Kroos: Szükségünk van a szurkolók teremtette hangulatra

A játékosok egyesével hangsúlyozzák nyilatkozataikban, mennyire fontos lesz a szurkolók minden lehetséges hozzájárulása a keddi visszavágón, és hogy olyan atmoszférára számítanak majd, ami segít a pokolba kergetni a kétgólos előnnyel érkező németeket. Ezúttal Toni Kroos beszélt erről, méghozzá a Bwin mikrofonjai előtt.

„A legkomolyabb támogatásra számítok. Biztos vagyok benne, hogy meg is fogjuk kapni azt. Reménykedünk benne, hogy komoly előnyt jelent majd a hazai pálya, ehhez pedig szükségünk van arra, hogy a szurkolók ott legyenek mögöttünk, és megteremtsék a kellő hangulatot. Meggyőződésem, hogy ott lesznek majd, és hallatják a hangjukat. Minden esélyünk megvan a továbbjutásra, és mindent meg is teszünk majd érte.”

„Kiemelt fontosságú, hogy korán szerezzük meg az első gólunkat – nem akarunk 0-0-lal félidőre vonulni. Támadófutballt kell játszanunk, hisz ez nem is kérdés, de okosan kell tennünk, amit teszünk: ezt az agyunkba kell vésnünk, és nem szabad elvesztenünk a fejünket. Ha ez mégis megtörténne, könnyen gólt kaphatunk egy kontrából, aminek egyikünk sem örülne. Fontos, hogy jó meccsünk legyen kedden, ehhez pedig egységesnek kell lennünk. Mindent ki kell adnunk magunkból.”

A BBC-ről: „Mindenkire fontos szerep hárul majd. Mindig jó focit akarunk játszani, sok labdabirtoklással, és így vagy úgy minél több gólhelyzetet kialakítva – akárcsak Wolfsburgban az első negyedórában. Jól akarunk játszani, sok helyzetet kialakítani egész az utolsó percig, és persze gólokat szerezni.”

„Úgy vélem, sok veszélyes játékosuk van. Nem egyetlen ember körül forog náluk a világ. Julian Draxler kétségtelenül remek játékos, de ezt már tudjuk egy ideje. A lényeg, hogy csapatként védekezzünk. Nekünk kell lenni a jobb csapatnak, más szóval: meg kell mutatnunk, milyen fából faragtak bennünket.”

160410kroos1

Nem szabad gólt kapni: „Még szép, hogy nem! Ha betalálnak, mindjárt néggyel kell rá válaszolnunk, ami nem volna valami egyszerű. Az odavágón az első helyzeteink után megerősítették a védekezésüket, nagyon betömörültek, ami jóval nehezebbé tette, hogy gólveszélyt jelentsenek a támadásaink. Ezért is fontos – a rossz tapasztalatok ellenére –, hogy együtt legyünk, támadásokat vezessünk, és ne kapjunk egyetlen árva gólt sem.”

Bízik Keylor Navasban: „Szerintem nem fog gólt kapni, ezzel mindnyájan így vagyunk, ugyanebben reménykedünk. Rajtunk a sor!”

Netán egy Kroos-gól?: „Nem ígérhetek semmit, de az biztos, hogy nagy pillanat volna. Egyértelműen gólokra van szükségünk. Nem tudjuk, ki fog gólt szerezni, nem is fontos, a végén mindegyik számítani fog. Mindenesetre óriási lenne betalálni.”

Forrás: Bwin
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Manchester City elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a Manchester City elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára. A keret Kapusok: Lunin, Kepa,…