Zidane: Benzema felépült, készen áll

Elérkezett a döntő fontosságú negyeddöntő-visszavágó előnapja. A csapat mestere, Zinedine Zidane egyöntetűen hangsúlyozta, hogy bízik a játékosokban, és a továbbjutáshoz szükséges részletekre hívta fel a figyelmet.

„Össze fogunk tartani. A játékosok tudják, hogyan kell játszaniuk. A legjobban az aggaszt, amikor eszembe jut az arcuk az első meccs után, de azt is tudom, hogy készen állnak a feladatra, és tisztában vannak vele, milyen feladat áll előttük. Ez csökkenti a rajtuk levő nyomást. Kétgólos hátrányban vagyunk, gólokat kell szereznünk, azonban van erre 90 percünk – netán még több. A jelszó: legyünk türelemmel. A ligában már 13 pontra is voltunk a Barcelonától – most 4 pont a különbség. Minden megtörténhet a labdarúgásban.”

„Nem ez lesz az első nagy meccsem edzőként. Sok ilyenünk volt már eddig is, és mind nagyon fontos volt. Pontosan ugyanannyi nyomást érzek most, mint az összes többi mérkőzés előtt. Nem aggódom afelől, amit véghez kell vinnünk. Koncentráltak vagyunk, ennél pedig nincs fontosabb. Ha ezt látom a játékosaimon, az mentesít engem a nyomás alól.”

Pozitív energiák és hozzáállás: „A Real Madrid sosincs készen a kiesésre: mindig a továbbjutást tartja szem előtt, és hogy egyre többet és többet nyújtson. Valami miatt ez Európa legeredményesebb klubja a trófeák szempontjából. A történelme beláthatatlan. Én mindig bizakodó vagyok – néhány dolgot elértem ugyanezzel a hozzáállással játékos koromban. Nyilván könnyebb lenne, ha nyertünk volna az „odavágón”. Így viszont jóval érzelemdúsabb és nehezebb lesz, igaz, mi kedveljük az efféle kihívásokat. Meg akarjuk fordítani a párharcot. Szebb a győzelem ilyen nehéz körülmények között.”

A drukkerekről: „Igazán szeretjük a szurkolóinkat. Tudjuk, mennyire fontosak a számunkra. Amit üzenek nekik, és amit egyben kérnék is tőlük: hogy legyenek ott mellettünk az elsőtől az utolsó percig. Ez egy rendhagyó klub, holnap pedig egy rendhagyó mérkőzésünk lesz, ami miatt boldognak és büszkének kell lennünk. Sok-sok támogató üzenetet kaptunk. Fontos meccs áll előttünk, mind tudjuk ezt. Ésszel kell játszanunk. Akármi történjék, 10 vagy 15 perc alatt semmit sem fogunk lerendezni. A helyzet igen bonyolulttá válna, ha gól kapnánk, de a fociban minden megtörténhet. Koncentráltnak kell maradnunk egész az utolsó percig.”

A játékvezetés: „Nem fogok a játékvezetővel foglalkozni. Az első meccs után sem tettem ezt, most sem fogom. A bírónak is meglesz a maga meccse, és azt hiszem, jól fogja végezni a dolgát.”

Benzema: „Teljesen felépült. Készen áll a játékra: jól van, és nagyon készül.”

Támadás és védekezés egyensúlya: „Tisztában vagyunk vele, hogy ha még több esélyt akarunk magunknak, nem szabad gólt kapnunk. Ezt a játékosok is tudják. Mindenekelőtt azonban a legfontosabb teendőnk, hogy futballozzunk. Az ellenfelünk erős kezdést tervez, nagy intenzitással. Mi ugyanígy fogunk tenni, ami pedig mindenről dönteni fog, az a labda. A harc jó dolog, de nekünk fociznunk kell. Egy kapott gól bonyolítaná a dolgunkat, de megtörténhet. Türelmesnek, koncentráltnak kell lennünk. 90 percünk van. Jól kell védekeznünk, egyensúlyra és koncentrációra van szükség, nem csak a gólszerzésre.”

Nagy visszatérések még a játékos pályafutásából: „Nem emlékszem pontosan. A klub mindig ilyen volt, volt néhány nagy fordítás és fontos mérkőzés a Bernabéuban, a holnapi egy újabb ilyen meccs. Talán ez a legfontosabb meccs az idényben. Készen állunk a játékra.”

Casemiro: „Olyan játékos, aki egyensúlyt ad a csapatnak. Meglátjuk, hogy kezd-e holnap. Tudjuk, hogy mennyire fontos a szerepe a támadásoknál. Amikor nálunk a labda, tudnunk kell, hogy mi a következő lépés. Ő mindig ezeken a dolgokon gondolkodik.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK