Draxler: Megpróbáltam minden nap tanulni Raúltól

  • Zs. Csaba
  • April 6, 2016, 10:22 a.m.
A ma esti Bajnokok Ligája-találkozó előtt Julian Draxler is elmondta a véleményét. A német válogatott játékos beszélt az El Clásicóról, a BBC-ről és persze elmondta, hogy mit vár a találkozótól.

Láttad az El Clásicót?
Igen, megnéztem a televízióban. A Barcelona a világ legerősebb csapata, de a Real Madrid jó képet festett magáról, hiszen nagyon jól játszottak. Wolfsburgban másfajta mérkőzés lesz. A Barcelona 65 százalékban birtokolta a labdát a Real Madrid ellen, itt viszont a Madrid akarja majd tartani a játékszert.

Ijesztő volt nézni a mérkőzést?
(Nevet) Nem, ez a futball, nem félünk. Örülünk, hogy lehetőségünk adódik arra, hogy a Real Madrid ellen játsszunk. Jobban kell teljesítenünk, mint az előző mérkőzéseinken.

34 ponttal álltok a Bayern, 29-cel pedig a Dortmund mögött. Mi történt ebben az idényben?
Nem teljesítünk jól a bajnokságban. Európában viszont teljesítettük a célkitűzéseket, például megvertük a Manchester Unitedet.

Mit gondolsz a BBC-ről?
BBC? Áh (nevet). Meglátjuk ma este. Normális, hogy a Real Madridnál nagyszerű támadók vannak, hiszen ez a világ egyik legjobb csapata. Számomra Benzema egy olyan csatár, aki közel tökéletes. Nagyon veszélyes játékos.

BBC vagy MSN?
Ez a hat játékos a legveszélyesebb a világon. A BBC sokkal keményebb ellenfél, hiszen ellenük játszunk (nevet).

Mit kell tennetek ahhoz, hogy meglepetést okozzatok a Real Madridnak?
Jól kell védekeznünk, de nem csak ennyi, hiszen a Real Madrid játszott már olyan csapatok ellen, akik masszívan védekeztek.

Csodát jelentene a Wolfsburg számára egy esetleges továbbjutás?
Azt gondolom, sokkal megfelelőbb lenne az álom szó használata, hiszen a futballban nincsenek csodák. A legjobbadat kell nyújtani, és az álmok valóra válhatnak.

Gondolod, hogy Zidane lesz olyan jó edző, mint amilyen játékos volt?
Nem tudom, erre a kérdésre nem tudok választ adni. Ismerem őt és a galaktikusokat Raúllal és Figóval. Tetőtől talpig ismeri a futballt, nagyszerű játékos volt. Jó keret áll a rendelkezésére. Mindenük megvan ahhoz, hogy valami különlegeset érjenek el a Bajnokok Ligájában.

Emlékszel gyerekkorodból a Real Madrid mérkőzéseire?
A Bayer Leverkusen elleni Bajnokok Ligája döntőjére, Zidane kapáslövésére, és természetesen a barátom, Raúl góljára is.

Együtt játszottatok a Schalkéban. Milyen emlékeket őrzöl arról az időszakról?
Az egyik legjobb játékos, akivel valaha játszhattam. Hihetetlen volt a Real Madridban töltött időszaka, ahogy a schalkés évei is nagyszerűen sikerültek. Óriási hatással volt a csapattársaimra. Biztos vagyok benne, hogy nézni fogja a meccset.

Mit tanultál tőle?
Nagyon sokat, nem csak a futballról. 38 éves, ugye? A pályán kívül is nagyon tapasztalt volt. Az egyik legjobb csatár, akivel találkoztam, minden nap igyekeztem tanulni tőle. Megtiszteltetés volt vele játszani.

Mi volt a legjobb tanács, amit tőle kaptál?
A legjobb? Egyszer a kapussal szembeni, egy az egy elleni szituációról kérdeztem, hiszen nagyszerű volt az átemelésekben. Azt mondta, hogy képesnek kell lenni átbökni a labdát a kifutó kapus fölött, ez a kulcsa az egésznek.

Sok kérőd akad Európában, meglepetésként hatott, hogy nem a Premier League-be mentél. Miért épp a Wolfsburgot választottad?
Változásra volt szükségem. Hosszú ideig játszottam a Schalke csapatában, vonzó volt a váltás, hiszen a Bundesligában akartam maradni. Örülök, hogy ezt a döntést hoztam.

Beszéltél Toni Krosszal a mérkőzésről?
Biztos benne, hogy tovább fognak jutni, tudja, hogy mi fog történni, de én úgy vélem, hogy ha sikerül szintet lépnünk, akkor rájuk ijeszthetünk…


Hozzászólások

Tabella