2012 nyarán José Mourinho foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy a klub és Florentino Pérez megszerezzen neki egy játékost a Tottenham csapatából. Természetesen nem hasra ütés szerűen, egy tetszőleges spílert, hanem a White Hart Lane-en tündöklő középpályást, a horvátok egyik legnagyobb értékét, Luka Modrićot. Közel négy év távlatából azt mondhatjuk, zseniális döntés volt.
Őszinte leszek, akkoriban azt gondoltam, hogy egy teljesen felesleges átigazolásról van szó. Hosszú huzavona után tudott csak klubot váltani, olcsónak sem nevezhettük, ráadásul a csapatban ott volt a kiemelkedően teljesítő Mesut Özil is, aki a horvát londoni pozíciójához hasonló szerepkört töltött be akkoriban a Real Madridban. Középpályásokból egyébként sem volt hiány, hiszen „Gülükén” kívül Xabi Alonso, Michael Essien, Sami Khedira és Di María is a portugál edző rendelkezésére álltak.
Nem nagyon tudtam elképzelni, hogy Josénak milyen tervei vannak Lukitával. Tudtam, hogy mekkora potenciál rejlik benne, azonban a média mellett én sem voltam meggyőződve arról, hogy képes lesz ezt Madridban is megmutatni, illetve tudását kamatoztatni. Pályafutása nem is indult könnyen a spanyol fővárosban, hiszen a középpálya védekező feladatait rendre Sami Khedira és Xabi Alonso látták el, az offenzívákért pedig Mesut Özil felelt. A horvátnak maradt a kispad, ahonnan beszállva számítottak a szolgálataira. Hiába voltak jó megmozdulásai, mérkőzései, és hiába szerezte meg első bajnoki bombáját, az első fél éve után a spanyol sajtó el is könyvelte az idény legrosszabb igazolásaként.
Nekem is voltak kétségeim vele kapcsolatban, de már-már sértőnek találtam ezt a jelzőt ráaggatni. Onnantól kezdve szurkoltam azért, hogy jöjjön ki számára a lépés, hogy képes legyen megmutatni a világnak azt, hogy valójában mit is tud. Aztán elérkezett az a bizonyos márciusi este, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője a Manchester United csapata ellen, ahol Modrić ugyan ismét csak csere volt, de a második játékrészben Mourinho a pályára küldte, hiszen szükség volt a segítségére. Micsoda döntés volt… A horvát középpályás óriási bombával kínálta meg De Geát jó 25 méterről, aki képtelen volt hárítani a löketet, így a királyiak a horvát középpályás góljával továbbjutottak a sorozat következő fordulójába.
Abban a pillanatban tudtam, hogy ez sorsdöntő találat lehet. Persze nem csak a csapatra és a mérkőzésre nézve, hanem magának a játékosnak is. Ott, annál a gólnál átszakadt egy gát. Modrić innentől kezdve fokozatosan bejátszotta magát a kezdőcsapatba és a Real Madrid egyre meghatározóbb tagjává vált. Törekvéseiben az sem akadályozhatta meg, hogy első idényének végén távozott José Mourinho, az edző, akinek kérésére Madridba érkezhetett. Lukita Carlo Ancelottinál alapembernek számított.
A 2013/14-es idényben Xabi Alonsóval tökéletesen egészítették ki egymást. A horvát Carletto egyik legtöbbet játszatott játékosa lett, óriási mezőnymunkájának és lenyűgöző játékának köszönhetően, az idény végén pedig a magasba emelhette a Bajnokok Ligája serlegét is. A trófea megszerzésében is elévülhetetlen érdemei voltak, hiszen ő tekerte Sergio Ramos fejére azt a bizonyos labdát a 93. percben. Mindemellett nagyon jól tudjuk, hogy a középpálya minden csapat Achilles-sarka. Beton biztos középpálya nélkül pedig a Real Madrid aligha jutott volna el a döntőig. A horvát fáradhatatlan, csupaszív játéka, hajszálpontos átadásai és távoli bombái pedig nagyban járultak hozzá ahhoz, hogy a Real Madrid középpályája hosszú idő után végre pozitív irányban lógjon ki a csapatból.
A következő idény mutatta meg igazán azt, hogy a horvát nem csak fontos alkotóeleme csapatának, hanem bizony nélkülözhetetlen játékosa is. Bár új társat kapott Toni Kroos személyében, ez teljesítményén és befolyásán mit sem változtatott. Jó szereplésének köszönhetően 2014 novemberében új, 2018 nyaráig szóló szerződést írhatott alá a klubbal. A hónap végén azonban egy válogatott mérkőzésen szerencsétlen sérülést szenvedett, amely következtében majdnem négy hónapnyi kényszerpihenőre szorult.
Amíg a csapat rendelkezésére állt, Carlo Ancelotti Real Madridja szinte verhetetlen volt, december végére több mint 20 meccsen át tartó győzelmi szériának örvendhetett. Igen ám, de a horvát középpályást nem sikerült pótolni. Januártól jött a csapat formahanyatlása. Lukita egészen márciusig a felépülésén dolgozott. Visszatérése után hét mérkőzésen is a kezdőcsapat tagja volt, játéka pedig alapjaiban határozta meg a csapat teljesítményét. A Real Madrid játéka rengeteget javult, a horvát pedig folyamatosan a középpontban volt. Áprilisban azonban újabb sérülést szenvedett. A mai napig meg vagyok győződve arról, hogy ha ez nem történik meg, akkor nem esünk ki a Juventus ellen. Azt azonban Öcsi bácsi is megmondta, hogy sajnos a futballban a ’ha’ nem létezik…
2015 nyarának végén azonban újult erővel tért vissza. Az újabb edzőváltás nem befolyásolta, továbbra is a középpálya és a csapat játékának kulcsa maradt. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy élete szezonját futja. Hányszor, de hányszor hallottuk azt az idei mérkőzéseken, hogy „ezúttal is a horvát a Real Madrid legjobbja”… Össze sem tudnám számolni. Szerencsére Zinedine Zidane-nal is nagyszerűen megértik egymást, a horvát láthatóan élvez minden pályán töltött percet a francia zseni irányítása alatt.
Igyekezetét nem csak a szurkolók, hanem a játékostársak és az egész szakma elismeri. Luka Modrić úgy került be a FIFPro XI-be, hogy gyakorlatilag a teljes tavaszi szezont kihagyta 2015-ben. Ez azért árulkodó. Nagyon nehéz jelenleg nála jobb, összetettebb középpályást mutatni, aki legalább akkora hatást gyakorolna saját csapata játékára, mint a horvát.
Mára elérte azt, hogy egyik személyes kedvencemmé váljon. Nagyon kevés olyan játékost tudok mondani Zinedine Zidane óta, aki ekkora hatást gyakorolt volna rám a játékával. Modrić nem az a tipikus labdazsonglőr, mégis van egyfajta varázsa a játékának. Mindig az ellenfél előtt jár, legalább két lépéssel. Élményszámba mennek testcselei, külsővel pedig talán senki sem képes olyan minőségben és annyira látványosan passzolni, ahogy ő. Mindemellett mindig épp ott tűnik fel, ahol szükség van rá, az embernek gyakran az az érzése támad, hogy mindenhol ott van. Rengeteget mozog, a támadásépítések mellett a védekezés egyik alappillérének is számít. Hányszor láttuk már, hogy ő ér vissza és ment a tizenhatoson belül…
Apró termete ellenére erőszakos, képes a hiányosságait egyszerűen az eszével kompenzálni. Csupaszív játékával, amelynek középpontjában mindig a csapatért, mintsem a saját céljaiért való küzdelem áll, kiérdemelte a szurkolók tiszteletét és szeretetét. Népszerűségét az is elősegíti, hogy Modrić mindenféle sztárallűrtől mentes, a pályán kívüli élete nem a balhéktól, hanem a család szeretetétől hangos. Bármennyire is igényes a publikum, ma már nincs olyan fehérmezes a lelátón, aki kihagyná őt a csapatból, ne ismerné el a képességeit, vagy ne kedvelné az apró termetű horvát zsenit, aki egy idény legrosszabb igazolásából vált a világ legjobbjává saját posztján.
Megérdemli. Megérdemel minden egyes elismerést. Az egyetlen gond vele kapcsolatban csupán az, hogy októberben 31 éves lesz. Nagyon sajnálom. Ha őszinte akarok lenni, nagyon rég volt ennyire meghatározó, nélkülözhetetlen játékosa a Real Madridnak a középpályán. Szeretném még évekig, évtizedekig élvezni játékát, azonban ő sem fiatalodni fog az idő múlásával. Ennek tudatában mi mást is kívánhatnék, minthogy képes legyen még legalább két vagy három évet ezen a szinten teljesíteni. Ha ez megvalósul, akkor nagyon boldog leszek, kiegészülve több millió madridista társammal, hiszen addig biztosan lesz legalább egy olyan játékosa a csapatnak, aki miatt érdemes leülni a televízió képernyője elé.
