Hét felhívás, aminek el kell hangzania az öltözőben Zidane szájából

Még ha a francia legenda érkezésével számos dolog meg is változott a helyes irányba, továbbra is van még mit megoldani. Öt mérkőzés után íme, a legszembeötlőbb nehézségek.

1. "Bármennyire is jó csapat vagyunk, bármilyen sok is bennünk a potenciál, jelenlegi helyzetünkben nem engedhetjük meg magunknak, hogy kis arányú vezetésnél egyetlen gólhelyzetünkkel is úgy bánjunk, mintha jöhetne még akár egy is – ha addig futószalagon gyártottuk őket, akkor sem! Az utóbbi időkben a csapat kénytelen volt megtanulni a kesergő közönség kedvéért kivégezni egy-egy ellenfelet, az első perctől az utolsóig kizárólag a gólszerzésre koncentrálva, maximális hőfokon, alább nem hagyó lendülettel és lelkesedéssel. Nos, ezek után itt az idő megtanulnunk élni a kevesebb lehetőség mindegyikével: hiába érezzük magunkat épp nyeregben, hiába van hátra sok idő a lefújásig, a Betis és a Granada is bebizonyította, hogy bármelyik ziccer lehet az utolsó, egy meccs pedig bármikor vehet váratlan fordulatot. Koncentráció és kíméletlenség."

Zidane

2. "Egyenként készüljetek fel a megmentő szerepére! Nem sok csapat létezik, amely egyénileg hasonló kaliberű volna, mint a mienk, így akárkivel is kerülünk össze, nagy az esély rá, hogy valaki felülemelkedik az esetlegesen eredménytelen csapatjáték okozta görcsön, és egyedül jelent különbséget. Erre ráadásul többetek is képes, ki-ki egy meglepő passzal, egy cselsorozattal, egy jól középre tekert szabadrúgással vagy épp egy remekül eltalált távoli lövéssel. Mindehhez azonban az kell, hogy kritikus helyzetben mindannyitok készen álljon: azon az estén éppen ő lehet a hős, ő lesz az, aki egy apró plusszal a magunk javára fordítja a mérkőzést. Nem Modric közületek az egyetlen megmentő!"

3. "Ebben a szezonban a szélsővédőink főszereplésével többet használjuk a széleket, és többet próbálkozunk beadásokkal, mint valaha. Jó látni, hogy egyre kevesebb az átgondolatlanul középre ívelt labda – amik gyakrabban a balszélről érkeznek, de legfőképpen Danilótól, ha a pályán van –, és hogy ezeket igyekszünk erős, lapos centerezésekre váltani. Nagy részük azonban még mindig pontatlan, ám a Granada elleni első gólunk éppen abból született, hogy Carvajal a végsőkig lopta a távolságot a kapu felé, és csak akkor passzolta be, mire Benzema kellő területet harcolt ki magának. A szélről belőtt labdák az egyik legnagyobb fegyverünk – ha tudatosan használjuk ki ezt, nem pedig vészmegoldásként választjuk őket, és csiszolunk a lapos beadások pontosságán, még több gólhelyzetet dolgozhatunk ki."

Zidane

4. (Cristiano Ronaldóhoz)
"Jesé beállása után azt szeretném, ha átkerülnél a jobboldalra, alapesetben pedig ő indulna a balról. Ez sokat számíthat, hisz a te játékod statikus, és miközben gólra vadászol, a szél területeit már kevésbé tudod jól kihasználni, az pedig lényegében mindegy, hogy melyik oldalról játszol a kapu közvetlen közelében. Ellenben Jesé mozgásra, gyorsaságra épülő futballja nagyságrendekkel hasznosabb és hatékonyabb a balszélen, mint a számára valójában kényelmetlen „jobboson”, ahol sok erénye elvész, mindez bármikor percek alatt bebizonyosodik."

5. (Újra csak Cristiano Ronaldóhoz)
"Ha rám sem hallgatsz, és én sem tudom elmagyarázni neked, mennyire fontos, hogy ha kisodródott helyzetben vagy, és van lemaradó társ, lövés helyett visszagurítsd neki a labdát, ami ráadásul a bal lábadon van, akkor senki."

6. (Varane-hoz)
"Ramosszal együtt továbbra sem léptek be elégszer a támadásokba, de ami még fontosabb, hogy túlságosan kicsi területet játszotok be, ráadásul Kroos nagyon mélyen, gyakran szinte mellettetek játszik, így előrefelé sokszor lényegében Modric az egyetlen alternatíva. Lassú a labdakihozatal, kissé el vagytok szigetelve. Azt hiszem, a tőled megszokottnál sokkal több bizonytalankodást, eladott labdát is ez okozhatja. Megtaláljuk a megoldást."

Zidane

7. "Az ultrák kitiltása és a sok „bámészkodó” turistadrukker miatt a Bernabéuban sem vagyunk hozzászokva a vad hangulathoz, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy idegenben az ellenséges környezet képes megbénítani bennünket. Megnyert meccsek csúszhatnak ki a kezünkből. Ha eleve harciasabban állunk hozzá az ilyen mérkőzésekhez, és sikerül nekünk is némi energiát merítenünk az atmoszférából, az nagyban javíthatna az idegenbeli mérlegünkön – és főleg játékunkon."

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK