítettem a legjobban, de harcolok a Real Madridért és a szurkolókért. A Real Madridért dolgozunk és szeretném ezt a győzelmet az orvosainknak és a fizikoterapeutáinknak ajánlani, akik létfontosságú szerepet játszanak abban, hogy jó állapotban legyünk. Biztos vagyok benne, hogy tudok fejlődni és a mai nap egy teszt volt.”

Egyre jobb állapotban: „Folytatom a munkát, mert az elmúlt időszak nem volt könnyű számomra. De most boldog vagyok, hogy Zidane és a csapat is bízik bennem. Boldog vagyok Madridban és remélem tovább is maradhatunk, mint ameddig a jelenlegi szerződésem szól.”

Casemiro

„Sok dolgot jól csináltunk. Alázatosak fogunk maradni és harcolni fogunk a ligáért. Nem kell a pihenéssel foglalkoznunk, hanem a hátralévő mérkőzéseinkre kell gondolunk, aztán meglátjuk mi történik. Tudjuk, hogy mindegyiket meg tudjuk nyerni. Sokat fejlődtünk és jól játszunk. Tudjuk, hogy mit vár tőlünk az edző, de én mindig azt mondom, hogy nyugodtnak és alázatosnak kell lennünk.”

Cristiano sérülése: „Megkérdeztem és azt mondta, zavarjam valami, de mindannyian tudjuk, hogy ő olyan mint egy gép, és biztos vagyok abban, hogy a hét végére rendben lesz. Nem tűnt kétségbeesettnek. Tudjuk, ahhoz hogy Cristiano mérkőzést hagyjon ki, valami nagy dolognak kell történnie.”


  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): L. Milán

Hozzászólások

Tabella